Elindult egy keresztény könnyűzenei tendencia, amely szeretné importálni a világba a keresztény tartalmat. Mindezt olyan módon, hogy „lebutítják, kilúgozzák a markáns, Istenre utaló jelentéseket. Így létrejön egy látszólag világi, profán muzsika, amelybe jó szándékkal belesejthető az isteni üzenet. Sok esetben a népszerűség vágya áll a háttérben, hiszen ilyenkor a világi rádiók és a különböző csatornák könnyebben beveszik a műsorukba az egyébként profin kidolgozott, de vallási kontentet már csak nyomokban tartalmazó számokat és zenekarokat. Vajon el kellene utasítanunk teljesen ezt a megoldást?
A csomagolók
Folyamatos vita megy azzal kapcsolatban, hogy mekkora szerepet kaphat az istendicséretben a világi zene, amely alapvetően profán üzenetet hordoz. Egyesek úgy gondolják, hogy érdemes „becsomagolni” az örök evangéliumi üzenetet, és engedni, hogy a hallgató bontsa azt ki – már amennyire ez sikerül számára, és épp annyit, amennyit abból felfogni képes.
A direktek
Ezzel a relatív vallásossággal szemben a konzervatívabb, radikálisabb szemlélet képviselői azonban úgy gondolják, hogy Isten megvallása az emberek előtt kihagyhatatlan. Azt meg kell tenni, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Sok esetben az utóbbi felfogást gyakorlók azonban elfelejtik meghagyni Istennek a saját időzítését, amellyel a megfelelő pillanatban hívogatni akarja az ember lelkét.
A kérdés, hogy mikor járunk el helyesen. Valószínűleg a rejtőzködő vagy a nyomuló elgondolás sem éri el a kívánt célt. Érdemes tehát a kérdéskört megközelíteni arról az oldalról, hogy a vallási tartalmat közlő művész az életének legbensőbb szobájába enged betekintést. Arról a helyről fog szólni az éneke, ahol megtörtént valamikor és rendszeresen a titkos szellemi találkozása Istennel.
hirdetésA művész beleég a szerepébe
Talán a két véglet között a művész lesz az, aki a tanúságtétel fokát képes lesz meghatározni. Önmagáról, de még inkább Istenről fog beszélni, énekelni, előadni. Ez jóval több lesz annál, mint amikor egy színész profin játszik el egy szerepet. A művész ezekben a tanúságtételeiben ugyan használja a mesterségének minden eszközét. Ám ahelyett, hogy ezzel valamilyen, akár tőle függetleníthető figurát alkotna meg, önmagáról kezd el beszélni. Úgy is fogalmazhatunk, hogy beleégeti saját lényét a megformált szerepbe, amely innentől kezdve elválaszthatatlan lesz önnön személyiségétől.
Ügyeskedők
Ezért nem tűnik elfogadhatónak a ravasz, kiszámításokon és latolgatásokon alapuló programdalok megírása, amellyel esetleg „tömegeket érhetünk el könnyebben”. Hamis gyógyszer minden efféle „kanalas orvosság”. Az adott hitvalló, Istenről szóló éneket egyedül az előadó és Isten együttesen képes hitelesíteni. Ezért felesleges és hantázós dolog azon fáradozni, hogy hogyan csomagoljuk, „fordítsuk le” a mai ember nyelvére az örök üzenetet.
Nem egy, a népszerűségre apelláló zenekar vélekedik úgy, hogy a profánt részesíti előnyben, és csak nagyon rejtetten van szó Isten szeretetéről. Akik így gondolkodnak, idővel maguk is becsapódnak, és képtelenek lesznek határozottan Isten mellé állni. Ettől függetlenül nem zárhatjuk ki azt sem, hogy a profán tartalmú számok is képesek olykor Isten szeretete felé vonzani az embereket.
A Jackson-sztori
Matt Redman keresztény könnyűzenei dicsőítő A kiolthatatlan dicsőítő című, nagyszerű könyvében megemlít egy esetet, amikor Michael Jackson You Are Not Alone című slágerét énekelte el az egyik szolgálata során. Belülről érzett indíttatást erre, de először tusakodott önmagában ezzel a belülről érkező sugallattal.
„Minden belső ellenállásom ellenére egyszer csak elkezdtem a dal refrénjének éneklését, s közben próbáltam kitalálni a hozzá illő, megfelelő akkordkíséretet. Ezt énekeltem: »Nem vagy egyedül. Én is itt vagyok veled…« Félelmetes pillanat volt. Abban a pillanatban, amikor elkezdtem a dalt, ez járt a fejemben: »Mit csinálsz, te őrült? Téged azért hívtalak ide, hogy dicsőítést vezess, és nem azért, hogy gyengécske akusztikus verziókkal szórakoztasd a nagyérdeműt.« Azt hiszem, akkor ismertem meg azt az érzést, hogy milyen lehet, amikor egy vékony kötélen kell áthaladnia a kötéltáncosoknak. Miután elindultál, már nem nagyon lehet visszafordulni. Az egyetlen lehetőséged, hogy befejezed, amit elkezdtél, és nem tekinthetsz lefelé. Tehát becsuktam a szemeim, s remélve a legjobbakat, azon töprengtem, mikor is indul a következő hajó hazafelé – osztotta meg emlékezetes tapasztalatát az énekes.
A profán szolgálhatja a szentet
Természetesen nem csak a kellemetlen érzések miatt fontos ez az élmény. Az énekes leírja, hogy a dicsőítő koncertje után odalépett hozzá néhány nem keresztény fiatal, akik egyedül azért kezdtek el rákérdezni Istenre, mert elhangzott az a Jackson sláger. Isten útjai tehát felülírják az elképzeléseinket is. A dicsőítésvezető feladata azonban, hogy miután megkülönböztette a belső impulzusokat, hallgasson a Szentlélekre, és Isten bátor eszközévé váljon – akár a profán világ eszközeinek okos használatával élve!
Gável András
A kiemelt kép forrása: Wikipédia
