A tartalomhoz nem mindig illeszkedik a forma

Az egyházzenei kiszorítósdi egyik régi, jól bevált módszerével találkozhatunk a Szent Zene Blog hasábjain. A névtelen szerzők időt-energiát nem sajnálva sorakoztatják fel érveiket és „bizonyítékaikat” a stílus liturgikus haszontalanságára. Az igyekezet persze értékelendő, és bár ez az egész egy arasznyit sem visz előre, legalább szórakoztató. Íme!

A szent zene védelmében írt szövegeket közlő oldal egyik fő érve a keresztény könnyűzenével szemben, hogy annak tartalma jellemzően nem áll összhangban a megformáltságával. Amennyiben a zenei köntös eszünkbe juttat egy – bármilyen – világi slágert, akkor elvetendő, következésképpen alkalmatlan Isten liturgiában történő dicsőítésére.

A témával több cikk is előhozakodik. Akad olyan fejtegetés, amely példák hosszú sorát tárja elénk, mintegy laboratóriumilag bizonyítandó: a keresztény könnyűzenében a tartalom lehet magasztos, ám ha nem illeszkedik hozzá teljes mértékben a muzsika, mit sem ér.

A véleménycikkek szerzőjének az már nem jelent semmit, hogy az általa felsorolt énekeken keresztül sok-sok ezer keresztény emeli fel szívét Istenhez. Ez az aprócska szempont nála nem játszik. Emiatt tűnik lehetségesnek számára, hogy – már-már vallásgyalázó attitűddel – egy lapon említse Halász Judit Micimackó című számát és a szinte minden egyházi közösségben ismert, imádkozva énekelt Ároni áldást.

Ugyanígy alkot párt szerzőnk szemléletében Varga Attila (Boanergész) Csak Jézusnak szolgálok című dicsőítő dala és a nagyszerű 100 Folk Cesius Miki Manó című éneke.

És ami engem személy szerint a legjobban meglepett (jót is nevettem rajta), amikor az általam szerzett Végtelen (Tápláló szent kenyér) című éneket a blog szerzője a We Are The World című nagy sikerű világszámhoz hasonlította.

Hozzátenném, hogy a meglepettséget leküzdve valódi büszkeség kezdett eltölteni, amely persze csak néhány pillanatig tartott, mert rájöttem, hogy a zenei stílusokat nem ismerő személy értékítélete vajmi keveset ér.

Vállalom a köveket a kijelentésem miatt: úgy gondolom, hogy

inkább szóljon a Micimackó dallamára az istendicséret, minthogy némán álljanak az emberek Isten színe előtt. Én hiszem azt, hogy a szent képes magába emelni a profánt – éppen úgy, ahogyan Isten is a barátjává fogadott engem.

Eszembe jut egy eset a dicsőítésvezetői életem elejéről, amit azóta is nagyon szégyellek. Hardi Títusz bencés testvérrel – aki tanúja volt az esetnek, és utólag figyelmeztetett – épp az elmúlt nyáron emlegettük ezt a minden szempontból tanúságos történetet…

Egy nagy ifjúságpasztorációs konferencia befejező napjainak gálaestjére készültünk. Az egyik pap barátunkkal összebeszéltünk. Azt javasolta, hogy adjunk elő egy vicces darabot, játsszuk el, mintha egy kissé műanyag, business alapú gyülekezet pásztora lenne ő, mi pedig a worship band, és egy elromlott porszívót „gyógyítunk meg” az imáinkkal.

Rögtönöztünk is egy alleluját, amit a darab közben elkezdtünk énekelni. A „gyülekezeti pásztor” lelkesítette a közönséget, hogy kapcsolódjanak be az énekbe. Az elején még mindenki úgy vett benne részt, mintha tényleg csak egy színdarabot nézne. Ám elérkezett egy különleges pont, amikor azon kaptam magam, hogy már én is dicsőítek a „gyorsérlelésű” dalunkkal, és az emberek arca is teljesen átváltozott. Bármily meglepő, imádkoztak. Odaadóan.

Izzott a levegő. Éreztem, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan azt elterveztük; minden megváltozott.

Ami profán volt, szentté lett.

Ma már tudom, hogy Isten miatt. El kellett volna engedni a többi részt, és hagyni, hogy a humoreszkből szabadon áhítat formálódjon. Ám ehhez mindannyian gyengék és gyávák voltunk.

Jött végül az előre betervezett csattanó, amikor is a gyülekezetvezér parancsol a porszívónak, hogy gyógyuljon meg. Úgy volt, hogy a függöny mögött egy társunk ekkor bedugja a konnektorba a csatlakozót. Viszont hiába tette ezt, a porszívó nem volt hajlandó elindulni. Azt hiszem, elromlott.

Isten akkor egy életre megtanított rá, hogy számára minden alkalmas eszköz lehet, hogy az emberek szívét megérintse. Még az a végtelenül egyszerű, rögtönzött kis alleluja is, ami simán lehet, hogy valamelyik világi sláger dallamait idézte elénk. De ott és akkor ezek a hangok és ritmusok Isten kezében eszközökké váltak.

Tartalom és forma? Persze, jó, ha illeszkednek. De soha ne felejtsük el, hogy Isten mindenható!


Pici módosítás a mintegy húsz évvel ezelőtti történeten, amelyet a cikk megjelenése után küldött a pap barátunk:

„Én úgy emlékszem, hogy a történet csattanója ennél durvább volt: az elromlott (kontakt hibás) porszívó működni kezdett…”

Ennyi.

Gável András

 

 

 

A szent magába emelte a profánt Jézus Krisztusban

A kiemelt kép forrása: Unsplash/Lukas ter Poorten