A művész hisz – természetfölötti nélkül nincs művészet

A művészet célja a természetfölötti

„Arisztotelész szerint ha a cselekvésnek nincs önmagán túlmutató, természetfölötti célja, akkor az nem művészet, csak profán, azaz csupán valós. Ha a cselekvésnek van önmagán túlmutató, természetfölötti célja, akkor a cselekvés szakrális, azaz igaz, jó, szép, tehát művészet. Vagyis a művészet mindig szakrális” – állítja Eperjes Károly színművész.

Mást is mond a kereszténységgel kapcsolatban, amikor kijelenti, hogy nem létezik olyan, hogy liberális keresztény. „Aki liberális, az nem keresztény. De olyan sincs, hogy szocialista keresztény. A szocialista nem keresztény. Mi az, hogy hívő tagozat?! És olyan sincs, hogy nacionalista keresztény. A nacionalista nem keresztény.”

Mert a színművész szerint a liberális keresztény az öntörvényűségének, önközpontúságának szolgál. Ő maga az Isten. Számára nincs korlát. „Tekintettel lenni másokra – az helyes, de az még csupán humanizmus. Öncélúan azért szeretni, mert az úgy helyes, és mert az jó nekem: az a humanizmus. Azért szeretni, mert szeretni Istentől kapott evidencia: az a kereszténység. Lásd a Tízparancsolatot: első táblája az Isten-törvény, a második táblája az emberek szeretete Isten törvénye alapján” – magyarázza Eperjes Károly azon az áron is, hogy ezért hülyének nézik esetleg.

A hitvallásért természetesen hamar jön a pofon.


Hirdetés

Aki jól énekel, kétszeresen imádkozik

Hitvalló művészek

Ennek ellenére egyre több művész nem titkoltan mégis Isten mellett dönt. Legutóbb talán éppen Tóth Gabi istenes coming outja miatt kerekedett ki a szemünk. Az énekesnő nem kertelt, amikor a következő bejegyzést posztolta: „Hiszem, hogy Isten velünk van! Igen! Veletek is! Veletek, kik egyre gyakrabban gúnyt űztök azokból, akik gyakorolják a vallásukat!”

A hátunk mögött hagyott A Dal 2021 során is tanúbizonyságokat hallhattunk előadótól és zsűritagtól egyaránt. Nagy Feró – Isten tudja, hogy milyen fokú tudatossággal – dicsérte Andelic Jonathan szerzeményét, ám valójában Istent, amikor azt mondta főműsoridőben: „Ebben az országban, ha valaki kijelenti, hogy Jézus, az valami bigott figura szokott lenni. Örülök, hogy végre valaki fel merte vállalni ezt a vallásos témát.”

Ugyanebben a dalválasztóban Mező Misi, akit a Magna Cum Laude zenekarból ismert meg Magyarország, egy pillanatot sem hagyott volna ki, hogy amikor megtehette, Istenről és személyes hitéről beszéljen. Ez az ő részéről talán már nem is nevezhető szokatlannak, hiszen annak idején a The Sign produkciójánál ugrasztotta ki a „szakrális nyulat” a bokorból.

Ferenczi Gyuri szintén nem szégyellte kimondani Isten nevét: „Ugyanúgy, ahogyan te Istent dicséred – mondta Jota számának értékelésekor –, én is úgy dicsérlek most téged.” Ehhez Mező Misi hozzáfűzte, hogy a zsűritársa egyébként az Urat is dicséri, amelyet a szájharmónika-művész egy pillanatra sem tagadott, hanem vállalta.

És még sorolhatnánk

Hála Istennek, hosszan lehetne még sorolni azoknak a művészeknek a nevét, akik az egyre élesebben elhatárolódó szituációkban Isten oldalára állnak. Caramel számára például boldogság kimondani akár a színpadon is Isten nevét. De a hitvallók között találjuk Kovács Ákost, Szikora Robit, Dolhai Attilát, vagy A Dal 2021 tehetséges versenyzőjét, Bari Lacit. És mindazokat, akik mindig is megvallották a hitüket.

Mindnyájuk személye és kiállása jól mutatja, hogy valami határozottan elkezdett gyógyulni a művészeti életben. A művészeink visszatalálnak a forráshoz, amely egyedül az istenközpontúságban lelhető fel. A művész hisz.

És minél többen így vannak ezzel, rajtuk keresztül annál hamarabb magához, de még inkább Istenhez tér az általa oly’ féltékenyen szeretett Magyarországunk is, amelyre nagyon nagy szükségünk lenne! 

Gável András

 

Aki jól énekel, kétszeresen imádkozik

A kiemelt kép forrása: MTI Fotó/Mohai Balázs

'Fel a tetejéhez' gomb