Baloldali kereszténység márpedig nem létezik

Az ember, aki a humanitást teszi az abszolút értékké, idővel elfelejt Istenre tekinteni. A folyamat fő ismérve a hamisan értelmezett tolerancia. Vagyis elfogadni a bűnöst, de a bűnre is megértően tekinteni. A viszonyítási pont tehát áthelyeződik. A „ne ítélj, hogy ne ítéltess” parancsa alatt azt értik majd: legyél mindenkivel irgalmas, az objektív igazság és törvény szinte nem is számít már. Eltűnnek az abszolút és örök értékek, mert nem jelentenek többé feltétlen igazodási pontot a döntéshelyzetben lévő ember számára. Ha pedig minden szubjektív, akkor tulajdonképpen minden belefér. Miért is ne? – vetik oda a baloldali kereszténység hívei. Ja, hogy olyan nem létezik? Még nem. De már dolgoznak rajta...

Sajnos napjainkban egyre inkább megjelenik az irgalom eltorzult arányú túlhangsúlyozása. Mintha Isten sokkal irgalmasabb lenne, mint ahogyan azt mi elképzelni tudnánk. Egy elnéző apuka, aki akkor is szeret, ha mi, finoman szólva, huncutkodunk. Vagyis nagyjából azt csinálhatunk, amit csak akarunk. A bűneinknek nincsen következménye. Nincsen pokol, csak mennyország – mondják.

Emiatt minden relatív lesz. „Nézőpont kérdése” – halljuk sok irányból a kencefice mondatokat. Az eddig egyértelműen bűnnek definiált dolgok, valamilyen megmagyarázhatatlan módon, ártatlanná válnak. Következésképp

mindazok, akik eddig a társadalom peremére szorultak, mert erkölcsi mértékkel mérve bűnt követtek el, innentől kezdve a félreértett keresztény irgalom jegyében felkarolandóvá, védendővé válnak.

Akik ragaszkodnának az etika megdönthetetlen, objektív meghatározásaihoz, üldözöttek lesznek. Amit tesznek, ahogyan vélekednek, arra a kirekesztő és a keresztényietlen címkét ragasztják rá.

Ebből a valójában belülről romboló folyamatból több, beteg szellemi irányzat is született. Ezek közül az egyik, a hazánkba mostanában beszüremkedő és a liberális keresztények számára filozófiai alapot biztosító „felszabadítás teológia”.

Eldöntendő kérdés: koldus vagy királyfi

Ez az eszmeáramlat azonban több szempontból is aggályos, és a katolikus egyház Hittani Kongregációja a benne megjelenő fegyveres erőszak miatt sem tartja támogathatónak. Ennél azonban veszélyesebb titkos fegyvere a marxizmus keresztény köntösben, valamint a liberalista szemléletnek is kiváló táptalajt kínál. Hogy a szegényeket felkaroljuk, és segítjük a körülöttünk élő szükséget szenvedőket, abszolút evangéliumi gondolat. Ám a „felkarolandók” köre elkezdett kitágulni.

Mindenki, aki a társadalomban megbélyegzett és a peremre szorult, ugyanilyen védelmet kell hogy kapjon a kiterjesztett nézet szerint.

A lelkiismeret döntéseinek abszolutizálásával az objektív értelemben vett bűn jelentősége kisebbedni kezd, ezért egyre többen bújnak elő a „felszabadítás teológiája köntöse” alól. Azt a látszatot keltik, hogy ők már kereszténnyé lettek.

Így jelenik meg a homoszexuálisok elfogadása mellett a homoszexualitás testi vonatkozásainak akceptálása is. De ugyanígy az „újraházasodottak” Eucharisztiához való járulása, a cölibátus kérdése, az lmbtq-emberek, az abortusz és az eutanázia elfogadása, a lombikprogram és a mesterséges megtermékenyítés új útjainak elfogadása, a fogamzásgátlás kérdésköre is feltűnik – természetesen egyre lekerekítettebb, gyengítettebb formában.

Kialakulni látszik egy új kereszténység, amely olyannyira nyitott mindenre és mindenkire, hogy lassan megkülönböztethetetlen a liberalizmus legvonalasabb – és legbetegebb – formáitól.

Ebben a nagy közös halmazban mindenki testvér, csak az nem, akinek még számít valamit az isteni és a természeti törvény.

Pedig a kereszténység alapvetően „liberális” – a szó eredeti értelmében, hiszen a Biblia tanítása alapján vallja, hogy az embernek szabad akarata van. Mégis különbözik a liberalizmustól abban, hogy

a keresztény embernek valóban mindent szabad, mindentől független, kivéve Istentől. Amint levesszük a szemünket Istenről, amint kiiktatjuk őt az életünkből, már nem szabad, hanem szabados akaratról, a mi akaratunk maximalizálásáról beszélhetünk.

Ez nem tesz jót se a társadalomnak, se az egyénnek, amelyet a jelenség a szekularizáció felé sodor egyre nagyobb lendülettel. A szlogen: mindenki abban hihet, amiben csak akar, de ezt ne erőltesse rá senki másra.

Létezik-e liberális kereszténység, és ha igen, akkor miért nem? – Itt a V-nap első adása!

Ma léteznek olyan keresztények, akik az egyéni lelkiismeretre és a tévesen értelmezett isteni irgalomra hivatkozva fogadnak el és tesznek olyan dolgokat, amelyek a kereszténységbe – Isten teremtett világot elgondoló elképzelése alapján – egyáltalán nem férnek bele. A népszerűség azonban nagy kísértés az egyház számára is, amikor Nyugat-Európában az egyik templom üresedik ki a másik után.

A „pop-egyház” már nem az örök isteni törvényekhez igazodik, hanem a világban megjelenő divatos folyamatokhoz. Ezzel eltorzul az el nem múlóra irányuló belső érzékenység. Fontosabb lesz a teremtett világ ökológiai megmentése, a – már-már a bűnével együtt elfogadott – bűnös, mint az „új ég és új föld” elnyeréséért folytatott küzdelem.

Kialakulni látszik a retorika, amely előszeretettel azonosul a liberális világ lekerekített, elhomályosított fogalmaival. A világi hangok üdvözlik ezt a folyamatot, végeredményben azonban mégsem ők közelednek az egyházhoz, hanem azt várják és remélik, hogy a sok elvakított és bigott tanokat követő keresztény fog lazulni annyira, hogy kialakulhasson közöttük a párbeszéd.

Ha mindez intézményes szinteken is egyre nagyobb teret nyer, meglehet, hogy egyre több, megtévesztett báránya lesz a katolikus pásztoroknak. Hosszú távon pedig leginkább az egyház felolvadását eredményezi majd a kereszténységnek nevezett humanizmusban.

Pedig Isten irgalma és igazságossága kéz a kézben járnak. A kettő nem választható el egymástól. Ha nem így lenne, valamelyik a kettő közül bizony jelentősen sérülne. Isten éppen az ő igazságossága miatt tudja tökéletesen gyakorolni az ő irgalmát a mi életünkben. Jézus Krisztus keresztáldozata erre a tökéletes példa. A baj abban áll, hogy ma a keresztet, a szenvedést mindenki megpróbálja kikerülni. Pedig kereszt nélkül nincsen üdvösség. Csak a kereszt vállalása közben találkozhatunk az élő Jézus Krisztussal.

Jártam hittanra, szerencsére más volt a hitoktatóm…

A kereszténység Magyarországon is megjelenő álprófétái, teológusi ruhába bújt szakértői ennek ellenére mindenfelé elhintik az eretnekségeik szándékosan ártó vagy egyszerűen lelki vakságukból és gőgjükből születő magvait. Sajnos egyházi személyek – akár a mindenki felé Isten irgalmát közvetíteni vágyó Ferenc pápa – látszólagos védelmét is a maguk javára kívánják fordítani.

Minél több embert akarnak megszédíteni keresztény-pogány tanaikkal, hogy elcsábítsák mindazokat, akik a hitükben még gyengébb lábakon állnak.

Vélekedéseikbe simán belefér az abortuszpártiság és a beteges feminizmus – amely a nőtől éppen azt rabolja el, ami valóban nővé emelhetné. Nem tesznek különbséget a bűn és a bűnös között. Elfogadják, sőt pártolják a homoszexuális személyek házassághoz és gyerekneveléshez való jogát.

Összességében el akarják velünk hitetni, hogy létezik baloldali kereszténység. Ám amíg nem tagadják meg az Isten törvényeivel és a kereszténységgel ellentétes nézeteiket, ez elképzelhetetlen. A próbálkozásik mégsem veszélytelenek, mert sokakat megtévesztenek a „szeressük egymást, gyerekek”, „ide nekünk a világbékét” szólamaikkal.

El akarják érni, hogy az egyház által képviselt evangéliumi értékek a politikában ne jelenhessenek meg. A vallásszabadságot csakis abban az esetben látják garantáltnak, ha az egyház a keresztény értékrendet képviselő politikusok révén nem foglal állást a közügyekben.

Rétvári Bence: Gyurcsány Ferenc hadat üzent a keresztény magyaroknak

Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy észrevegyük azt a sunyi folyamatot, amelynek vészjósló előjelei már láthatóak, amikor például a „szemkilövető” Gyurcsány Ferenc azt ígéri, hogy megválasztása esetén megtámadja a Vatikáni szerződést, amely az egyházi fenntartású iskoláknak és intézményeknek biztosítja ugyanazt az állami normatívát, mint amit az állami tanulók megkapnak, hogy ezáltal minden gyermek azonos feltételekkel tanulhasson. Ne felejtsük el, hogy ugyanez a ma „bárgyún mosolygó, a nyugdíjas nagyit a keblére ölelő” Gyurcsány mondta a szekularizáció nevében, hogy a vallás és a hit maradjon csak szépen a templom falain belül.

Köszönöm szépen, én ebből a baloldali „kereszténységből” nem kérek, mert ez a hamisság mennyországnak lefestett, földi pokla lenne.

 

Gável András

 

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:

A kereszténység nagy királyság!

Nem válhatunk a hitpusztító szellemi abortusz szolgálóivá

Liberális keresztény? Muti, légyszi!

A kiemelt képünk forrása: Pixabay