Rétvári Bence: Gyurcsány Ferenc hadat üzent a keresztény magyaroknak

Ha a baloldal jut hatalomra, felmondják a Vatikáni Szerződést, ezt Gyurcsány Ferenc már korábban egyértelművé tette – emlékeztetett Rétvári Bence. A Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke felhívta a figyelmet: egy esetleges baloldali kormányzás idején kivéreztetnék a történelmi egyházakat. 

Gyurcsány Ferenc egyértelművé tette, hogy hatalomra kerülve fel akarják mondani a Vatikáni Szerződést és nem nyújtanak egyetlen fillér hitéleti támogatást sem – emlékeztetett Rétvári Bence. A KDNP alelnöke a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben kifejtette: a Vatikáni Szerződés nem valamiféle titkos privilégiumokat nyújtó megállapodás, I. 2. Cikke például így szól: „Az Egyház az általa fenntartott közoktatási intézmények után (óvodák, általános és középiskolák, diákotthonok) ugyanolyan szintű pénzügyi támogatásban részesül, mint a hasonló intézményeket működtető állami és önkormányzati fenntartó.” 

A kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc a Vatikáni Szerződés felmondásával az egyenlő finanszírozás elvét mondaná fel, a hívők és nem hívők jogegyenlőségét szüntetné meg, s mivel annak mintájára született megállapodás a református és evangélikus egyházakkal, a fenyegetés minden történelmi felekezetnek szól. 

Rétvári Bence bejegyzésében rámutatott: ha a baloldal kerül hatalomra, a vallásos emberek másodrendű polgárok lesznek, a hitéleti támogatás eltörlésével pedig az egyházak alapműködését nehezítené meg a baloldal.

„Ezzel azt üzeni: a hitélet nem része a teljes emberi életnek, a kereszténység felesleges, az ateizmus az állami világnézet”, ezzel pedig „Gyurcsány Ferenc hadat üzent az egyházaknak és a keresztény magyaroknak” – fogalmazott.

 

 

Kiemelt kép: MTI/Kovács Attila