Az abortuszt nem lehet kizárólag szubjektív döntésnek tekinteni

Egyre-másra hányják, mi több, okádják magukból a liberális szemléletű portálok az élet védelme szempontjából finoman szólva is megkérdőjelezhető véleménycikkeket. Itt egy újabb ilyen írás – és vele együtt talán a mélypont is.

„Mivel minden egyes abortusz egy ad hoc, személyes történet következménye, amit ráadásul a maga teljességében csak az abortáló nő ismer, a vélemények szükségszerűen szubjektív közelítések és értékítéletek” – taglóz le bennünket a grandiózus felismeréssel az Azonnali.hu-n megjelent véleménycikk felütésében az abortuszpártinak tűnő szerző.

Vajon észrevesszük a sorok közötti csúsztatást? A józan, még nem elhomályosított értékrendű emberek valószínűleg épp ezen a ponton ikszelik ki a cikket, mert egyszerűen nem akarnak egy hazugságra épülő, meddő vita kellős közepébe belemocsarasodni.

„Pont ez a probléma – ezek mind-mind szubjektív gondolatok és döntések, de a törvény és a közvélemény (mindkét oldalon) mégis objektív kritériumokat és szabályokat akar felállítani” – írja Tarcsay Tibor, aki csupán azt nem veszi észre, hogy az önmagát megvédeni képtelen magzati élet szubjektív döntését (élni akarását) a kutya sem veszi figyelembe. Illetve – vélhetően – észreveszi ő, épp csak

számára a fogantatás pillanatában létrejött élet olyannyira ici-pici, hogy az értéke konvergál a nullához.

Aki ilyet képes leírni, az a fogalmak szintjén vagy nincsen képben, vagy pedig nagyon is tudatosan teszi, amit tesz – és akkor nem más, mint egy koncepciós per véres kezű gyilkosa.

Tarcsay egy helyütt így fogalmaz: „Az embrió az anyai test része. Ebben az esetben az embrió ugyanúgy az anyatest része, mint annak egy szerve, vagy akár épp egy sejttúlburjánzás (rák).”

Vajon lehet ennél mélyebbre süllyedni…?

Milyen szerencse, hogy Tarcsay Tiborra nem ilyen módon tekintett néhány évtizeddel ezelőtt az édesanyja!

Innentől kezdve aztán tényleg ne reménykedjünk, hogy a cikk retorikája esetleg egy mindenkit meglepő fordulatot vesz: csúszunk egyre és egyre lefelé. Ha az édesanyja méhében megfogant, születendő élet nem több, mint az anyatest szerveinek egyike, akkor a vakbélhez hasonlóan kivágható. Ugye? Vagyis az anya rendelkezik a saját teste felett. Legalábbis eddig jut el a beteg gondolatok szintjén

Tarcsay – aki lassan összeborulhat a sok tekintetben abortuszpártinak mondható – avagy az abortuszt mintegy „megengedő” –, újabban egyre hangosabbá váló katolikus keresztényekkel.

Jaj, de csuda édes ez az összhang! Az egészből csak az objektív igazság és a teremtett világ tisztelete hiányzik. Hiába védjük a fákat, hiába aggódunk a Földért, amíg önpusztító mechanizmusok mentén újra meg újra saját fajunk gyilkosaivá válunk.

„Ha ember egy megtermékenyült petesejt, a zigóta, akkor ember-e egy pontosan ugyanazt a genomikus információt tartalmazó adathordozó? A zigótákat ugye a lombikbébiknél szokták a katolikusok embernek hívni, de önmagában egy zigóta nem más, mint egy információhalmaz, amit copy-pasttel másolgathatunk (a kérdés hasonló, mint amit a teleportáció és a mind uploading kapcsán szoktak feltenni)” – írja szerzőnk. És ekkor itt érkezett el az a pont, hogy kiikszeltem a cikket. Elnézést kérek! A megszületni akaró gyerekek nevében leginkább!

 

Gável András

 

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:

Jártam hittanra, szerencsére más volt a hitoktatóm…

Mese a nőről, akinek mindenhez van joga