Reynders: romlik a jogállamiság helyzete Lengyelországban

Továbbra is romlik a jogállamiság helyzete Lengyelországban, és a varsói vezetés nem törekszik a probléma orvoslására - mondta az Európai Bizottság igazságügyi kérdésekért felelős tagja egy szerdai német lapinterjúban

Didier Reynders a Die Welt című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a jogállamiság lengyelországi helyzetében „egyértelműen negatív tendencia” figyelhető meg, az ország kormánya viszont „nem reagál konstruktívan” a vonatkozó bizottsági felvetésekre és „nem mutat szándékot az igazságszolgáltatás függetlenségének helyreállítására”.

„Lengyelországban, és különben Magyarországon is szerkezeti gond van a jogállamisággal”

– mondta az uniós biztos.

Hangsúlyozta, hogy „egy társadalom nem tud rendesen működni, ha nem független az igazságszolgáltatás”, és ez egy európai uniós tagállam esetében az EU belső piacát is érinti. Ezért „minden európait érint, ami Lengyelországban zajlik”.

A liberális belga politikus elmondta: arra számít, hogy a tagállami igazságügyi miniszterek tanácsa továbbra is foglalkozik majd a lengyel kormány tevékenysége révén indított jogállamisági eljárással, és az ügy akár még az idén ismét napirendre kerülhet. Hozzátette, hogy a bizottság egy újabb kötelezettségszegési eljárás megindítását is mérlegeli.

Kiemelte, hogy a lengyel legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsáról szóló szabályozás ellentétes az uniós joggal, mert aláássa a bírák függetlenségét. Közölte: tíz napja levélben fordult a lengyel kormány EU-ügyi miniszteréhez, akitől azt várja, hogy november 15-ig adjon választ, amelyben az eddiginél is kimerítőbben ismerteti álláspontját és eloszlatja a bizottság aggályait.

Reynders nemmel válaszolt arra a kérdésre, nem jogos ellenvetés-e a varsói vezetéstől, hogy az EU beavatkozik Lengyelország belső ügyeibe, a kormányt pedig megválasztotta a nép többsége. Ez egy „populista érv” – mondta az uniós biztos, hozzátéve, hogy „egy kormány nem tehet meg bármit, amit csak akar, csupán azért, mert az emberek többsége megválasztotta”.

A terhességmegszakítás szabályozása elleni tüntetésekről elmondta, hogy az EU-nak nincs hatásköre ebben az ügyben, de megérti az emberek tiltakozását. Kiemelte, hogy „a női jogok Európa nagy vívmányai közé tartoznak”. Mint mondta, az emberek az ügy révén azt is megtapasztalják, hogy az igazságszolgáltatás rendszerének átépítése és a jogállamiság nemcsak a bírákat és ügyészeket érinti, hanem „a mindennapi életüket” is.

Arra a kérdésre, hogy mit tehetnek az emberek az abortusztilalom szélesítésével előállt helyzetben, azt mondta, hogy „nehéz bírósághoz fordulni, ha nincs bíró, aki függetlenül hozza meg döntéseit”.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Didier Reynders, az Európai Bizottság belga igazságügyi biztosa sajtótájékoztatót tart a koronavírus-járvány miatt bevezetett, az Európai Unión belüli szabad mozgást korlátozó intézkedésekről Brüsszelben 2020. szeptember 4-én. MTI/EPA pool/Olivier Hoslet

Iratkozzon fel hírlevelünkre