Lyukas fogak, fogkő, rossz gyerekkori étkezés A mértéktelen cukor,- chips-, és szénsavas üdítőital fogyasztás nagyban hozzájárul a gyerekek fogainak rossz állapotához.
Novák Katalin az örökbefogadás szépségéről posztolt A géneknél is erősebb, ha a szeretettel viszünk át valamit a gyermekeinkbe.
Hornung: egyre fiatalabb korban válnak örökbefogadhatóvá a gyerekek November 9 az örökbefogadás világnapja.
Családszervezetek vezetőivel egyeztetett Novák Katalin a Sándor-palotában Jövő ősszel Magyarország újra megrendezi a Budapesti Demográfiai Csúcsot.
„Több körben ölel körbe mindenkit a család” – Köznevelési Intézményeket díjaztak A családbarát, emberbarát szemlélet hatékonnyá, kiszámíthatóvá, szerethetővé teszi a cégeket, intézményeket.
„Itt van 800 dollár, ölje meg a fiamat, vagy a lányomat” Anthony Levatino szülész-nőgyógyász 1200 abortuszt végzett el, mielőtt életpárti aktivista lett.
Körtés csoda – könnyen elkészíthető és omlós pite az ősz kedvelt gyümölcséből Nem minden töltelékkel kell annyit bajlódni.
Máris 6 százalékkal csökkent az abortuszok száma Amerikában Már tízezer gyermek életét mentette meg a Legfelsőbb Bíróság határozata, amely kimondja, hogy nem létezik abortuszhoz való jog.