Legóból akár 8 óra alatt fölépíthetik a leégett Notre-Dame-székesegyházat

Év végére tervezik befejezni a 2019-ben leégett párizsi Notre-Dame felújítási munkálatait, ekkortól újra látogatható lesz a katedrális – számolt be róla honlapján a Szent István Intézet.

A Lego május 7-én jelentette be, hogy a világhírű építmények sorozatába bekerül a nyugati kereszténység egyik legikonikusabb temploma is, a Notre-Dame.

A 4383 darabból álló, és közel 100 ezer forintért piacra dobott Lego-csomag egyedi darabjait nagy részletességgel tervezték meg, így a tetőn például a 12 apostol figurája is elhelyezhető – írták.

A Notre-Dame 182 évig épült, a 12. századtól kezdve, több szakaszban. A Lego verzió kirakását a gyártó csupán 8 órára becsüli. A templom kirakására vállalkozók nem csupán a külső héjat kell megépítsék, hanem – a Legóhoz híven – az enteriőrt, például a fő- és mellékhajók oszlopait is ki kell alakítsák.

Nem ez az első eset, hogy valaki katolikus helyszíneket formáz meg Legóból: 2015-bena philadelphiai Bob Simon atya 500 ezer darabból készítette el a Vatikán Lego másolatát, amelyből végül egy 4 és fél méter hosszú építmény kerekedett. Az alkotást még Ferenc pápa is megnézte, amikor a városba látogatott.

Érdekesség, hogy a Legonak világszerte csupán öt gyára van, ebből az egyik Nyíregyházán található.

Címlapkép forrása: Lego.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre