- Kultúra
A múltunk pár méterrel a föld alatt van – Egyetemisták ástak avar sírokat Csákberényben
A Csákberényi Református Egyházközség adott szállást az elmúlt két hétben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és más iskolák régészhallgatóinak, akik…
- Családháló
Vezető szerepre készülő keresztény fiatalok lakhatását segíti a Slachta Margit Kollégium
„Akik itt laknak, tudatosan készülnek vezetői szerepre. Cselekvő, aktív honpolgárokat szeretnénk kinevelni” – mondta el a Vasárnapnak Endrédy Gábor, a…
- Spiritusz
Szent Benedek apát, Európa fővédőszentjének ünnepnapja van
A mai igeszakasz (Mt 19,27-29) és Szent Benedek ünnepe emlékeztessen bennünket arra, hogy nem élhetünk „csak úgy”, mert felelősségteljes elhívást…
- (H)arctér
Egy áruház parkolójában mentett életet egy szabadnapos mentésirányító Móron
Egy szabadnapos székesfehérvári mentésirányító hősies, életmentő helytállásáról számolt be csütörtökön közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat. Mint írták, a napokban egy…
- Reflex
Juhász Hajnalka: Magyar Péter egy politikai celeb, aki botránykeltéssel próbál a felszínen maradni
Nagyon sokan fognak csalódni az elkövetkezendő időszakban Magyar Péterben és a Tisza Pártban – mondta a Vasárnap.hu-nak Juhász Hajnalka, a…
- (H)arctér
A szíriai keresztények aggódnak, nem érzik magukat biztonságban az ellenük elkövetett damaszkuszi merénylet óta
Az Egyesült Államok kormánya visszavonta a szíria iszlamista Hayat Tahrir al-Sham (HTS; Levantei Felszabadítási Szervezet) terrorszervezetként való minősítését hét hónappal…
- Vatikáni Figyelő
XIV. Leó pápa: Imádkozzunk azokért, akik nem ismerik fel a közös otthon gondozásának sürgősségét
A szentatya szerdán reggel a Castel Gandolfo-i Borgo Laudato Si’ birtokon celebrált szentmisét a teremtésvédelemért. „Ezen a szép napon mindenekelőtt…
- (H)arctér
Még nincs vége, a viharkárok felszámolása közepette készül az ország az újabb csapásra (VIDEÓ)
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) adatai szerint kedd délig összesen 7514 káreseményről érkezett bejelentés, de a viharkárok felszámolása azóta is…
- Reflex
Böjte Csaba: Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium
„Kell a segítség Csíksomlyón, mert nagy a hívek száma, sok a zarándok, sokan járnak gyónni. A rend pedig úgy gondolta,…
- (H)arctér
Azbej Tristant is vallási szélsőségesként bélyegezte meg egy újonnan kiadott brüsszeli jelentés
Azbej Tristant, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) politikusát, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkárát vallási szélsőségesként bélyegezte…