„Magyar Péter erkölcsileg, politikailag megbukott”
A Fidesz és a KDNP közösen tartott sajtótájékoztatót a tiszás ügynökbotrányról

Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter, Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter és Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek távoznia kell – erről is beszélt Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője pártja és a KDNP közös sajtótájékoztatóján, amelyen a csütörtökön kirobbant tiszás ügynökbotrányról beszéltek. Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője, valamint Molnárné Lezsák Anna, a Fidesz országgyűlési képviselője Magyar Péter kormányfő felelősségét emelte ki.
Bóka János kifejtette, a csütörtök reggel kirobbant tiszás ügynökbotrány lényege, hogy a Tisza-kormány által nyilvánosságra hozott adatok egy részéről kiderült, az azokban szereplő személyek valójában
„nem együttműködő hálózati tagok, hanem megfigyelt személyek, vagyis áldozatok voltak”.
Szavai szerint ez illeszkedik a Tisza-kormányra jellemző újkommunista tempóba. „Ezzel a kommunista rendszer áldozatait összekeverik a tettesekkel” – fogalmazott. „Az történt, hogy azokat az embereket, akiket a kommunizmus megalázott, emberi méltóságában meggyalázott, megfélemlített, megzsarolt, azokat a Tisza-kormány ismét megalázta, emberi méltóságában ismét meggyalázta” – mondta Bóka János.
Rámutatott, hogy ez történt mások mellett Lezsák Sándorral is, „akinek a nevét ebben az összefüggésben ismét igyekeztek bemocskolni.”
Bóka János felhívta a figyelmet, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának a főigazgatója csütörtök reggel egy televízióműsorban azt mondta: lehetnek más érintettek is. „Valójában nem tudjuk, hogy azok az adatok, amelyek most mindenki számára hozzáférhetőek, megfelelnek-e a valóságnak” – mondta a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint mindaddig, amíg ez nem tisztázódik, illetve a nyilvánosságra hozott adatok valótlanságot is tartalmazhatnak, le kell zárni, hozzáférhetetlenné kell tenni a nyitottaktak.hu oldalt. A helyzetet pedig orvosolni kell – tette hozzá. 
Bóka János azt mondta, hogy Magyar Péter Lezsák Sándortól való bocsánatkérése „megkésett és önmagában véve nem elégséges. Ennek az ügynek a felelősségét nem lehet a levéltárra és a levéltári alkalmazottakra áttolni. Ennek az ügynek politikai felelősei vannak” – fogalmazott.
Kifejtette, hogy a levéltári szakemberek és intézmények „óriási politikai és időnyomás alatt dolgoztak. Az a helyzet, amivel ma szembesülünk, ennek a politikai nyomásnak az eredménye, ennek pedig nemcsak szakmai, hanem politikai felelősei is vannak” – mondta.
„Követeljük, hogy a politikai felelősöket nevezzék meg, követeljük az ügyben résztvevő politikai felelősséggel tartozó minisztereknek a felelősségre vonását, ideértve Ruff Bálintot, Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt. Nekik menniük kell! Az ő politikai felelősségüket ebben az ügyben meg kell állapítani”
– jelentette ki.
A Fidesz frakcióvezetője hozzátette, hogy amennyiben ez nem történik meg „nagyon rövid időn belül”, akkor kezdeményezni fogják egy parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását, ami az ügy részleteinek a feltárását, a politikai felelősök megnevezését és felelősségre vonását fogja szolgálni.
Bóka szerint a „Tiszának kezdetektől fogva az volt a célja, hogy politikai cirkuszt, politikai filmszínházat hozzon létre és működtessen. Az, hogy minden értelmezés, minden magyarázat nélkül az összefüggéseiből kiragadva 6-os beszervezési kartonokat hoznak nyilvánosságra név szerint kereshető adatbázissal, egyetlenegy célt szolgálhatott: hogy az országot megosszák, az embereket egymás ellen fordítsák, szomszédokat, munkatársakat, rokonokat, barátokat uszítsanak egymás ellen anélkül, hogy valójában megtudnánk, mi történt, anélkül, hogy ez bármilyen módon hozzájárulna a múlt megértéséhez és feldolgozásához.”
Mint mondta,
„az is célja volt a Tiszának, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy képtelen az országot kormányozni, képtelen szembenézni azokkal a problémákkal, amikkel az ország szembesült.”
Úgy folytatta, hogy a Tisza ehelyett működteti a „politikai filmszínházat”, és „hazudik a magyar embereknek” például a 2027-es költségvetéssel kapcsolatban is.
Bóka János végezetül szólt arról, hogy az ügynek a politikai következményeken túl jogi következményei is vannak „mind büntető-, mind polgári jogi értelemben”. Az ehhez szükséges lépéseket az érintett személyek és a frakciója is meg fogja tenni.
Rétvári Bence: Magyar Péter felelőssége egyértelmű
„Egyértelmű Magyar Péter felelőssége ebben az ügyben, vállalnia kell a felelősséget, ő erőltette át ilyen gyors menetben ezt az egész eljárást” – vette át a szót Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője.
A kereszténydemokrata politikus rámutatott, hogy a miniszterelnököt saját élő videója is leleplezte, amelyben elmondták a levéltárosok, hogy mennyire gyorsan kellett haladniuk az óriási politikai nyomás miatt. Így aztán – Rétvári Bence szavai szerint – a szakmai szabályok helyett „a Magyar Péter által megszabott határidő tartása” volt a legfontosabb.
„Ne próbálja meg Magyar Péter letolni magáról a felelősséget! Nem valamilyen beosztott levéltáros felelős ezért, nem egy informatikus felelős, nem a portást kell felelősségre vonni azért, mert Magyar Péter fejébe vette, hogy ezt megcsinálja”
– hangsúlyozta a KDNP frakcióvezetője.
Rétvári Bence szerint ez az ügy jól jellemzi Magyar Péter kormányzását. „Senkire nem hallgat, sem levéltárosra, sem történészre, sem szakértőre, sem józan gondolkodású emberre, kizárólag a saját maga által helyesnek tartott ütemezés szerint, az ő általa kitűzött cél felé halad. Ennek most az lett a következménye, hogy ártatlan embereket tettek bele a bűnösök listájába” – mondta.
Hozzátette, most azoknak kell magyarázkodniuk, akik „valódi ellenállók voltak a rendszerváltás előtti korszakban, akik tényleg sokat tettek kockára demokráciáért”, köztük Lezsák Sándornak, akit mindnyájuk példaképének nevezett, s aki az egész életét a nemzeti demokratikus gondolatra tette fel.
Kiemelte, hogy Magyar Péternek vállalnia kell az egyszemélyi felelősséget, mert „mindenki tudja: nem a levéltárosok írták azokat a határidőket, amelyeket be kellett tartani, nem ők találták ki ezt az egész ügyet. Magyar Péter találta ki. Neki kell vállalnia a felelősséget” – húzta alá.
Felidézte, hogy „2010 után a Fidesz–KDNP-kormány olyan jogszabályokat hozott, amelyben az aktakérdésben az ügy ura az áldozat, a megfigyelt volt. Mindenki megkapta másolatban azokat az iratokat, amelyek rá mint áldozatra, mint megfigyeltre vonatkoznak. Minden áldozat maga döntötte el, mit hoz belőle nyilvánosságra és mit nem. Hogy ki teszi-e az internetre vagy nem. Magyar Péter elvette az áldozatoktól az ügy ura lehetőségét” – mondta. 
Rétvári Bence szerint Magyar Péter mindezzel óriási hibát követett el, és döntései folytán egy elkapkodott, elhibázott folyamat indult be, aminek „a végén egy állami adatbázis, elvileg egy közhiteles állami nyilvántartás ártatlan embereket bűnösként bélyegez meg” – fogalmazott.
„Pont ezt akarták a kommunisták a rendszerváltás környékén, hogy összemoshassák a bűnöst és az áldozatot, a megfigyeltet és a megfigyelőket. Magyar Péter megtette nekik ezt a szívességet”
– mondta.
Rétvári Bence szóvá tette azt a körülmény is, hogy „az elmúlt napokban Németh Miklós, aki az utolsó kommunista miniszterelnöke volt az országnak, az utolsó MSZMP-s miniszterelnök, ő a Tiszával egy kötelékben repülve” akarta kioktatni az embereket, noha hatalmát anno a besúgó rendszernek köszönhette.
Magyar Péterre visszatérve megismételte, hogy a kormányfő „óriási hibát követett el, óriási bűnt követett el”, és arra hívta fel, hogy ezt a felelősséget „ne hárítsa a levéltárosokra, ne hárítsa a beosztottakra, a politikai vezetők vállalják ezért a tiszás ügynökbotrányért a felelősséget”.
„Valóban véletlen tévedés történt? Vagy tudatos beavatkozás? Esetleg szándékos manipuláció áll a háttérben?”
Molnárné Lezsák Anna, a Fidesz országgyűlési képviselője, Lezsák Sándor lánya a Lezsák család közleményét olvasta fel a sajtótájékoztatón. Felelevenítette, hogy immár az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára hivatalosan elismerte, hogy hiba történt, valamint egyértelművé tette: Lezsák Sándor nem hálózati személyként, hanem megfigyeltként szerepel a mágnesszalagos nyilvántartásban. „A levéltár bocsánatot kért. A bocsánatkérést tudomásul vesszük. De ezzel az ügy nem zárulhat le. A bocsánatkérés nem helyettesítheti a felelősségre vonást” – mondta Molnárné Lezsák Anna.
„Édesapámról évtizedek óta ismert, hogy a kommunista állambiztonság megfigyelése alatt állt. Az erről fennmaradt terjedelmes dokumentációt már mintegy 30 évvel ezelőtt megismerte. Most mégis olyan nyilvántartásban jelent meg a neve, amely alkalmas volt arra, hogy a közvéleményben az ellenkező benyomást keltse. Hogyan történhetett ez meg? Ki ellenőrizte az adatokat? Ki engedélyezte a közzétételt és ki viseli a felelősséget a hibáért?” – vetette fel.
Hangsúlyozta:
„Nem fogadjuk el, hogy egy ember becsületét és történelmi megítélését érintő téves adatközlést egyszerűen informatikai hibával magyarázzanak.”
„Valóban véletlen tévedés történt? Vagy tudatos beavatkozás? Esetleg szándékos manipuláció áll a háttérben?” – kérdezte Molnárné Lezsák Anna, szavai szerint az elkövetkező vizsgálatoknak ezekre a kérdésekre is választ kell adniuk.
Tolmácsolta a Lezsák család azon álláspontját is, miszerint „a történtek olyan súlyosan érintik a levéltár hitelességét és a vezetésébe vetett bizalmat”, ami okán a főigazgató azonnali lemondása is szükséges.
„A családunk nevében követeljük a téves adatközlés körülményeinek teljes körű, dokumentált és ellenőrizhető kivizsgálását, beleértve a szándékos manipuláció lehetőségét is. A szakmai, informatikai és vezetői felelősség pontos megállapítását, az érintett felelősök megnevezését. A megállapított mulasztásokhoz vagy esetleges szándékos visszaélésekhez igazodó személyi és jogi következmények érvényesítését, és a vizsgálat eredményének nyilvánosságra hozatalát a jogszabályi keretek között” – olvasta fel a közlemény folytatását. 
Az országgyűlési képviselő a sajtó felelősségére is kitért. „A sajtó szabadsága alapvető érték, de ezzel együtt jár a hiteles és körültekintő tájékoztatás felelőssége is. Különösen akkor, amikor egy emberi becsületről, a tisztességről és egy egész életút megítéléséről van szó. Most, hogy maga a levéltár is elismerte a tévedést, elvárjuk, hogy azok a sajtóorgánumok, amelyek valótlanul ügynökként mutatták be édesapámat, megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak az igazságnak is” – mondta.
Újságíró kérdésre válaszolva Molnárné Lezsák Anna Magyar Péter felelősségére is kitért:
„Magyar Péter miniszterelnök politikai nyomást gyakorolt az ügynökakták megnyitására. Politikai felelősségét nem kerülheti el. A Tisza-kormány, a kormányfő Magyar Péter erkölcsileg, politikailag megbukott. Innentől kezdve illegitim, bármit is mond”
– jelentette ki.
Vezetőkép: Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője, Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője és Molnárné Lezsák Anna, a Fidesz országgyűlési képviselője közös sajtótájékoztatón 2026. november 5-én. Fotó: Vasárnap.hu/Raj-Czefernek Léna





