KDNP: A nyitottakták.hu oldalt le kell állítani, Tarr Zoltánnak pedig távoznia kell a politikából!

Az a mód, ahogy a Tisza-kormány nyilvánosságra hozta az ügynökaktákat, a lehető legelhibázottabb. A magyar társadalom a félinformációk, az előkészítetlenség és a politikai hibák áldozatául esett. Leginkább pedig azok váltak áldozattá, akik a kommunista rezsimnek is áldozatai voltak. A nyitottaktak.hu oldalt le kell állítani és a történelmi örökséggel való szembenézést szakmai alapokon kell újragondolni, mellőzve belőle Magyar Péter etikátlan szempontjait – írta csütörtöki közleményében a KDNP országgyűlési frakciója.
Mint írták, ma Magyarországon egy, az állam által létrehozott internetes oldalon áldozatokat mutatnak be bűnösként. Ez a helyzet elfogadhatatlan és megengedhetetlen.
Mindennek jó példája Lezsák Sándor esete, aki a kommunista titkosszolgálatok megfigyelése alatt állt és soha nem működött együtt a rendszerrel. De jó példája Kiss-Rigó László püspök is, aki 17 évvel ezelőtt pert nyert, az egykori tartótiszt pedig bizonyítási eljárás során vallotta, hogy bár megpróbálta beszervezni a későbbi szeged-csanádi megyéspüspököt, az nem volt hajlandó együttműködni a kommunistákkal. 6-os karton mégis készült róla. Egyelőre csak találgatni lehet, hány hasonló eset van még…
Az országot felzaklató ügy politikai felelősei közismertek: Magyar Pétert, Ruff Bálintot és Tarr Zoltánt óriási felelősség terheli. Az oldal működését azonnal fel kell függeszteni, Tarr Zoltánnak pedig távoznia kell a politikából!
– írták végezetül.
Vezetőkép forrása: kdnp.hu





