Ez az a nap! a Puskás Arénában

Július 23-án 13.30-tól indul a keresztény könnyűzenei és dicsőítő rendezvény az eddigi legnagyobb részvétel mellett a Puskás Arénában. A rendezvényre több tízezer résztvevőt várnak szerte a Kárpát-medencéből és egész Európából. A szervezők ez alkalommal jótékonysági gyűjtést is szerveznek a nehéz helyzetben lévő kárpátaljaiak számára.

Az ünnepi alkalom kiemelt vendége lesz a Bethel Music és a többszörös Grammy-díjas Michael W. Smith az Egyesült Államokból, valamint a Planetshakers Ausztráliából. Színpadra lép az Egyesült Királyságból Martin Smith, Tim Hughes, Graham Kendrick, Noel Richards, a London Community Gospel Choir és Noel Robinson.

Megvannak az idei Ez az a nap! fellépői

A külföldi előadók mellett a hazai keresztény könnyűzene színe-java is tiszteletét teszi a stadionban. Ott lesz Pintér Béla, Csiszér László, Prazsák László, Oláh Gergő, az Eucharist csapata Mező Misivel, Gável Andrással és Gável Gellérttel, a Dics-Suli Band, a PZM, a Keresztkérdés, Hanna, Dobner Illés, a Golgota Dicsőítés, a Crux, az Új Forrás, a Hidden Kingdom, Győri János Sámuel és a Hermons, valamint Molnár Ferenc Caramel, aki a találkozó hivatalos himnuszát szerezte.

Caramel dala lett az idei Ez az a nap! himnusza

A zenei rész mellett a különböző felekezetekből érkező lelkészek és egyházi vezetők közösen imádkoznak Magyarországért.

A rendezvénnyel egyidőben a szervezők gyűjtést rendeznek a nehéz helyzetben lévő kárpátaljaiak számára, akinek díjmentes belépést biztosítanak. Akik tudnak segíteni a rászorulóknak, hozzanak magukkal tartós élelmiszert, amelyet az országosan ismert szeretetszolgálatok fogadnak és továbbítanak.

Kapunyitás 12 órakor, a program 13:30-tól 22:00-ig tart. A szervezők javasolják a tömegközlekedéssel való érkezést a nagy tömeg és a korlátozott parkolóhelyek miatt. A 2020-as rendezvényre megvásárolt jegyek érvényesek idén július 23-án. A keresztény könnyűzenei és dicsőítő rendezvény az eddigi legnagyobb részvétel mellett valósul meg, amely egy prófécia beteljesüléseként jelenik meg sokak szeme előtt.

 

 

Pride or Praise – Szellemi küzdelem várható Budapest utcáin

A Wembley-től a Puskásig

Prazsák László: Belső bizonyosság és öröm számomra, hogy Krisztusé vagyok

Iratkozzon fel hírlevelünkre