Stadion revans

A kommunizmus dicsőségére emelt korábbi Népstadion építésén olyan emberek is kénytelenek voltak szakmai munkát végezni, akiknek távolról sem volt semmi közük a diktatúra szellemiségéhez. Édesanyánk soha nem felejtetett el emlékeztetni bennünket gyerekkorunkban, amikor a Stefánián a Népstadion mellett vitt el az utunk: „Ebben a stadionban benne van nagyapátok munkája”. Nekünk ez csak úgy maradt meg, hogy ő építette fel ezt a hatalmas arénát, pedig az építész végzettségű felmenőm „csak” a főépítésvezetője volt az épületnek. A kommunisták nem nézték el, hogy nem hajt fejet a rendszer előtt, ezért koholt vádakkal lecsukták.

Nem kapott többet másfél évnél. Koncepciósan rábizonyították egy csekély összeg eltulajdonítását, amelyből semmi sem volt igaz. Bár egy esetben akár még meg is vádolhatták volna a munkahelyi lopás bűnével. Bokszoló volt, jó barátságban állt Papp Lacival.

Az egyik építkezésen az elhasználódott parkettát kellett felbontani. Nagyapám, miután megvizsgálta a bontott anyag minőségét, további használatra alkalmatlannak nyilvánította. Papp László azonban még úgy gondolta, neki jó lesz lerakni valamelyik szobájában. A hulladékanyagot elszállító teherautóst rávette, hogy nála tegye le az árut.

Amikor nagyapámat ezzel az üggyel hozták kapcsolatba, Papp Laci barátja védte meg, megmutatva, hogy a parketta valóban silány minőségű és gombás volt már. Ezt bizonyította a híres sportoló bútorainak megpenészedése is. Így hát ez a vád ejtve lett, ám a kreatív kommunisták találtak más koholmányt.

Mátravölgyi Gyula soha nem rejtette véka alá a rendszerrel kapcsolatos negatív véleményét. Misére ritkán járt, viszont mindegyik templom előtt levette a kalapját és keresztet vetett.

Anyám mesélte, hogy egy olyan házban laktak Budapesten, amelyet minden irányból munkásőr szomszédok vettek körül. Bizonyára hamar feltűnést kelthetett, hogy nagyapám mind a három lányát – amikor még lehetett – beíratta az iskolai hittanra, ahova a rendszertől való félelemből szinte már alig küldtek gyereket. Édesapjuk kiállása a lányai „tanulmányi előmenetelében” ütött vissza hátrányosan.

Nagyapám nagyon szerette a focit. Az osztrák feleségét is egy focimeccsen ismerte meg. Középső lányát – aki az édesanyám lett – mindig szívesen elvitte a meccsekre szurkolni, és ő lelkesen ment is vele, mert kapott fruttit meg szotyit.

Örülök, hogy az elkészült Puskás Aréna azért megőrzött valamit a korábbi Népstadion díszítőelemeiből, amely emlékeztethet a Főépítésvezetőre. Tudom, hogy amikor a családommal majd elhaladok a Stefánián az új épület mellett, eszembe fog jutni nagyapám szilárd kiállása. Hitt az emberben és szerette az életet – benne a focit.

A Népstadion főépítésvezetőjeként is ez hajthatta, nem pedig Rákosi elvtárs dicsőítése. Az ő és a hozzá hasonlók hitéből épülhetett újjá ez a mostanra elkészült stadion is ebben a harminc éve szabad országban. Én ezt fogom elmesélni a gyerekeimnek…

Fotó: Vasárnap.hu

Kapcsolódó cikkeink:

Dávid Károly főművében volt, amikor száznégyezren szurkoltak

A magyar mérnöki munka csúcsa az új Puskás Aréna

Pénteken ünnepséggel és barátságos mérkőzéssel avatják fel a Puskás Arénát

Isten a színfalak mögött dolgozik – Noel Richards a Vasárnap.hu-nak