A magyar mérnöki munka csúcsa az új Puskás Aréna

Pénteken, a magyar válogatott Uruguay elleni mérkőzésével adják át az új nemzeti stadiont, a Puskás Arénát a fővárosban. A Skardelli György és csapata által tervezett létesítmény nem csak sporttörténeti és gazdasági szempontból kiemelkedően fontos, hanem építészetileg is lenyűgöző. Lássunk pár számot, amely ezt jól mutatja!

Az építkezés.

Kiugróan sok, 16 toronydaru vett részt az aréna felhúzásában és külön érdekesség, hogy a tetőszerkezetet egy 1250 tonnás, lánctalpas daruval emelték a helyére. A létesítménybe 10 ezer tonna acélszerkezetet építettek be, ebből két Erzsébet-hidat lehetett volna megcsinálni. Vasbetonból pedig annyit használtak fel, amennyi 75 lakótelepi ház megépítéséhez lenne elegendő.

Az építkezés három és fél éve alatt pedig naponta 2000 ember dolgozott az új arénán.

 

A nézők kényelme.

Több szakértő is elmondta már, hogy a Puskás egy A kategóriás stadion, vagyis mindenben megfelel a kor követelményeinek és kihívásainak. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag mindenben kiszolgálja a nézők igényeit. 27 lift és 38 lépcsőház áll a szurkolók rendelkezésére ahhoz, hogy eljussanak helyeikre.

A benn található 45 büfé pulthossza pedig megközelíti az 1 kilométert.

A gyors interneteléréshez 1500 wifi pontot létesítettek és 600 full HD kijelzőt telepítettek a teljes szurkolói élmény elérése érdekében.

Szoboszlai Dominik (b) és Dzsudzsák Balázs, a magyar labdarúgó-válogatott tagjai a csapat új mezének bemutató sajtótájékoztatóján az újonnan elkészült Puskás Arénában 2019. november 11-én. A nemzeti együttes a Puskás Arénát november 15-én este az Uruguay elleni barátságos mérkőzéssel avatja fel. MTI/Illyés Tibor

A stadion méretei.

Az új Puskás nemcsak színvonalában, hanem nagyságában is kitűnik a környékbeli stadionok közül. Magassága az 52 métert is meghaladja, tetőszerkezete 57 ezer, küzdőtere 11 ezer négyzetméteres. A világításról pedig 36 ezer lámpatest gondoskodik.

A hatalmas méretek ellenére az arénát úgy tervezték, hogy a legtávolabb ülő néző is csak 80 méterre legyen a pályától.

Minden adott tehát ahhoz, hogy a nyitómeccsen jelen lévő 65 114 drukkernek felejthetetlen élményben legyen része. A többi már a csapaton múlik! Hajrá srácok!

Az adatok forrása: MTI

Kapcsolódó hír:

Pénteken ünnepséggel és barátságos mérkőzéssel avatják fel a Puskás Arénát