Ez nem egy fesztivál, hanem valódi együttlét volt – első alkalommal rendezték meg a Dicsőítő Szigetet

A Dicsőítő Sziget minden résztvevője az esemény koncertjének fináléjában, 2022-ben.

2022. június 19-én első alkalommal vehettek részt az érdeklődők a szigetmonostori, egész napos zenei fesztiválon. Egyaránt találkozhattak a keresztény könnyűzene hazai képviselőivel és a nem kifejezetten vallási üzenetet megszólaltató előadóival. A Sacro Song Projekt Szigetmonostor önkormányzatának közreműködésével létrejött rendezvényét a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatta. A koronavírus-járvány árváit felkaroló Regőczi Alapítvány számára több mint hárommillió forint gyűlt össze a felajánlásokból. Béke, harmónia és szeretet – ezt vitték haza a legtöbben. Nem egy résztvevő egész egyszerűen csak „keresztény Kapolcsnak” nevezte a lelki és kulturális eseményt. Vitályos Eszter államtitkár a jövőben is támogatandónak, Tarnai Richárd kormánymegbízott pedig frissítésnek tartotta a rendezvényt.

Szigetmonostor június 19-én első alkalommal adott otthont az egyik legnagyobb keresztény könnyűzenei fesztiválnak. A Dicsőítő Sziget célja volt, hogy közösségbe hívja azokat, akik szeretik az igényes zenét, fontosak számukra az alapvető emberi értékek, és keresik vagy már meg is találták a kapcsolatot Istennel. Az előadások és a koncertek mellett szentmise és ünnepi, eucharisztikus körmenet is volt az eseményen. A liturgia részeként Sillye Jenő, a hazai keresztény könnyűzene veteránja biztosította a zenei szolgálatot.

Gável Gellért és Gável András a szentmise elején felköszöntötte a 75 éves dalszerzőt közeli születésnapja alkalmából. A testvérszerzőpáros egy Skoda 105L típusú modellt ajándékozott Sillye Jenőnek, hálából azért, hogy annak idején egy ilyen autóval, amelyet csak „Sárga Villámnak” neveztek, járták be Magyarországot, közösen énekelve Jézusról. Gável András Az Apostol itt járt című versét Zámbori Soma színművész olvasta fel a dalszerzőnek.

Gável András személyes húrokat pengetve kiemelte: sok hála van a szívében, mert abban, hogy huszonöt évvel ezelőtt testvérével, Gellérttel együtt elindulhattak a zenei evangelizáció útján, Jenőnek hatalmas szerepe volt. Ugyancsak köszöntötte a keresztény könnyűzenei stílus legjelentősebb életművet felmutató dalszerzőjét Marton Zoltán katolikus pap. A szentmisét bemutató plébános felidézte: tizenhat-tizenhét éves korában Jenő gitáriskolájába járt, aki a dalaival támogatta meg papi hivatását.

„A Dicsőítő Sziget kifejezetten evangelizációs jellegű esemény, amely megerősít a hitben. Egy az Isten. Fontos, hogy együtt, egy Istent tudjunk igazából imádni. Mindezt különböző zenei stílusokban. A magyar keresztény és keresztyén popzenei és rockzenei élet színe-java itt van, és fellép Szigetmonostoron” – nyilatkozta a Hír TV-nek Zámbori Soma.

Palánki Ferenc püspök így köszöntötte a jelenlévőket a fesztivál előtti üzenetében: „Mint az egyik fővédnök, szeretettel köszöntöm a Dicsőítő Sziget minden résztvevőjét! Köszönöm, hogy építitek Isten országát és lehozzátok a földre a mennyet, hiszen ahol Isten dicsősége van, ott van a mennyország! Mindenkinek sok szép élményt kívánok! Szívből jövő áldással: Palánki Ferenc püspök.”

A rendezvényen mintegy negyven zenekar, illetve önálló előadó lépett fel. A református templomban már előző nap este elkezdődött a huszonnégy órás dicsőítés, amelynek során az ország legtávolabbi szegleteiből érkezett zenekarok óránként váltották egymást. Dicsőítő dalokat énekelve szünet nélkül imádkoztak mindazokért, akik a találkozó színpadi programjaira érkeztek.

A béke, a szeretet és a harmónia nem véletlenül töltött el minden jelenlévőt.

A zenei produkciók mellett Csókay András idegsebész tett tanúságot Istenbe vetett hitéről, illetve a Dramatizált Biblia színésztársulata a Biblia szövegének művészi előadása által kápráztatta el a hallgatóságot. Gryllus Dániel és az 1ső Pesti Rackák csapata közösen adták elő a Sumonyi Zoltán verseire szerzett Pál apostol levelei című dalciklust. Ferenczi György az előadást követően azt mondta: „A Pál apostol után mindig nehéz Rackát játszani, mert ilyenkor már minden megtörtént, nehéz azt fokozni.” A Dicsőítő Sziget eseményéről pedig úgy vélekedett, hogy

„ez nem egy fesztivál volt, hanem egy igazi együttlét, ami mindenképpen többet jelent”.

Ettől függetlenül valósággal felrobbant a színpad és a nézőtér az Rackák koncertjén a faluházi nagyszínpadon. Ugyanitt adott dinamikus koncertet a szintén szigeti kötődésű Szabó Balázs és csapata. Két családi produkció is érkezett: Fóris Rita és a FourISFive, valamint Bolyki Balázs és a Before énekhangjukkal és már puszta jelenlétükkel is a bibliai ihletésű családról tettek tanúságot. Bari Laci és Jota egyszemélyes koncertje pedig fantasztikus énekhanggal csalogatta le a mennyet a Szentendrei-szigetre.

A gyerekek bábszínházi előadáson vehettek részt, és táncra perdülhettek a Madárdal zenekar koncertjén. Este pedig a Szigeti Veszedelem együttes húzta a talpalávalót a felnőtteknek. A Kaláka együttes már klasszikusnak számító, generációkat összekapcsoló versmegzenésítései kicsiknek és nagyoknak szóltak. A Kerti színpad programját Hellinger András és a Golgota Worship csapatának istendicsérete koronázta meg.

A Magyar Kurírnak adott interjúban Gável András, a keresztény könnyűzenei fesztivál egyik főszervezője kifejtette: „A dicsőítés az, amikor örömet szerzünk Istennek, elmondjuk, hogy ő milyen, és akkor minden a helyére kerül: Isten a trónjára, mi pedig abba a szeretetbe, amit Isten a szeretet hatalmával akar nekünk adni. Megfogalmazhatjuk ezt zenében is.

Sokszor nem akarjuk elfogadni Isten szeretettervét, de amikor ez sikerül, az a dicsőítés. Lehet, hogy nem tudjuk pontosan, mire hív bennünket az Úr, de az Ő akaratát akarjuk követni, és ilyenkor születnek meg a dalok. Ez a Dicsőítő Sziget.

Az Eucharist zenekar frontembere és szövegírója hozzátette: „Létrejön a harmónia, amiből merít minden zenész, fellépő, aki eljött ide. Azok is, akik nem direkt módon istendicsőítő zenét játszanak, és azok is, akik igen. Sajnos ma már gyakran elfeledkezünk arról, hogy létezik egy örök szépség, akihez érdemes visszatérni. Mi, keresztények néven nevezzük, hogy

ez az örök szépség Isten.

Azok, akik nem direkt módon dicsőítik Istent, nem nevezik néven, de hisznek a szépségben. Ez az, ami összekapcsolja itt az embereket. Elhozza azokat, akik a templomajtón belül állnak, és azokat is, akik azon kívül. Este mindenki úgy térhet haza, hogy »engem itt szerettek«, ezt kéri tőlünk Jézus:

»Arról ismerjék meg az emberek, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt!« Ez ennek az eseménynek is a küldetése” – mutatott rá Gável András.

Az Eucharist együttes és barátainak esti zárókoncertje előtti percekben papok és lelkészek imádkoztak és adtak hálát közösen a nézőtéren zsúfolásig megtelt közönséggel. Vitályos Eszter államtitkár személyes jelenlétével is megtisztelte a Herczegh Anita, Erdő Péter bíboros és Palánki Ferenc püspök fővédnökségével fémjelzett eseményt. Örömének adott hangot a Dicsőítő Sziget létrejötte és sikere miatt. Köszöntőjében kifejezte, hogy a „keresztény Kapolcsnak” érzett lelki és kulturális kezdeményezés fontos, hogy a jövőben is megkaphasson minden támogatást. Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott sokáig nem tudott mit kezdeni azzal a szóval, hogy dicsőítés. Az egész napos rendezvény után – saját elmondása szerint – azonban  azonban rájött, hogy az leginkább egy „frissítést” jelent:

„A Dicsőítő Szigeten rányomtunk a »frissítés« gombra”.

A Mező Misivel közösen adott záró koncerten a Gável testvérek adtak hálát az elmúlt huszonöt év szerzői és zenei evangelizációs munkásságukért. Negyed évszázad dalaiból válogattak egy színes csokorra valót. A produkció vendégeiként az ő dalaikat énekelte: Czinke Máté a The Sign zenekarból, Heinczinger Mika a Misztrál együttesből, Szabó Balázs, Fóris Rita, Ferenczi György, Csiszér László és Prazsák László. A koncert végén színpadra álltak a 24 órás dicsőítésen részt vevő zenekarok is, és a közönség által jól ismert Miatyánk imádság közös éneklése adta az első Dicsőítő Sziget záróakkordját. 

Zámbori Soma és Földi-Kovács Andrea a rendezvény műsorvezetői azonban biztosították a közönséget: a Dicsőítő Sziget és az ahhoz hasonló események folytatódnak. Kiemelték és meghívták a jelenlévőket, hogy jöjjenek el július 23-án az Ez az a nap! rendezvényére, amelyre növekvő tempóban fogynak a jegyek. A Dicsőítő Sziget augusztus 9-i, balatoni eseményét is beharangozták, és az Eucharist együttes Krisztus király vasárnapi (2022. november 27-i), Mátyás-templomi, a Váci Szimfonikusokkal kiegészült koncertjéről szintén említést tettek.

A nap végén a Regőczi Alapítvány által felkarolt koronavírus-járvány következtében árván maradt gyermekeknek gyűjtött támogatás több mint másfél milliós összegét is elárulták, amely az apák napi, céges szponzori felajánlás következtében megduplázódva érkezik majd el a szervezethez.

 

Az Apostol itt járt

Hallottuk hangját, úgy zengett a tér
Éreztük, dalában szól, visszatér
A Mester, ki vezette falvakon át
S ki őmellé rendelte a vén Dunát.
Elhívott s bennünk is nyomot hagyott
Az Apostol itt járt és kézen fogott.

Tanított hitet és szép, új reményt
Hogy atyai gyermekként vigyük a fényt
És ébredt az új dal, a melódiák
S füleltük fentről a harmóniát
Mert elhívott s bennünk is nyomot hagyott
Az Apostol itt járt és kézen fogott.

Anyánk lett Mária, a palástja véd.
Jézus jött, ha virágban állt itt a rét.
A világnak Krisztus kell, hát útra keltünk
Kerestük Országát és énekeltünk
Mert elhívott s bennünk is nyomot hagyott
Az Apostol itt járt és kézen fogott.

 

Mentés másként a Szentendrei-szigeten

A Dicsőítő Szigeten találkozunk egymással és Krisztussal – Molnár Zsolt polgármester a Vasárnapnak

Itt vannak a Dicsőítő Sziget 2022 fellépői – nem is akármilyen névsor

A címlapkép forrása: Sztankó Dávid/Dicsoitosziget.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre!