Ungváry Zsolt: Igazságtalanságok a nagy igazság tükrében

Régi dilemmája filozófusoknak és egyszeri embereknek egyaránt, vajon mi az, ami elsősorban inspirál bennünket az élet nagy kalandjában. Míg Alfred Adler a hatalomvágyban, mások legyőzésében vélte megtalálni cselekvéseink mozgatórugóját, Sigmund Freud pedig a szexuális elfojtásokban és vágyakban, addig keresztényként talán azt felelhetnénk: az igazságkeresés áll mindennek a hátterében. Akkor érvelünk, lángolunk, dühöngünk legjobban, ha úgy érezzük, igazságtalanság történt. A kisgyereknek is az fáj a legjobban, ha méltánytalanul éri szidás.

Nem véletlenül kulcskérdése Jézus kihallgatásának is az az önvallomás, mely így hangzik: „Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra. (Jn. 18, 37)” Pilátus értetlenkedése pedig végigvonul azóta is a történelmen: de mi az igazság. Az igazságot nem mi jelentjük ki, nem tőlünk függ; az valójában alkotó eleme minden igaz embernek.

Ahogy a papunk mondta legutóbbi prédikációjában: az igazság maga az Isten szeretete. A testté lett Ige. Nem véletlen, hogy a magyar nyelvben a két szó azonos gyökből származik.

Ha ezt nem is gondoljuk végig mindannyiszor, mégis olyan erősen belénk ivódott, hogy nem maradhatunk némák sem a kicsi, sem a nagy igazságtalanságok láttán. Ezért ragadunk tollat (illetve ma már inkább klaviatúrát) a hazugságok, a csúsztatások, a kettős mércék ellen. Ezekből pedig bőven találni, mert – és ez is egyre nyilvánvalóbb – nem mindenki az igazságból való, vannak, akik a hazugság atyjának gyermekei. („Az ördög az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.” Jn. 8, 44)

A Nyugat felháborodással és szankciókkal reagál az orosz–ukrán háború eseményeire. Területi integritás megsértéséről, háborús bűnökről, civilek elleni atrocitásokról, nők megerőszakolásáról beszél. Elsősorban az oroszok vétkeiről.

Nagy kár, hogy annak idején nem voltak ilyen határozottak és elítélők, amikor a második világháború idején, a nyugatiak szövetségeseként a szovjet hadsereg katonái magyar, román, lengyel, német nőket erőszakoltak meg, bármiféle következmény nélkül.

Amikor a német birodalmi törekvésektől megvédett Lengyelországot – és egész Kelet- és Közép-Európát – odaadták Jaltában egy másik nagyhatalomnak, amelyik ideológiájában, módszereiben és pusztításaiban semmiben sem különbözött a legyőzöttől. Amikor a pesti srácok küzdöttek a saját földjüket tapodó idegen harckocsik ellen, nem küldött nekik senki fegyvereket, és nem tiltották ki Csajkovszkijt a koncerttermekből.

Az egyszeri globalisták, akik régen hozsannával fogadták a szovjet megszállást, most egyszeriben a távlati orosz veszéllyel magyarázzák, miért kell mindent félredobva beleállni az ukránok oldalán a háborúba. Csakhogy közben a történelmi helyzet változott; ha a törökök megtámadnák Bulgáriát, vajon szállítanánk fegyvert a bolgároknak arra hivatkozva, hogy esetleg a törökök meg sem állnak Budáig?

Végül pedig a látszatigazságok egy szép példája: Vásárhelyi Mária szerint senki sem méltányolta eléggé azt a nagyszerű gesztust, amellyel Gyurcsány és Bajnai szimbolikus 1 forintért látta el a kormányfői teendőit. Ezzel nem annyira önzetlenségüket, mint inkább azt deklarálták: nem szorulnak rá arra az aprópénzre, amit a magyar miniszterelnök kap. Végezhették volna tevékenységüket kizárólag a haza üdvére, de ehhez, láttuk, nem sok közük volt. Akkor hát miféle hasznot reméltek? Nyilvánvalóan nagyobbat szakítottak a járulékos dolgokból.

Szerintem rossz üzenete van, ha egy miniszterelnök azt mondja, ő nem szorul rá a fizetésre. Ráadásul tudván azt, miképpen szerezte Gyurcsány Ferenc a vagyonát. (Megfejtés: politikai és családi kapcsolatainak köszönhetően.) Lehet, hogy már a KISZ-titkárságot is társadalmi munkában vállalta, mert tudta, az más úton milliárdokat hozhat?

De az is lehet, hogy az egyforintos bér mögött annak belátása állott: az ő munkájuk ennyit ér. Ha így van, megkövetem őket, mert ez valóban igazságos.

Ungváry Zsolt: Elnyomottak eldorádója

Ungváry Zsolt: Nem a rendszer rossz, hanem az ellenzék

Ungváry Zsolt: És még mindig nem értik…

A címlapkép forrása: MTI/EPA/Mykola Tys

Iratkozzon fel hírlevelünkre