Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét. Jézus szamárháton, a próféciák beteljesüléseként, ünnepélyesen bevonul Jeruzsálembe. A nép királynak kijáró köszöntéssel hódol előtte: ruháikat leterítik elé szőnyegként, és pálmaágakat lengetnek ünnepelve őt. Hatalmas forgatag, öröm és boldogság. Ám pár nappal később ugyanezek az emberek inkább Barabásnak kérnek kegyelmet, az ártatlant pedig elítélik. Egyszeriben minden az ellentétébe fordul. A virágvasárnapi Dávid fia, töviskoszorúval és nádszállal kigúnyolt bíborköpenyes királlyá degradálódik. Vajon a mi istendicséretünk kitart a golgotai keresztig?
Nemrégiben hatalmas rendezvényekről adhattunk hírt. A közelmúltban – igaz, csak online formában – kihirdették ünnepélyesen a Szikra-díj nyertes előadóit. Az Ez az a nap! 2022 szervezése magasabb fokozatba kapcsolt, hogy aki csak él és mozog a Kárpát-medencében, ott lehessen július 23-án a Puskás Arénában, hogy közösen emeljük fel Jézus nevét. Az idén első alkalommal megrendezésre kerülő Dicsőítő Sziget pedig már hetek óta kitartóan hív a június 19-i, apák napi és úrnapi programjára. A szombathelyi Lélek Fesztivál a pünkösdi lélekvárásra hangolja a szívünket. Az Ipoly Feszt programja pedig javában szerveződik a márianosztrai dicsőítő színpadával.
Sok esetben azonban képesek vagyunk csak és kizárólag ezeken a kiemelt eseményeken átadni önmagunkat Isten jelenlétének. Ilyenkor ugyanis a legtöbbször minden olyan kiegyensúlyozott, szinte laboratóriumian ideális körülöttünk. Persze fontosak ezek az alkalmak is, hiszen a testvéri közösség megtapasztalása megerősíthet bennünket, hogy kitartsunk Isten szeretetében és az ő akaratának követésében.
De mi van akkor, amikor elmúlnak a happy pillanatok?
A mindennapok küzdelmeiben, a kereszt elfogadásában bizony már nem szoktunk annyira lelkesek lenni. Egyesek azt mondják, hogy az Egyház végre kevesebbet beszélhetne Krisztus keresztjéről, és elővehetne vidámabb témákat is. Lássuk be, ha az Egyház nem ragaszkodna a megváltói örök áldozathoz, teljesen értelmetlen lenne minden egyéb humanitáson alapuló, emberbaráti projekt a részéről.
hirdetésAz is igaz, hogy dicsőítőként nem helyes pusztán a halál vállalásának nagyszerű értékét hangsúlyozni, ha az életre vonatkozó még fontosabb aspektusokat elfelejtjük. Ám az sem helyes, ha Jézus előttünk bejárt útját nem tekintjük az ember számára is egyedül üdvös útnak. Ugyanannak a megváltói lelkületnek önmagunkban történő ápolása azt jelenti, hogy mi magunk is vállaljuk a keresztet, ahogyan Isten Fia értünk ugyanezt szeretetből tette.
A kereszten át vezet az út a megígért – már a földön megtapasztalható, valamint a túlvilági, örök – jelenlét irányába. A kereszten találkozunk Jézussal, aki él.
Virágvasárnappal elkezdődik a nagyhét. Idén újra lehetőségünk van elkísérni Jézust az utolsó vacsora termébe, ahol szolgaként a lábunkat mossa meg, és önmagát adja nekünk eledelül az Eucharisztiában. Vele virraszthatunk az Olajfák hegyén, és kísérhetjük végig a szeretetből értünk vállalt passióján.
Ott állhatunk majd a keresztje alatt a kálvárián, és a szeretett tanítványhoz hasonlóan átölelhetjük a dicsőítés királynőjét, aki bennünket is arra tanít, hogy ne fussunk el a vér és víz lelkünket tisztára mosó forrásától.
Ha Jézus igazi tanítványaiként kialakul bennünk a dicsőítő attitűd, és a haláltusája közben is az Atya akaratát magasztaló Jézushoz válunk hasonlóvá, igazi dicsőítőkké válhatunk, akik nem torpannak meg a virágvasárnapi ünneplést követő keresztáldozat vállalása miatt.
Gável András
