Ungváry Zsolt: Változó ellenségek

Mi magyarok alapvetően szuverenista módon gondolkodunk. Erről szól minden ünnepünk. (Nem, nem a forradalmakról, hanem a függetlenségről.) Ennek lényege, hogy a szabadságunkat, önállóságunkat, önrendelkezésünket éppen leginkább sértő hatalom ellen vagyunk.

Ez a XVI-XVII. században a török volt, a XVIII-XIX-ben a Habsburg. Nem véletlen, hogy a karlócai béke, vagyis a török kiűzésének lezárása után négy évvel már kitört a Rákóczi szabadságharc – csöbörből vödörbe, oszmán helyett Habsburg uralom alá kerültünk –, és a felkelés leverése után a nagyságos fejedelem török földre vonult önkéntes száműzetésbe.

1848-49-ben megint Bécstől akartunk elszakadni, akiket végül az oroszok segítettek ki.

Az ezerkilencszázharmincas évek végén a németek veszélyeztették a szuverenitást, de egyben nekik köszönhettük a trianoni béke részbeni orvoslását, ezért fogcsikorgatva, a dilemma feloldásán kínlódva (Teleki Pál öngyilkos is lett, nem tudván a szuverenitás vs országgyarapítás helyzetét megoldani) kitartottunk mellettük a megszállásig. Amit a szovjet intervenció követett, és 1945-től már ők jelentették a legfőbb veszélyt a magyarság számára. Így logikus volt, hogy 56-ban ellenük lázadtunk fel. A rendszerváltáskor aztán ki lehetett végre mondani, hogy az oroszok (igazából a szovjet birodalom) voltak a fő ellenség. Csakhogy ez nem azt jelentette, hogy most már mindig az oroszoktól kell tartanunk.

Azok, akik harminc évig elfogadták, vagy legalábbis szajkózták a hivatalos mantrát, hogy a szovjetek a barátaink, 1990 után megtanulták, hogy az oroszok az ellenségeink.

És mivel nem a magyar érdekeket nézik, hanem axiómákban gondolkodnak, ezért beleragadtak az utolsó tételbe: a függetlenségünket az oroszoktól kell féltenünk.

Az utóbbi évek azonban bebizonyították, hogy pillanatnyilag a nyugati világrend, a multik és az amerikai mély állam a fő ellensége a magyar szuverenitásnak, onnan támadják a demokratikusan megválasztott kormányt és minden magyar önállóságot. Ez a magyarázata annak, hogy a nemzeti, szuverenista oldal jelenleg nem tud őszintén beállni a faék egyszerűségű ukrán-barát orosz-ellenes világképbe, mert jelenleg nagyobb veszélyt lát Brüsszelben és Washingtonban, mint Moszkvában. Ez nem bolsevizmus, nem oroszimádat, hanem a magyar szuverenitás-vágy reálpolitikai attitűdje.

Hányingerkeltő, ahogyan Lendvai Ildikótól Gyurcsány Ferencig, Dobrev Klárától Donáth Annáig egykori kommunisták és leszármazottaik (akik a maguk idejében az aktuális megszállók, a szovjetek helytartói voltak) éppen most lettek oroszellenesek.

Természetesen a helyzet változhat. Ahogyan az 1686-ban a nyugati seregekkel Buda felszabadításán együtt harcoló magyar katonák húsz év múlva már a Habsburgok ellen ragadtak kardot, és a törököknél leltek később oltalomra, mi sem tudhatjuk, 5-10-50 év múlva mire kell figyelnünk. De beszorulva mohó birodalmak közé, nem tehetünk mást, mint az identitásunkat aktuálisan legjobban fenyegetőkkel szembefordulni. És ezek ma nem az oroszok.

Címlapkép: Unsplash

Iratkozzon fel hírlevelünkre!