A Vatikán katakombaegyház kiépítésével harcolt a Szovjetunió ellen

Róma nem kollaborált, de tudta, hogy a vasfüggöny mögött kiépülő diktatúrákban, a nyílt ellenségeskedéssel szemben célravezetőbb a szovjetrendszer kicselezése – nyilatkozta Bertalan Péter történész, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár munkatársa, akivel XII. Piusz pápa munkásságáról beszélgettünk.

– A második világháborút követően a kommunista diktatúra terjeszkedni kezdett a térségben. A megváltozott helyzetekre hogyan tudott reagálni a Szentszék?

–1945-től egyértelművé vált, hogy a kommunista diktatúra vallásellenességéből adódóan igyekszik majd visszaszorítani a vallásgyakorlás minden formáját a vasfüggönyön túl. XII. Piusz és a vatikáni diplomácia gyorsan reagált a megnövekedő veszélyekre, hiszen már a nácizmus és a fasizmus során szomorú tapasztalatokra tettek szert.

XII. Piusz pápa 1951-ben (Forrás: Wikipédia, Michael Pitcairn, 1951)

A Vatikán egy nagy „hálózat”, mely a korábbi évtizedekben is hiteles információkat szerzett arról, hogy mi is történik a Szovjetunióban.

Egyértelmű volt, hogy ha ott a hatalom kíméletlenül leszámolt az egyházakkal, akkor az ő érdekszférájukba került kelet-közép-európai államokban sem lesz másképpen.

Szükségessé vált 1947-re, hogy a Vatikán lépjen a szovjet csapatok által megszállt országokban. Ezért jött létre egyrészről a mindenki által ismert diktatúrák elleni enciklikája a Summi Pontificatus, valamint egy kevésbé ismert dokumentum a Provida Mater apostoli konstitúció.

– Mi volt ennek a lényege?

– Az, hogy ez lehetőséget biztosított az úgynevezett „alámerülő egyház” – más szóval katakomba egyház – kiépítésére. Azaz a szerzetesrendek lehetőséget kaptak arra, hogy a tevékenységük és fogadalmuk megtartása mellett egyfajta alámerülésben – civilben – pasztorációs feladataikat ellássák.

Itt kiemelt jelentőséget kapott a fiatalok a hit mellett való megtartása.

Hiszen a fiatal nemzedékek – nem lebecsülve és elismerve az idősebb generációk érdemeit is – jelentették azt a bázist, ami a jövőjét jelentette az egyháznak a diktatúrák alatt. Ez az apostoli konstitúció lehetőséget biztosított a katolikus egyház hálózatainak fenntartásában is.

– A Provida Mater apostoli konstitúció végül is egy ellenálló hálózat kiépülését szolgálta?

– Igen, ez egy elinduló laikus hálózat volt, ami azt jelentette, hogy karizmatikus papokkal egy kicsit lazább hálózatban, eldugottabb helyeken is, titkos körülmények között folyt a pasztoráció.

Veszprém Szent Mihály-székesegyház, papszentelés 1954-ben. Képünk illusztráció (Forrás: Fortepan, Hámori Gyula)

Voltak más csoportok is, amelyekről többször is publikáltam. Egyik ilyen kör volt az úgynevezett kizártak csoportja.

Többnyire a központi papnevelő szemináriumban végzett kispapok alkották a tagjait, akik egyszerűen fellázadtak a korabeli állami, elnyomó egyházpolitika ellen, és vállalták a kiközösítést.

A harmadik csoport Bulányi György-féle bázisközösségek hálózata, amely piarista szerzetesekből állt, tevékenységük végighúzódott nem csak a Rákosi-, hanem a Kádár-korszakon is.

– A Vatikán és a Szovjetunió számos kérdésben ellenérdekelt volt. A szovjet titkosszolgálatok mennyire tudtak beépülni a katolikus egyház hálózataiba?

– Ezekbe a keresztény hálózatokban nem nagyon tudtak ügynökök tömegesen bekerülni, mert azok nagyon zártak voltak. Az egyházi források megvizsgálása után talán meg lehet fogalmazni, hogy a pártállam csak nagyon kipróbált ügynökökkel igyekezett beépülni, többnyire kisebb sikerrel.

A „bejutottak” is elsősorban bomlasztó munkát igyekeztek végezni, de a katolikus hálózatok belső kohézióját – melyek igen erősek voltak – nem nagyon tudták megbontani.

– Akkor a XII. Piusz pápa elképzelése helytállónak bizonyult.

– Igen, XII. Piusz számomra – ha szabad ilyet történészként mondani – egyike a legállhatatosabb és gránitszilárdságú jellemű pápáknak, aki a diktatúrákkal szemben mert és képes is volt ellenállni. XII. Piusz a kommunista diktatúra elleni harcban bebizonyította, hogy kiváló reálpolitikus is.

A Provida Mater jelentősége abban állt, hogy az egyháznak be kellett látni azt, hogy a szovjet érdekszférába kerülő országok esetében évtizedekig nem ők diktálhatnak, ezért csak az alámerülő, katakombaegyház ellenállása maradt reális alternatívaként.

A vatikáni diplomáciának volt ekkor egy jelmondata: „orientálok, de nem parancsolok.” Ez egy bölcs politikának bizonyult. Róma nem kollaborált, de tudta, hogy a vasfüggöny mögött kiépülő diktatúrákban, a nyílt ellenségeskedéssel szemben célravezetőbb a szovjetrendszer kicselezése.

Esztergomi egyházmegyei szeminárium tanterme 1955-ből. Képünk illusztráció (Forrás: Fortepan, Hámori Gyula)

– Ez végül is egy túlélési stratégia volt?

– Igen, részben az, ami alternatívát jelentett az egyház képviselőinek és a híveknek is egyaránt. 1948-as kommunista hatalomátvételt követően atomizálódik a társadalom egy része, így ezeknek a hálózatoknak – Bulányi-közösségek, regnumosok, jezsuiták stb. – jelentős szerepük volt a túlélésben. Petrás Éva Álarcok mögött című könyvében kiválóan feldolgozta a hálózati tevékenységüket, mely nagyjából illeszkedik abba, amit én a Provida Mater című kötetembe foglaltam össze.

– Voltak ugyanakkor nyílt ellenállók is az egyházon belül.

– Igen nem is kevesen, melyeket Mindszenty József személyisége példáz a legjobban. A történelem mindig megtalálja a legmegfelelőbb személyt, amikor egy történelmi kataklizmáról, nehéz helyzetről van szó. XII. Piusz is megtalálta Mindszentyt, azt a személyt, aki Serédi Jusztinián halála után Magyarország hercegprímása lett.

Szimbólum volt ő, az a személy, aki a katolikus egyházat 1945 után a diktatúrával szemben képviselte.

Mindszenty állhatatos volt, aki egy kiépülő diktatúrával szemben keményen képviselte az egyház érdekeit. Mind a két magatartásra szükség volt, hiszen a Kádár-korszak veszélye éppen állt, hogy az élet minden színterén tudatosan igyekeztek az egyházi személyeket lejáratni, hit erodálódását elérni.

 

Tóth Gábor

Borvendég: A gyilkosokról végre mondjuk ki, hogy bűnösök

Társadalomkísérlet a Hortobágyon

Deáky Zita: A diktatúrák a családokban ellenséget láttak

Kiemelt képünk forrása Fortapan, Hámori Gyula

Iratkozzon fel hírlevelünkre!