A világvallások különböző választ adnak ezekre a kérdésekre. A kereszténység válasza, hogy az életünk célja, és végső értelme túlmutat ennek a világnak a keretein. Már kicsiben is átéljük ezt, amikor a rideg logikát, vagy az ösztönvilág vágyait túlszárnyaló módon, pusztán szerelemből más döntéseket hozunk. Ráébredünk, hogy hiába ennek a világnak számos élvezete, ha nincs, akivel megoszthatnánk, ha nincs, akihez tartozunk. Nem lehet ezt pusztán azzal megmagyarázni, hogy jobban járunk, ha együttműködünk, hiszen ennek ellenére, hány szövetségünket rúgjuk fel!

Mi hiszünk abban, hogy a világ cirkuláris okságait, amelyek céltalanul ismétlik önmagukat, nem véletlenül viseljük olyan nehezen. A mi rendeltetésünk, ugyanis, hogy célja és iránya legyen az életünknek. Ebbe a körforgásba a bűneink zártak minket, mert elhittük nekik, hogy a pillanatnyi örömök, a rövidtávú célok boldoggá tudnak tenni minket. Jézus megváltása ezt töri meg, úgy, hogy visszaadja az eredeti tervnek megfelelő irányultságát az életünknek. Amikor Ő értünk és helyettünk meghal a kereszten, megnyitja az utat Isten felé, vagyis megnyitja a Mennyország kapuit. Innentől kezdve mindennek, amit teszünk, súlya van! Mert már nem csak annyi a tét, hogy ezt az életünket elszúrjuk, hanem, hogy az örök céljainkat veszélyeztetjük. Már van végtelen érvényű relevanciája a döntéseinknek!

Ma Krisztust, mint királyt ünnepeljük. Kicsit furcsa ez az ünnep, hiszen Jézus, amikor köztünk élt, a legegyszerűbbek, legszegényebbek életét élte. Mit jelent akkor, hogy Ő király? A mindenség királya. Azt, hogy valójában, bár gyengének látták sokan a kortársai, mégis Ő volt az, Aki a hatalmat birtokolta, amellyel a világ sorsát megváltoztathatja. Ahogy már ezt átelmélkedtük, az Ő szabad döntésének műve volt a kereszthalálban a megváltás, vagyis, bár sokaknak a körülmények következményeként tűnt fel, valójában, Ő a saját hatalmával élve törte meg a halál uralmát fölöttünk. Ez a hatalom nem merül ki hatalmaskodásban, mint számos földi uralom. Itt nem kell kényesen ügyelni a kontroll megtartására, hogy nehogy elveszítse az irányítást az emberiség, vagy a világ történelme felett, hiszen ez a hatalom természeténél fogva az Övé. Senki nem veheti el Tőle!

Jézus hatalma nem arra van, hogy minket elnyomjon, hanem arra, hogy minket is szabaddá tegyen. Felszabadítson arra, hogy mi is rátaláljunk a hatalmunkra, amelyet Istentől kaptunk. Ez a hatalom a szeretet vonzásában mutatkozik meg, amelynek nem tudunk ellenállni, mert bennünk is van egy eredendő vágy, hogy jó emberek legyünk. Amikor Isten ilyen mértékű szeretetét látjuk Krisztusban, akkor e mellett nem mehetünk el szó nélkül! Erre valamit felelnünk kell. Ez a válasz határozza meg az öröksorsunkat, mert önmagunktól nem üdvözülhetünk. Ha visszautasítjuk ezt a szeretetet, mert valami jobban vonz bennünket ebben a világban, a lelkünk ehhez a valósághoz ragad, és annak mulandóságával együtt veszik el.

hirdetés

Krisztus király ünnepe a történelem végső sorsára is válaszol: a végső győzelem nem a pénzé, nem a bűnös emberiségé, hanem az Isten szeretetéé. Hiába tűnnek ma hatalmasoknak sokan ebben a világban, ahogy láttuk már, ma is megtapasztaljuk nap, mint nap, hogy a gazdag is ugyanúgy meghal, mint a szegény, a hatalmas is éppúgy, mint a kiszolgáltatott. Ám, az örök sorsuk egészen mástól függ! A történelemben a végső szó Istené. Ő kezdte el ezt a történelmet, a túláradó szeretetében, és Ő is fejezi be majd, amikor a szeretet beteljesedik a világunkban. Ez az uralom nem megaláz, nem elnyom minket, hanem felemel, felszabadít és teljessé teszi az életünket!

Molnár Miklós atya

Kiemelt képünk forrása: Szennyes Krisztián/vasarnap.hu

Miklós atya további írásai ide kattintva olvashatók.