Az ügyben eljáró bírónő szerint kifejezetten jópofa a Népszava kereszténygyalázó karikatúrája

„Teljesen szürreális, a kommunista időket idéző jelenetek zajlottak le kedden a Fővárosi Törvényszéken” – közölte a Vasárnappal dr. Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese.

A politikus elmondta, kedden reggel volt a perfelvételi, majd elsőfokú tárgyalása annak a keresetnek, amit még 2020 tavaszán nyújtott be Pápai Gábor Népszavában megjelent, Jézus Krisztust és Müller Cecíliát kigúnyoló karikatúrája miatt.

Pert indít a KDNP a Népszava Jézust gúnyoló karikatúrája miatt


Hirdetés

„Az alaptörvény és a polgári törvénykönyv vonatkozó rendelkezései alapján mint egyszerű magyar állampolgár indítottam személyiségi jogi pert a keresztény közösség jogainak védelme érdekében” – ismertette a beadványt Vejkey Imre.

A KDNP jogász végzettségű frakcióvezető-helyettese (aki egyébként 2018 óta az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának elnöke, valamint a parlamenti imacsoport vezetője is) lapunknak elmondta,

hiába jelent meg személyesen a kedd reggeli tárgyaláson, felperesként egy árva szót sem szólhatott.

„Teljesen nonszensz, ami történt. Még a statáriális bíróság is megadja a vádlottnak a lehetőséget, hogy az utolsó szó jogán mondjon valamit” – húzta alá Vejkey Imre, hozzátéve, hogy dr. Gál Zsófia Lívia bírónő az arcába mosolygott, és azt mondta, a Népszavában megjelent karikatúra jópofa, az átlag magyar állampolgár viccként fogja fel.

„Egyrészt én nem az átlag magyar állampolgár, hanem a keresztény közösség nevében indítottam keresetet, másrészt a bírónő honnan tudja, hogy mit gondol az átlag magyar állampolgár? Meggyőződésem, hogy ez a gúnyrajz nemcsak a keresztényeket, hanem minden jóérzésű magyar embert felháborít”

– hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus.

 Vejkey Imre szerint a bíróság a Vasárnap.hu – a citizengo.org oldalon indított – petícióját is figyelmen kívül hagyta, hiába írták alá több mint 30 ezren. Állítólag a bírónő kevesellte az aláírók számát.

Elég volt: petíciót indított a baloldali sajtó kereszténygyalázása ellen a Vasárnap.hu

Mondani sem kell, dr. Gál Zsófia Lívia végül elutasította a KDNP-s politikus keresetét, sőt az elsőfokú ítélet értelmében még Vejkey Imrének kell fizetnie a Népszavának.

„Természetesen fellebbezek, ha kell az alkotmánybíróságig is elviszem ezt az ügyet. Nem fogok beletörődni abba, hogy keresztényként másodrangú állampolgár legyek a magyar bíróságokon” – nyilatkozta lapunknak a kisebbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese.

Vejkey Imre aláhúzta, hiába küzd a kormány, hiába küzd a parlament, hiába születnek alaptörvényi szintű rendelkezések, a bíróság ezeket a keresztényekre nézve egyszerűen nem alkalmazza.

„A bíróság elsőfokú döntésének üzenete egyértelmű: ma Magyarországon büntetlenül lehet a keresztényeket gyalázni”

– zárta mondandóját a KDNP-s országgyűlési képviselő.

 

Horváth Tamás

 

'Fel a tetejéhez' gomb