Pert indít a KDNP a Népszava Jézust gúnyoló karikatúrája miatt

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezető-helyettese személyiségi jogi pert indít az alaptörvény és a polgári törvénykönyv alapján a Népszava Jézust gúnyoló karikatúrája és szövege miatt.

Vejkey Imre, a kisebbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese csütörtöki online tájékoztatóján azt mondta:

az alaptörvény rögzíti a véleménynyilvánítást és a sajtószabadságot, de egyidejűleg azt is, hogy ezek gyakorlása nem irányulhat bizonyos közösségek, többek között a vallási közösségek méltóságának a megsértésére. Márpedig itt ez történt.

A KDNP-s politikus úgy fogalmazott: a napilap Jézust gúnyoló karikatúrája „a sötét oldal gyűlöletének a megnyilvánulása”. Hozzátette: nem csak a keresztényeket és keresztyéneket, hanem minden jóérzésű embert megbotránkoztat és sért az a blaszfémikus karikatúra és szöveg, amely az újságban megjelent.

Kiemelte: a karikatúra célja egyrészt az, hogy kigúnyolják Jézus Krisztust, másrészről pedig provokálni akarják a jóérzésű embereket, és gyűlöletet próbálnak szítani. Vejkey Imre szerint nem maradhatnak csendben, és nem lehetnek közömbösek. Jelezte: ő maga is aláírta az ügyben indított petíciót, és erre kért minél többeket. Úgy fogalmazott:

a szabadság, a felelősség, az emberi méltóság hármasa nem választható el egymástól.

Elég volt: petíciót indított a baloldali sajtó kereszténygyalázása ellen a Vasárnap.hu

– Az ember szabadságához és méltóságához az is hozzátartozik, hogy a hitét és a vallását tiszteletben tartsák – jelentette ki a kormánypárti politikus.

A napilapban megjelent karikatúrán a megfeszített Jézus Krisztus mellett Müller Cecília országos tiszti főorvos látható, azzal a szöveggel, hogy alapbetegsége függőséget okozott.

Csütörtökön a KDNP is közleményt adott ki a témában:

A KDNP is kiállt a Vasárnap.hu petíciója mellett

MTI; Fotó: Kovács Tamás

Iratkozzon fel hírlevelünkre