Vejkey Imre
- Reflex
Vejkey Imre szerint Magyar Péterből hiányzik a valóság észlelésének képessége
„A reptér az új MÁV. Volt egy zápor, és emiatt le kellett zárni az egyik terminált, és töröltek minden gépet.…
- Spiritusz
Sarlós Boldogasszony ünnepe – Vejkey Imre elmélkedése
Első pillanatra a mai evangéliumi szakaszból az tárul fel előttünk, hogy Mária és Erzsébet találkozik, de valójában ennél sokkal többről…
- Reflex
Vejkey Imre: A törvényt mindenkinek be kell tartania, még a főpolgármesternek is
A törvényt mindenkinek be kell tartania, még a főpolgármesternek is, hiába próbálja magát a törvények fölé helyezni – mondta a…
- (H)arctér
Magyar Nemzet: Vejkey Imre javaslata hatalmas könnyebbséget jelent az adótartozással rendelkezőknek
Több ezer családnak jelent segítséget az a javaslat, amely szerint az adótartozással rendelkezők esetében kétmillió forintra emelkedik az összeghatár, ameddig…
- (H)arctér
Vejkey Imre: A frakciók megtették javaslataikat az Alkotmánybíróság új tagjaira
Az országgyűlési frakciók megtették javaslataikat az Alkotmánybíróság (Ab) új tagjaira; a Fideszen és a KDNP-n kívül egyedül a Mi Hazánk…
- Vatikáni Figyelő
Vejkey Imre: Imádkozzunk azért, hogy a fehér füst mihamarabb szálljon fel
„Első koronás királynénk, Szent István király hitvese, Szent Imre herceg édesanyja, Boldog Gizella napján kezdődik el a konklávé a Vatikánban”…
- (H)arctér
Vejkey Imre: Nekünk, magyaroknak különösen is fájó Ferenc pápa távozása (VIDEÓ)
„Ferenc pápa szerénységével, alázatával és hitével élte mindennapjait, bíborosként és szentatyaként is” – mondta Vejkey Imre a KDNP frakcióvezető-helyettese a…
- Reflex
Vejkey Imre: Egyre erőteljesebben támadja a korábban magától értetődő normákat a Brüsszel–Strasbourg–Soros-triumvirátus
„Láthatjuk azt, hogy az élet és a körülmények, a feltételek rendkívül gyorsan változnak körülöttünk. Ahhoz, hogy mi a legújabb kihívásokra…
- Reflex
Vejkey Imre: Az alaptörvény módosítása csak kimondja az alapvető igazságot, Isten férfinak és nőnek teremtette az embert
Akár már húsvétra bekerülhet az alaptörvény szerkezetébe az a módosítás, ami azt tartalmazza majd, hogy két nem van: az ember…
- (H)arctér
Vejkey Imre: hinnünk kell, hogy 2025 a béke éve lesz
Nem könnyű, fordulatokkal teli 2024. éven vagyunk túl, de most már kijelenthetjük, hogy miénk a remény, hogy a világ rövid…