Latorcai Csaba: Visszautasítjuk, hogy bárki megbélyegezze azokat a családokat, akik egyházi iskolát választottak gyermeküknek


Hirdetés

„Az egyházi iskolák évszázadok óta szolgálják a magyar köznevelést, és szülők tízezrei bízzák rájuk gyermekeiket” – fogalmazott Latorcai Csaba, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ügyvezető alelnöke, az Országgyűlés alelnöke szerdán a közösségi oldalán. „Visszautasítjuk, hogy az egyházi oktatásban tanuló gyermekeket egy politikai vita eszközévé tegyék” – tette hozzá.

Előzmény: Lannert Judit, a Tisza-kormány oktatási és gyermekügyi miniszter egy interjúban az egyházi iskolák kapcsán is megnyilvánult: „az egyházi iskolák is akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé”.

„Aggasztó gondolatokat fogalmazott meg az új oktatási miniszter az egyházi iskolába járó gyermekek jövőjével kapcsolatban” – írta tehát Lannert Judit nyilatkozatára reagálva Latorcai Csaba, aki szerint a miniszter nyilatkozatából „az derül ki, hogy a Tisza-kormány szerint azoknak az intézményeknek, amelyekben ma több százezer magyar gyermek tanul, külön bizonyítaniuk kell létjogosultságukat, és meg kell felelniük bizonyos központilag meghatározott elvárásoknak. Mindezt arra a hamis vádra építve, hogy az egyházi iskolák szegregálnak. Ez egyszerűen nem igaz” – jelentette ki.

„Az egyházi iskolák nem a megosztás, hanem a közösségépítés helyei. Nem kirekesztenek, hanem nevelnek. Értékeket adnak át a következő nemzedéknek”

– írta, s hozzátette, hogy „az egyházi iskolák nem politikai kegyből működnek Magyarországon. Évszázadok óta szolgálják a magyar köznevelést, és szülők tízezrei bízzák rájuk gyermekeiket. Éppen ezért visszautasítjuk, hogy bárki megbélyegezze azokat a családokat, akik egyházi iskolát választottak gyermeküknek. Visszautasítjuk, hogy az egyházi oktatásban tanuló gyermekeket egy politikai vita eszközévé tegyék”.


Hirdetés

„A szülőknek joguk van eldönteni, milyen értékrend szerint szeretnék nevelni gyermekeiket”

– hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus.

„Mi kiállunk az egyházi iskolákba járó gyermekek, családjaik és az egyházi oktatás szabadsága mellett” – zárta bejegyzését Latorcai Csaba.

Vezetőkép: Latorcai Csaba, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ügyvezető alelnöke, az Országgyűlés alelnöke. Fotó: MTI/Kocsis Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb