„A halál misztériumának egyfajta ünnepe ez. A meghalást is gyakorolni kell...” – mondja November című írásában Ernst Jünger. „A gyümölcsök megérnek, majd betakarítják őket; a levelek színessé lesznek, majd lehullanak. Varjak gyülekeznek és rajokban keringenek a kietlen föld fölött.” Ugyanakkor az ősz messze nem csupán zord éjszaka, hiszen „a fény most lassan a barlangok fényévé lesz – rejtett, biztató fénnyé”. A novemberi ridegséget nem üres nagyvonalúsággal félresöpörve, de mégiscsak erre a bizonyos „rejtett és biztató fény”-re próbáltunk ügyelni mi is, amikor kiváló külsős munkatársainkkal közösen elkészítettük ezt a képes-szöveges összeállítást: fogadják szeretettel!
DR. KORZENSZKY RICHÁRD – bencés szerzetes, pedagógus
(Fotó: Korzenszky Richárd OSB)
Olyan „már igen” – és „még nem”. Még nincs itt a tél – ahogy Vörösmarty mondja: „Most tél van és csend és hó és halál.” De van „zöld, piros, sárga, barna” – ahogy Babits tűnődik, és fölteszi a kérdést magának (és alighanem mindenkinek): „Mi van túl minden tarkaságon? Világon, virágon, ruhákon?” Válaszol is rá: „A semmi vagy az Isten.”
Ablakom alatt bámulom a színes leveleket. Még nem hullottak le. A varjak sem érkeztek meg még nagy csapatban. A cinegék meg a tengelicek sem ugrálnak az ágakon, van még mit enniük. De a madáretetőt már előkészítettem…
***
hirdetés
BÉKÉS MÁRTON – történész, a Kommentár folyóirat főszerkesztője
(Fotó: Békés Márton)
Megyünk bele az őszbe és az ősz is jön belénk. Most már mindannyian beláttuk: eddig volt s nem tovább. A magyarázatok védhetetlenek, senkit sem érdekelnek, és különben is, ezerszer hallottuk már őket. A körülöttünk zajló összeomlás nyeresége, hogy végre színről-színre látunk. A tegnap helyett a holnaphoz kell ragaszkodnunk – de még ma. Ma éjjel útitervet készítünk. És hajnalban indulunk.
***
J.T. – publicista
(Fotó: Szász Zselyke)
„Nem olyan ez a nincs, mint amilyen a nincs általában lenni szokott.”
***
MÉSZÁROS JÓZSEF – újságíró, publicista
(Fotó: Mészáros Józsefné)
Ősz: van akinek egy, nekem kettő.
Szerintem mindenkinek két részre szakad ez a csodaszámba menő évszak, csak épp’ nem számol vele a forintra váltott idők korában.
Ősz a javából, amikor még érik a paradicsom, amit hahotázva szippantgatnak töpörtyűvé a poloskák (mielőtt téli nyughelyükre vonulnának a lakásunkban). Ősz a szüret ideje, borvidékeken a cefreszagé meg az éber szondájú rendőröké. Ősz a tavaly tönkrement átmeneti cipők, kabátok szemrevételezésének ideje is – kéne már új… Most még nem kell, még meleg van. Odázunk.
A gyereket sem csak augusztusban stafírungoljuk az iskolára, ősz derekán derül csak ki igazán, mit ne vegyünk magunknak, mert neki kell. Ő még mindig a legfontosabb, bár már bőven huszonéves. És közben lassan aranyba borulnak a fák, mélyebb kék lesz a tiszta égbolt és kicsit drapposabb a telihold.
Aztán egyszer csak megjelenik estvére az Orion csillagkép – te jó ég, közeleg a tél? Közeleg. Napközben még nem érezzük a simogató huszonfokos időben, ám az este már csíp, már kabátos. Már csak egy ablakot hagyunk nyitva éjszakára, később azt is csak bukóra. Lassan elmúlik az egyik ősz.
De.
Jön az advent adventje! Húazannyát, mindjárt itt a karácsony! – pedig még nem. Ám egyszeriben nekikezdünk nagyon várni a rávezető időszakot. Kábé úgy várjuk, mint leszállópálya fényeit a ködben tévelygő utasszállító (benne a chicagói családdal, akik otthon felejtették Kevint).
Ez még hivatalosan nem az advent, néhány hetet várakoztat bennünket november 29., ám addigra vissza kell puhulnia a méz- és kardamomillatú puszedlinek; minimum három hét. A piros-zöld lézerpöttyöket vetítő bigyónak is meg kell érkeznie a webshopból, hiszen tavaly nagyon feldobta az egész ház adventi hangulatát. Még a legstikkesebb szomszéd is ellágyult tőle. Nem hátrálhatunk meg attól, hogy az ilyesfajta elektronikai holmikat kínai barátaink egynyárira tervezik, pedig nem paprikapalánta.
A mostani késő ősz, az adventre való készülődés némi szervezési bonyodalmakat is fialt. A baráti összeborulásoknak igencsak keresztbe tesz az este nyolckor üres utcákat követelő rendelet. Megoldjuk. Csak kihúzzuk valahogy hajnal ötig. Másként nem megy. Másként nem gyújthatjuk meg éjfélkor közösen az első gyertyát az adventi koszorún.
Azon a bizonyos vasárnapon, amikor véget ér az adventváró ősz. A másik ősz.
***
FRANCESCA RIVAFINOLI – publicista
(Fotó: Francesca Rivafinoli)
Első, de még második ránézésre sem túl szexi; nem az a lájkvadász, aki már kora reggel kedvesen cirógatja arcunkat az átszűrődő meleg fényével. Introvertált hónap ez – csak annak tárulkozik fel, aki elébe megy a csípős-ködös hajnalon, s aki felkapaszkodik hozzá a sáros-csúszós hegyoldalon. Ott, a hideg csöndben meglátni, ki is ő: Istenélmény.
***
SZÁSZ ZSELYKE – képzőművész
(Fotó: Szász Zselyke)
Ősszel eljön hozzám az erdő. Először a kéményseprő hozza. Csúf, ágbozótba gyűrt arca – fekete tájkép a nagyvárosi szürkében. Aztán a fáskocsival érkezik: kopog a tűzifa a járda cementjén. A behordás keserves, ha esik az eső. Tocsog, locsog minden. Hallom, a szomszéd is motoz a nyirkos gyújtóssal, lehangol. Semmi kedvem fát hasogatni, elegem van már ebből a tűzrakós romantikából. Az idén se hoztak jófajta bükköt, most itt szerencsétlenkedek ezzel a göcsörtös cserrel, a dohos pincében. Nyikorogva nyílik a kicsi fémajtó, tavalyi hamuillat a kályha árnyas mélyén. Aztán pattogó tüzet ígér a sercenő gyufaláng. Ég az erdő a szobámban.
Ma együtt hálunk, november.
***
UNGVÁRY ZSOLT – író, publicista
(Fotó: Ungváry Zsolt)
– Ősz van, utána tél. De aztán jön a tavasz. Igaz, apa?
– Igaz.
– Te ősz vagy. Neked is jön a tavasz?
– Nekem már te vagy a tavasz.
***
KINCSES KRISZTINA – publicista, a Magyar Nemzet újságírója
(Fotó: Kincses Krisztina)
Eltökélten rendezgeted mélységeid – már rég véget ért a lomtalanítás. Egy dobozban viszed fel a padlásra, óvatosan egyensúlyozva az összegyűlt limlom között. Kevesen veszik a fáradságot az emlékezésre. Ha nem így lenne, tisztább és pofásabb körökben rónánk életünket. Falevél életű emlékezés: akkor is szép, ha rátaposok.
***
Kapcsolódó, olvasásra/megtekintésre ajánlott anyagunk:
„Egy nép kiáltott” – soha nem látott fényképek a forradalom napjaiból
A címben idézett mondat József Attila Ősz című költeményéből származik
