A legitimitás hiányát mindvégig az erőszakkal pótolták a kommunisták

Szeptember 16-17-én, „MI, a rendszer ellenségei" címmel tart konferenciát a Nemzeti Emlékezet Bizottsága. Az elhangzó előadások a kommunista rendszer ellenségeit, az államhatalom intézményeit, internáló és kényszermunkatáborait mutatják be a legújabb kutatási eredmények alapján.

A tudományos tanácskozás első napján Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke nyitóbeszédében elmondta, hogy a koronavírus-járvány az egész évre tervezett programsorozatukon jelentősen változtatott, ugyanakkor a Nemzeti Emlékezet Bizottsága törekszik rá, hogy az 1945 utáni magyar történelmet a megváltozott lehetőségekhez közepette is ismertesse. A mostani konferencián a kommunista rendszer áldozatai kerülnek bemutatásra. Földváryné Kiss Réka hangsúlyozta:

a pártállam nemcsak a rendelkezésére álló jogi, bírósági eszközöket, hanem a fizikai erőszakot is napi szinten alkalmazta annak érdekében, hogy a társadalom ellenállását megtörje, annak tagjait, véleményformáló egyéniségeit megfélemlítse, elhallgattassa.

Eötvös István, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának bizottsági tagja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója Törvényes erőszak? címmel tartott előadásában kifejtette, miért volt szüksége a kommunista rezsimnek arra, hogy erőszakot alkalmazzon hatalma megszilárdítása érdekében.

Eötvös véleménye szerint a marxista baloldal a társadalmat megváltó forradalmár képében tetszelgett, de ez az önkép nagyon messze állt a valóságtól. A 19. századi európai forradalmak legitimációs erejével nem rendelkezett, ezért csak erőszakkal tudta kiteljesíteni az akaratát. Ez a kommunista modell pedig alapvetően különbözött a demokratikus, republikánus állammodelltől, melyben szabad választások során kapják meg a pártok a kormányzás lehetőségét. Eötvös István emlékeztetett rá, hogy – Marx tanítása alapján – egy kommunista párt soha nem köthet koalíciót más pártokkal, hiszen a proletár állam kizárólag forradalom révén valósítható meg. Ennek megfelelően cselekedtek a magyar kommunisták is – leszámoltak riválisaikkal.

A kommunista párt magát helyezte a forradalmárok helyébe, és egy demokratikusnak hazudott rendszer színfalai mögött rendőrállamot épített ki. A legitimitás hiányát mindvégig az erőszakkal pótolták.

Ö. Kovács József előadásában hangsúlyozta, hogy szükség van a vidéktörténet további kutatására, hiszen egy nyugat-európai történész nemrég publikált tanulmánya szerint a rendszerváltozás előtti negyven évben Magyarország „legkedvezményezettebb csoportja a parasztság volt”… Az ilyen súlyosan téves vélekedésekre társadalomtörténeti kutatásokkal kell reflektálni. A valóság ugyanis éppen az volt, hogy az ’50-es évek elejére a falu, illetve az akkor még autonómiával rendelkező parasztság lett a kommunista hatalom egyik legfőbb ellensége, melyet minden eszközzel igyekeztek megtörni. Padlássöprések, megfizethetetlen adók, kulákosítás, kollektivizálás, az egyéni parasztgazdaságok megszüntetése várt a vidék magyarságára.

Bank Barbara a recski kényszermunkatáborról szóló előadásában kiemelte: sokak előtt még mindig nem ismert, hogy Recsken szovjet típusú büntetőtábor épült a legnagyobb titokban. A brutalitás, a fájdalom és a szenvedés jellemezte Recsk a magyarországi kommunista diktatúra jelképévé vált. A kényszermunkatáborban a magyar társadalom minden szintje megjelent – az egyetemi hallgatótól a volt katonatisztig. 1950-ben – a kapacitásokat messze túllépve – 4500 ember zsúfoltak be a tábor területére, amelynek az ellátása egyébként is katasztrofálisan alakult. Az élelmezés annyira minimális volt, hogy a fogvatartottak gyakorlatilag állandóan éheztek.

Olykor hetekig nem kaptak kenyeret sem. Ekkor a fűrésztelep faforgácsát tették híg ételeikbe, hogy az éhhaláltól megmeneküljenek.

A legyengült rabok közül legtöbben a megfelelő élelmezés hiánya, a fizikai kényszermunka és a folyamatos bántalmazások következtében hunytak el. A munkahelyi balesetek szintén megtizedelték a recski tábor foglyait, akik egyébként semmilyen orvosi ellátásban nem részesülhettek.

 

Tóth Gábor

Aki a politikai rendőrségnek nem tetszett, internálótáborba került – Bank Barbara a Vasárnapnak

Társadalomkísérlet a Hortobágyon

A kommunizmus nürnbergi pere még várat magára – Hantó Zsuzsa a Vasárnapnak

Senkink és semmink nem volt – egykori kitelepített bárói sarj a Vasárnapnak

 

Kiemelt képünk forrása: Felvonulási tér, május 1-i felvonulás, 1964. (Forrás: Fortepan.hu)