Szép gondolat a leánybúcsú. Azt jelenti, hogy mielőtt a nő férjhez megy, és a természet örök törvénye szerint asszony lesz belőle, elbúcsúzik „leányságától”; vagyis a szüzességétől, a szülői háztól, a gyermekségtől, valamennyire a régi barátnőktől. 

Mostanában újra divatba jött (az én ifjúkoromban nem volt ilyesmi), csak éppen kiforgatva, az eredeti tartalomtól megfosztva. Ennek ékes példája az a celeb, akinek leánybúcsújáról minden internetfelhasználó értesülhetett – a dolog szépséghibája, hogy az illető már elvált, van két gyermeke, és így készül újraházasodni.

Ezt a remek hírt egyébként barátnéja, a másik elvált celeb kürtölte először világgá. Természetesen mindenki úgy ünnepli élete sorsfordító eseményeit, ahogyan akarja, de

ha az elnevezésekben káosz lesz, ott a valóság is kaotikussá válik.

Értelemszerűen egy elvált nőnek éppúgy nem lehet „leánybúcsúja”, mint az évek óta együtt élő, az esküvőre a közös ágyból felkelve elinduló párnak sem lehet „nászéjszakája”. A régi fogalmakat szívesen megtartjuk, csak a tartalmat a pillanatnyi élethelyzetünkhöz igazítjuk.

hirdetés

Nem hívő emberek is előszeretettel kötnek házasságot templomban (lehetőleg a Bazilikában vagy a Mátyás-templomban), úgy vélve, hogy ez éppen olyan szolgáltatás, mint a vendéglői menü vagy az élő zenekartól rendelhető sláger. Aztán elválnak, majd újra rendeznek leánybúcsút, nagy esküvőt (szerencsére a katolikusok másodszorra már nem engedik be őket).

A fogalmak összezavarása és a rossz példa azért nagyon káros, mert a véleményalkotást, a követendő mintát a csoportszellem határozza meg. De a barátoktól sem hallhatnak mást a fiatalok (sokszor a tanártól, szülőtől sem), mert ők is ugyanazokból a forrásokból tájékozódnak.

A média, a celebek, az önmagukat gerjesztő kis véleménybuborékok ezeket a hamis definíciókat görgetik, ezzel erősítve, majd normává, sőt igazsággá emelve őket.

Az emberek maguktól ritkán találnak ki életfilozófiát, elveket. Néha ugyan az ilyesmi is előfordul, de elég ritka, és vagy vallás- (esetleg filozófiai iskola-) alapító vagy elmegyógyintézeti ápolt lesz az illetőből.

A csoport véleményvezére (közössége) tehát az internetről, filmekből, regényekből, sorozatokból veszi a mintát. Így jobb esetben írók, rendezők, rosszabb esetben celebek és producerek lesznek erkölcsi-életvitelbeli szokások, politikai állásfoglalások sugalmazói, meghatározói. Nem többezer éves kipróbált eszmények, netán isteni törvények, hanem percemberkék ötletei és pénzemberek érdekei. Persze, ez a rengeteg káros és ostoba gondolat sem a percemberkék agyában születik meg, mert már ők is részesei az ősi erényekkel alapvetően ellentétes csoportszellemnek.

Kialakul a „hűbéri lánc”; a csoport tagja nagyon okosnak és trendinek képzeli magát, hiszen azt mondja és csinálja, mint a csoport véleményvezére, aki szintén nagyon modern, mert a celebek értékrendjét veszi át. A celeb is felvilágosult, mert ő is megfelel a nagy véleményvezérek elvárásainak.

Az igazán nagy véleményvezérek persze nem ostobák, nem is láthatóak, és nem közvetlenül, hanem eszközeiken keresztül működtetik ezt a kamuvilágot,

amiben kétgyermekes elvált nő leánybúcsút tart a következő házasságkötése előtt.

Ungváry Zsolt

A szerző cikkeit ide kattintva böngészheti.

(Kiemelt képünk forrása a Pixabay.)