Szerelem-tanösvény
„A szabadság szeretete mellett, sajnos a szerelem és a költészet is nagyon kivesző félben van a világunkból” – mondta Böjte Csaba atya, amikor először beszélt nekem a székelyhídi Szerelem-tanösvényről. Ez a kijelentése volt az alapja a kezdeményezésének: tanítsuk meg a fiatalokat szeretni – nemcsak érezni, hanem felelősen dönteni is.
A tanösvény kilenc állomáson, Petőfi Sándor szerelmi költészetének idézetein keresztül vezeti végig a látogatót a párkapcsolat fontos állomásain, az ismerkedéstől az elköteleződésig, a kimondott szavaktól a kimondatlan döntésekig.
Böjte atya egy esküvőre hívott Székelyhídra. Ahogy mondani szokták, a világ minden kincséért sem hagytam volna ki azt a menyegzőt. Azt ígérte, a szertartás után megmutatja a Szerelem-tanösvényt.
A menyasszony története különösen megrendítő volt: kicsi kora óta árvaházban, Böjte Csaba egyik intézményében nevelkedett. Onnan indult az élete, ott tanult meg kapaszkodni, bízni, szeretni – és most ugyanott mondta ki az „igent”.
Ma már ő maga is az árvaházban dolgozik. A vőlegény – mára már férj – ugyancsak a közösségben tevékenykedik. Kettejük kapcsolata így nemcsak két ember egymásra találása, hanem sokak közös története is. Egy olyan közösségé, ahol a „család” nem rokonságot, hanem megtartó erőt jelent. 
Az esküvőt követően valóban végigsétáltunk az ösvényen. Elöl haladt Böjte atya, mellette a fiatal pár. Mögöttük az intézményi család, a kicsiny árva gyerekek. A természet egyszerűsége keretezte azt a pillanatot, amely két ember életében talán a legfontosabb. A Szerelem-tanösvény nem irodalmi séta a szó hagyományos értelmében, a verssorok ott kapaszkodók. Vannak helyek – nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon is –, ahol a fiatalok túl korán lépnek a felnőtt életbe. A szerelem gyakran gyors döntésekhez vezet, a gyermekvállalás pedig sokszor felkészületlenül érkezik. Nem ritka, hogy a lányok szinte még gyerekként válnak anyává, a kapcsolatok nem bizonyulnak tartósnak, a gyermeknevelés terhe végül a nagyszülőkre hárul. A székelyhídi ösvény nem ad kész válaszokat, egy másik lehetőséget tanít: a döntéseink lehetnek tudatosak. 
Az esküvő, amelynek tanúja voltam, ennek volt a megtestesülése. A Szerelem-tanösvény végén nem ér véget az út. Székelyhídon úgy tűnik, erre tesznek kísérletet – csendben, versek között, és néha egy-egy esküvő megható pillanataiban. A szertartás után nem hagyományos lakodalom, inkább egy gyermeknapba hajló ünnep következett. Óriási szappanbuborékok úsztak a levegőben, gyerekek futottak utánuk nevetve, az asztalokon finom ételek sorakoztak, valaki mindig érkezett egy újabb adag meleg mini fánkkal. Harsogott a zene, zakatolt a gyermek-vonat. Egy tízéves forma fiú szaladt oda hozzám: „Kérsz egy rágót”? Természetesen kértem! Ahogy a délutáni napfény lassan visszahúzódott, úgy vonultunk vissza mindannyian mi is a régi kastélyba, ahol a székelyhídi gyermekotthon helyet kapott. A fiúk a kertben fociztak, így folytatták a gyermeknapot. Hamarosan előkerült a háromszáz darabos töltöttkáposzta és az esküvői torta is a hűtőből, melyeket önkéntesek készítettek az ifjú párnak. Ritkán tapasztaltam olyan szerteágazó szeretetet, amely közöttük fogadott, és talán éppen azért, ott értettem meg igazán, miről szól a Szerelem-tanösvény.
Kereskedő Emőke
szociális lelkigondozó, teológus
www.kereskedoemoke.hu
Vezetőkép: Böjte Csaba atya itt mint fényképész, fotózza az ifjú párt. Forrás: Kereskedő Emőke
