Böjte Csaba: Gyógyítani kell a sebet, amit Trianon okozott

A székelyhídi Gyermek Jézus Otthonban kiépített Szerelem Ösvényt mutatta be az a fotókiállítás, amelyet december 6-án nyitottak meg, és december 18-ig várja a látogatókat Debrecenben, az MCC Debreceni Képzési Központban.

A tanösvényen Petőfi Sándor gondolatai vezetnek végig, útmutatást adva azoknak a fiataloknak, akik életük legfontosabb döntései előtt állnak. Petőfi Sándorral indult a Petőfi-emlékév Debrecenben, a költő születésének 200. évfordulóján, és Petőfivel zárul most ezzel a kiállítással.

Bognár István, a Mathias Corvinus Collegium debreceni képviseletének vezetője köszöntőjében elmondta, amikor három éve átvették az addig kulturális rendezvények helyszíneként is ismert debreceni Grand Hotel Aranybika épületét, a tehetséggondozás hagyománya mellett tettek hitet. Olyan értékközpontú rendezvényeknek adnak otthont, amely nemcsak a szellemnek, hanem a léleknek is nyújt mondanivalót. Így hívták meg a székhelyhídi kiállítást és annak ötletgazdáját, Böjte Csaba atyát.

Böjte Csaba atya és Bognár István, az MCC debreceni vezetője. Fotó. www.dnyem.hu/Öröm-hír Sajtóiroda

Böjte Csaba atya Székelyhíd és Debrecen kapcsolatát emelte ki. Elmondta:

„régen a székelyhídi emberek Debrecenbe jártak a vásárba, itt adták-vették portékáikat, a debreceniek pedig a pincéiket Székelyhídon, az érmelléki térségben alakították ki. Székelyhídhoz közelebb van Debrecen, mint Nagyvárad és Nagykároly. Gyógyítani kell a sebet, amit Trianon okozott. Ezt is szolgálja ez a kiállítás és a közös munka.”

Böjte Csaba azzal folytatta, hogy mintegy 6000 gyermek tartozik a nevelőotthonaikhoz, és mint egy szülőnek, neki sincs nagyobb öröme, mint amikor azt látja, hogy a gyermekek szépen haladnak az életben, kibontakoznak, megházasodnak, unokák születnek. De ha ez nincs meg, akkor úgy érzi, hogy minden erőfeszítése hiábavaló. Mint mondta, sok gyermek kirepült már az otthonokból, és minden helyzetre tud mondani jó példát, de sajnos olyan eset is előfordult már, amikor valamelyik fiatal meggondolatlanul házasodott, és boldogtalan lett.

Petőfi Sándortól tanulnak udvarolni a székelyhídi fiatalok – Szerelem Ösvényt bemutató fotókiállítás a Debreceni Advent programjai között. Fotó: www.dnyem.hu/Öröm-hír Sajtóiroda

Úgy véli, a Szerelem Ösvény útjelzőként támogathatja a fiatalokat életük nagy döntéseiben. Mint mondta, ki más is lehetne a tanösvény mentora, mint Petőfi Sándor, aki Szendrei Júliával Székelyhídon ismerkedett meg, ott kezdett először udvarolni, és ezen a romantikus úton mintegy 40 szerelmes verset írt.

„Sajnos a költészet kezd kiveszni ebben a rohanó világban, érzelmeinket, vágyainkat nem tudjuk kifejezni, de nehéz lehet kikosarazni azt a kérőt, aki költeménybe, szépirodalomba csomagolva kéri meg a lány kezét. Aki végigjárja a tanösvényt és Petőfi Sándortól tanul udvarolni, annak nagyobb esélye lesz célba érni”

– mondta Csaba atya.

A tanösvényen Petőfi Sándor gondolatai vezetnek végig, útmutatást adva azoknak a fiataloknak, akik életük legfontosabb döntései előtt állnak. Fotó: www.dnyem.hu/Öröm-hír Sajtóiroda

Puskás István, Debrecen alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a Debrecen Advent programjainak modellértékű jellegzetessége, miszerint nemcsak a vásárról, korcsolyapályáról szól, hanem ez az időszak a karácsonyra való készületnek, a lelki feltöltődésnek is az ideje.

A Szerelem Ösvény nemcsak a székelyhídi fiataloknak szól. Böjte Csaba atya szeretettel hív és vár minden érdeklődőt egy mélyebb útra a Szerelem Ösvényen.

Forrás: Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Címlapkép: archív – Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, az árva gyermekeket gondozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója Erdélyben, a torockói Kis Szent Teréz Gyermekvédelmi Központban. Fotó: MTI/Biró István

'Fel a tetejéhez' gomb