Zarándokoljunk együtt Székelyhídról Álmosdra Böjte Csaba testvérrel!


Hirdetés

„A 2025-ös év mottója: A remény zarándokai!” – hirdette Ferenc pápa, és e meghívás szellemében Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója szeretettel hív mindenkit egy egyedi gyalogos zarándoklatra!

Május 3-án egy különleges lelkigyakorlatot szervez a ferences rendi szerzetes Székelyhídról Álmosdra, hogy együtt imádkozva, énekelve töltődjünk fel!

A remény újjászületése egy lépéssel kezdődik

2025 a Remény Szentéve, amelyet Ferenc pápa azért hirdetett meg korábban, hogy válaszoljon korunk egyik legnagyobb kihívására: a remény pislákolására az emberek szívében. A reményt úgy tudjuk újraéleszteni, ha útra kelünk – szó szerint. Gyalogosan, kerékpárral, autóval vagy repülővel – mindegy hogyan, csak induljunk el. Fiataljaink párválasztási, családalapítási szándéka, de a szülőföldünkhöz, népünkhöz való egészséges viszonya nagyon fontos, ezért 16 kilométert fogunk gyalogolni, imádkozni

– részletezte Böjte Csaba.

E felhívás jegyében a Dévai Szent Ferenc Alapítvány idén minden hónapban gyalogos zarándoklatokat szervez, hogy közösségben, énekkel, imával és barátsággal erősítse a lelket.

Zarándoklat Székelyhídról Álmosdra – 2025. május 3.

Indulás: Székelyhíd, Gyermek Jézus Otthon (Szerelem Tanösvény mellett).
Időpont: 2025. május 3., szombat, 10:00 (romániai idő szerint).
Érkezés: Álmosd, Kölcsey Ferenc szülőháza, körülbelül 14:00-kor (magyarországi idő szerint).

A 15-16 kilométeres út során Székelyhídról átkelünk a román-magyar határon, hogy közösen érkezzünk meg Álmosdra, ahhoz a házhoz, ahol Kölcsey Ferenc felnőtt, és ahol a nemzeti Himnusz szövegének első változatát is megfogalmazhatta

– mondta Csaba testvér.

Program:

– Közös indulás Székelyhídról a Szerelem-ösvényen

– Átkelés a határon útlevél nélkül

– Ének, ima, közös barátkozás az úton

– Szentmise Álmosdon – celebrálja Böjte Csaba OFM

– Gyermekműsor

– Közös Himnusz-éneklés.

Miért érdemes részt venni?

Lelki feltöltődés: Imádság, ének, közösségi élmény.

Történelmi felfedezés: Megismerkedhetünk a magyar kultúra egyik nagy alakjának életével.

Élő közösségépítés: Együtt erősítjük a reményt szívünkben és közösségeinkben.

Az út során a fiatalok párválasztási, családalapítási szándékáért, valamint a szülőföldhöz és nemzetünkhöz való hűségért is fohászkodnak.

A gyalogos zarándoklatra nem kell előzetesen regisztrálni, bármennyien csatlakozhatnak!

Az út közösségben gyorsabban telik: a 15 kilométer hamar elrepül énekszóval, imádsággal, beszélgetéssel.

Csatlakozz Te is! Zarándokoljunk együtt egy szebb, reménytelibb jövőért!

Jelentkezni, részleteket egyeztetni Berekméri Dalmánál a berekmeridalma@gmail.com email címen lehet.

Kapcsolódó témák:

Sulyok Tamás ajándékokat vitt a Böjte Csaba által alapított gyermekotthonok lakóinak

Böjte Csaba: Keressük tudatosan azt, ami szeretettel összeköt

Vezetőkép forrása: Dévai Szent Ferenc Alapítvány

 

'Fel a tetejéhez' gomb