A Szűzanya oltalmában – A máriapócsi ikon 330 éve könnyezett először

Ma 330 éve, hogy Máriapócsot örökre felhelyezte a világ vallási térképére az első könnytényező csoda. 1696. november 4-én a helyi fatemplom Szűz Mária-ikonja sírni kezdett, amely elindította a kis szabolcsi települést azon az úton, hogy mára évente félmillió zarándokot vonzó, hivatalos hungarikummá és Magyarország első nemzeti kegyhelyévé váljon. A történelmi és spirituális örökség fontosságát jól mutatja, hogy a bazilika ma már az Európai Máriás Háló elismert tagja, amely előtt egykor II. János Pál pápa is személyesen mutatott be liturgiát.

A Budapesttől 280, Nyíregyházától 30 kilométerre fekvő kis községet a 13. században említik először, akkor még Pócs néven. A török hódoltság idején szinte teljesen elnéptelenedett, az 1600-as években görögkatolikus ruténekkel telepítették újra. 1676-ban az akkori bíró, Csigri László a töröktől való megszabadulásáért hálából „hat magyar forintokért” fogadalmi képet festetett a helybéli görögkatolikus lelkész öccsével, Papp Istvánnal. Az árat a bíró végül nem tudta kifizetni, ezt egy tehetős polgár, Hurta Lőrinc tette meg, aki az ikont a templomnak ajándékozta.

A világhírűvé vált ikont temperával jávorfára festették, mérete 50×70 centiméter. A bal karján a Kisdedet tartó Mária jobb karjával fiára mutat, a Megváltó jobb kezét áldásra emeli, baljában vörös, rózsára vagy liliomra emlékeztető háromágú virágot tart. Fejük körül dicsfény, illetve görög betűs rövidítéssel a Jézus Krisztus és Isten Anyja rövidítése olvasható, a két felső sarokban egy-egy kerub látható.

A Pócs hírnevét megalapozó esemény 1696. november 4-én történt: miközben a kis fatemplomban Papp Dániel lelkész éppen misét tartott, egy Eöry Mihály nevű helybéli földműves arra lett figyelmes, hogy az ikon mind a két szeméből folyik a könny. A csodás jelenség két hétig megállás nélkül tartott, majd kisebb-nagyobb szünetekkel december 8-ig (éppen Mária szeplőtelen fogantatásának napjáig) ismétlődött, mintha a kép ismerné a kalendáriumot.

Ekkor már olyan hideg volt, hogy a templomi kehelyben a bor és a víz megfagyott, de a Szűzanya könnyei hullottak. A csodát világi és egyházi vizsgálatok sora tanúsította, egyebek között Corbelli tábornok, a kelet-magyarországi császári csapatok főparancsnoka is, aki személyesen itatta fel a könnycseppeket egy kendővel – a hitelességet növeli, hogy a háromszáz tanú között lutheránusok és kálvinisták is voltak. Fenessy György egri püspök elrendelte az egyházi vizsgálatot, s a kihallgatások során 36 katolikus és protestáns tanú egybehangzóan megerősítette a csoda tényét.

A hír eljutott a császári udvarba is, ahol I. Lipót német-római császár és magyar király felesége, a mélységesen vallásos Eleonóra unszolására úgy döntött: a becses könnyek nem illetik meg a rebellis magyarokat. A képet a helyi lakosok tiltakozása és 150 katona sortüze közepette levették a képfalról és Bécsbe szállították, ahol az egyszerű vándorpiktor alkotását ünnepi körmenetben vitték egyik templomból a másikba, majd a Stephansdomba, a menetben ott gyalogolt a császár és a császárné is. A templomban külön oltárt kapott, s november 4-ét mindenkor ünnepi istentisztelettel ülték meg – bár az ikon többé nem sírt. A bécsi nép ezrével folyamodott hozzá, s számos csodatételt írnak a javára – egyebek között Savoyai Jenő herceg 1697-es zentai diadalát is, amely éppen az ikon végleges elhelyezésének napjára esett.

A Mária-kép Bécsbe vitele hatalmas felzúdulást keltett, még abban a száz pontban is szerepel, amelyben a szabadságharc kitörésekor, 1703-ban II. Rákóczi Ferenc foglalta össze a magyar nemzetet ért sérelmeket. A csodatévő ikonról számos másolat készült, ezek egyike került végül a pócsi templom üresen maradt ikonosztázára. Csodálatos módon – noha ilyet sem a Bécsbe vitt eredeti, sem egyetlen másik másolat sem tett – a kép 1715. augusztus 1-jén ismét sírva fakadt. A jelenség másnap és újabb három nap múlva megismétlődött, mint ezt az egri érsek által indított kivizsgálás során száznál is több szemtanú vallomása igazolta. A község ekkor vette fel a Mária előtagot, s ettől kezdve hívják Máriapócsnak.

A csoda majd kétszáz év után, 1905. december 3-án harmadszor is megismétlődött. A kegykép őre, P. Gávris Kelemen bazilita szerzetes éppen zarándokokat vezetett a templomba, amikor a kép foglalatát kinyitva arra lett figyelmes, hogy a Szűzanya arca a megszokottnál sötétebb, jobb szeméből pedig könnycseppben végződő könnycsatorna húzódik lefelé. A könnyezés ezúttal december 19-ig tartott folyamatosan, majd a hónap két utolsó napján megismétlődött. A könnycseppeket felitató selyemkendő ma a kegykép alatt látható, a csoda tényét világi és egyházi vegyes bizottság vizsgálata igazolta.

Az 1715-ös jelenség után megindult a zarándokok áradata a szabolcsi községbe, ahol 1756-ban új templom épült, majd oda települtek a Szent Bazil Rend szerzetesei, akik kolostort létesítettek. A díszes barokk templomot teljes külső és belső felújítása után 1946-ban avatták fel és helyezték át a szentképet, két év múlva XII. Piusz pápától megkapta a basilica minor címet. 1991. augusztus 18-án az első ízben Magyarországra látogató Szent II. János Pál pápa Máriapócsot is felkereste, s magyar nyelvű, bizánci stílusú liturgiát végzett a kegykép előtt.

Máriapócs Magyarország és egész Európa egyik leghíresebb búcsújáró helye, amelyet évente félmillió zarándok keres fel, nagy búcsút évente háromszor tartanak. Máriapócs 2003 óta tagja a kontinens legjelentősebb Mária-kegyhelyei egyházi szervezetének, az Európai Máriás Hálónak és 2005-ben elsőként nyilvánították Magyarország nemzeti kegyhelyének. A bazilika zarándokhellyé válásának 300. évfordulóján, 2015-ben a kegykép 16 állomásból álló országjáró körútra indult, a máriapócsi kegyhely öt éve lett hungarikum.

Vezetőkép: A máriapócsi kegykép Máriapócson 2015. március 24-én. Forrás: MTI. Fotó: Balázs Attila