Zseniális az ökológiai megtérés gondolata – vallja a közgazdász

„Az egyén nem rázhatja le a saját felelősségét, neki is tevékenyen részt kell vállalni a megbomlott rend helyreállításában” - nyilatkozta Soós Rita közgazdász, a Fokoláre Mozgalom önkéntese, akivel a zöld enciklika gyakorlati megvalósításáról, annak hétköznapokba való átültetéséről beszélgettünk.

– Miként értelmezhető egy világi közgazdász számára Ferenc pápa, Laudato Si’ enciklikája?

– Úgy vélem, hogy ez nem elsősorban szakmai irányultság függvénye, hanem sokkal inkább nyitottság, a gondolkodásra és változtatásra való hajlandóság kérdése. Aki egy kicsit is törekszik arra, hogy a világ valóságát rendszerben lássa, annak „átjön” az ökológiai megtérésre buzdító üzenet és a teremtésvédelem fontossága.

Soós Rita közgazdász, a Fokoláre Mozgalom önkéntese

– Az enciklikát olvasva, mi fogott meg benne a leginkább?

– Maga az a tény, hogy nagyon időszerű és mindenkihez szól, ráadásul jóval emészthetőbb formában, mint a korábbi pápák körlevelei. Ugyanakkor kemény és radikális, amikor Ferenc pápa az egyéni érdektelenségre, a hatalmasok elutasítására, a politikai válasz gyengeségére, a technológiának és a pénzvilágnak való alávetettségére hívja fel a figyelmet. Mindezek mellett megvan a pozitív üzenete is, az emberiség iránti mély bizalom, hiszen ahogy írja

Mindnyájan együttműködhetünk Isten eszközeként a teremtés gondozásában, mindenki a maga kultúrája és tapasztalata szerint, saját kezdeményezéseivel és képességeivel.”

Az igazság az, hogy a körlevél megjelenése után még évekig képtelen voltam elolvasni a dokumentumot, annak ellenére, hogy a fokoláre lelkiségre épülő ökohálózat – az EcoOne – tagja vagyok. Eleinte nem tudtam mit kezdeni Ferenc pápa szokatlan világlátásával. Nagyon sokat gondolkodtam ezen a jelenségen. Végül a férjem egy családi beszélgetésen felhívta fel a figyelmemet arra, hogy amikor Ferenc pápát hallgatom, vegyem figyelembe, hogy ő az első nem európai pápa. Ekkor kezdtem más szemmel nézni az egyházfőre.

Ő már nem Európa szemszögéből nézi a világegyház ügyeit, egy olyan korban, ahol krízis krízis hátán található.

II. János Pál pápa nagyon közel állt hozzánk, magyarokhoz, egyrészt mert lengyel volt, másrészt a kommunizmus lebontásában voltak nagy érdemei. XVI. Benedek pápa szintén nagyon európai, egy gazdag német tartományból, Bajorországból való. Őt a hit hiányának kérdése foglalkoztatta leginkább, ami szintén jellemzően európai jelenség. Ferenc pápasága viszont az öreg kontinens figyelmét felhívja egy nagyon fontos változásra: nevezetesen, hogy a demográfiai súlya nagyon visszaesett, és ezáltal világpolitikai jelentősége is egyre halványabb.

(Forrás: Flickr.com)

Ne felejtsük el, hogy a pápa a legnagyobb nemzetközi „hálózat” csúcsvezetője, aki felelősséggel tartozik nem csak annak minden tagjáért, hanem az evangélium üzenetének a Föld minden sarkába valóő eljuttatásáért is. Európa – amelynek lakosságából néhány százaléknyi a saját vallását komolyan vevő keresztény – nem várhatja el, hogy a másfél milliárdos világegyház az ő szemüvegén keresztül értelmezze a világot.

Visszatérve az eredeti kérdésedre: az utóbbi egy évben kezdetem el azt elrendezni magamban, hogy

Ferenc pápának nem az a dolga, hogy kesztyűs kézzel bánjon a fogyasztói társadalmak politikai korrektséghez szokott keresztényeivel, akiknek körében lassan már semmit sem lehet kimondani.

A Laudao Si’ egy olyan enciklika, amelyben megvalósul az evangélium „Nem békét jöttem hozni, hanem kardot” mátéi igazsága. Szüksége van a kereszténységnek erre a szemléletre, ha meg akar újulni, ha nem akar „húskonzerv-létbe” süppedni.  

(Forrás: Flickr.com)

– Mire gondolsz pontosan?

– Ahogy én látom, a nyugati kereszténység a világháborúk után a fogyasztói személet bűvkörébe került. Vagy nem érezzük már elég „trendinek” a Biblia igazságait, vagy önmagunk megnyugtatására csemegézünk abból, ki-ki a maga „egyénisége” és kényelme szerint.

Nem akarjuk tudomásul venni, hogy a Szentírás könyvei és üzenetei a Szentlélek által zseniálisan felépített logikai egységet alkotnak.

Ha az ember ezt az isteni logikát elkezdi „testre szabni”, óhatatlanul belefut abba, hogy a kereszténység pilléreit adó misztériumokkal – ezek a karácsony, a nagypéntek, a feltámadás, a pünkösd üzenete – elveszíti a kapcsolatot. Nincs többé tapasztalata róla, és ezért Jézus csodáit is száműzi az ókorba, vagy tudományos magyarázatokkal próbálja ízekre szedni. Nem meglepő, hogy ez a fajta kereszténység nem vonzó a kereső ember számára, és unalmas a mi fiataljaink számára is. Az ifjúságra – amelynek képviselőibe belé van kódolva a nagy ideálok utáni vágy – ráfogjuk az érdektelenséget, pedig ők csak a mi kiüresedett hitünk elé tartanak tükröt.

Ferenc pápát egyre inkább egy olyan embernek látom, akit nem hoz lázba az, hogy a külvilág mit gondol róla, ő a belső törvényeinek engedelmeskedik. Valóban foglalkoztatják az egyházi reformok és az egyház társadalmi tanítása egy olyan problémahalmaz közepén, amire senki nem tudja jelenleg a megoldást. Sokáig nem értettem azt sem, hogy mi a célja az ő folyamatos médiajelenlétének.

Azt hiszem, azt szeretné, ha Isten ott lenne a hétköznapjainkban, és annak minden valóságában.

– Az államigazgatásban dolgozó zöldgazdasági stratégiai tervezőként milyen mozgástered van a tekintetben, hogy a gyakorlatba ültesd a Laudato Si’ elveit?

– Tizenhat évig dolgoztam a versenyszférában, majd váltottam. Az elmúlt évek megtanítottak arra, hogy az ember mindig saját magának alakítja ki a mozgásteret, ha hű marad az elveihez. Minden ember életében vannak kudarcok, amik arra valók, hogy tanuljunk belőlük. A közösségünk megtanított, hogy ha szeretetben maradok és megteszem a maximumot, ami emberileg lehetséges, akkor Isten is hozzáteszi a maga részét. Mi több, a csoda élménye mindig akkor lép be, amikor emberileg már minden lehetőséget kimerítettem.

Soós Rita (Forrás: Soós Rita)

Csoda az, amit az ember valóban csodaként él meg.

Nem mindig kell hozzá matematikailag mérhető objektív mérce. Már csak azért sem, mert nagyon különbözőek vagyunk, mindenkinek mást jelent, mi az a helyzet, amikor elment emberileg a falig, megtette a maximumot.

Van egy nagyon fontos bekezdés az enciklikában (a 14. pont), ami az új párbeszéd fontosságára hívja fel a figyelmet. „Olyan megbeszélésre van szükség, amely valamennyiünket egyesít, mert a környezettel kapcsolatos kihívás, melyet megélünk, és annak emberi gyökerei mindannyiunkat érdekelnek és érintenek.”

Sőt a pápai körlevél ennél is tovább megy:

„mindenki tehetségére és részvételére szükség van az Isten teremtésével való emberi visszaélés okozta kár helyreállítására.”

Sokszor tapasztaltam, hogy az egymáshoz való pozitív hozzáállás és a párbeszéd kitágítja mindenki perspektíváját, leomlanak a szűk látókörűségünkből épült falak és egyre magasabb szinten folytatódhat egy probléma megértése. Hogy egy példát hozzak: egy alkalommal egy műanyagipari cég felhívta a figyelmünket a bioműanyagban lévő lehetőségekre. Sokat egyeztettünk az ezzel kapcsolatos javaslatokról, majd egy ponton egyértelművé vált, hogy jóval szélesebb szakmai kört kell bevonnunk az egyeztetésekbe. Egyre komplexebb módon kezdtem én is látni a kérdést, neves nemzetközi tudósokkal, szakemberekkel ismerkedtem meg, és egy ponton túl örültem, hogy nem valósult meg az eredeti elképzelés, mert lehet, hogy minden jószándék ellenére rossz folyamatot indított volna be. A történet pozitív hozadéka, hogy a szakmai párbeszédek azóta is folytatódnak egyre magasabb szinten, egyre tágabb kör bevonásával, és lépésről lépésre haladunk egy egységes látásmód kialakítása felé.

– Hogy látod: jó irányba halad a fenntartható fejlődés felé vezető úton Magyarország?

– Az előző tapasztalat is rámutat arra, hogy egy sokszereplős modellben, a finoman hangolt makrorendszerekben, ahol minden mindennel összefügg – egy apró változás is nagy galibát tud okozni, ha nincs kellőképpen átgondolva! A környezeti krízis az ipari forradalmak kora óta, közel 250 éve tart.

Amit évszázadok alatt rontott el az emberiség, azt ne várjuk, hogy egy-két év sikerül helyrehozni.

Sokan elfelejtik, hogy a fenntartható fejlődés nagyon komplex folyamat, nem csak környezeti, hanem társadalmi és gazdasági aspektusa is van. Alapos körültekintést igényel a téma.

(Forrás: Flickr.com)

Az nem fenntartható fejlődés, ha drasztikus lépésekkel megoldunk egy környezeti problémát, miközben a rendszer többi része megbillen. Például ha százezer ember elveszti a munkahelyét, majd feje tetejére áll egy régió vagy szektor élete. Pár hónap vagy akár néhány év távlatából különösen nehéz a változásokat kiértékelni. A másik, hogy Magyarország egy politikai közösség, az Európai Unió része, aminek nekünk is meg kell felelni.

Európa még mindig a szellem bölcsője, egy jó értelemben vett kísérleti laboratórium, amelyre a világ többi része figyel. A mi legjobb gyakorlatainkat fogják másolni például műanyagkérdésben.

Feleslegesnek tartom a túlzott aggodalmaskodást, a kapkodás is veszélyes tud lenni. A világ sok részén még el sem kezdték, vagy éppen csak elkezdték az adott probléma megoldását. S akkor még mindig csak a nagyközösségek szerepvállalásáról beszéltem… Legalább olyan fontos az egyén felelőssége.

A harmadik, amire már korábban utaltam, hogy olyan bonyolult problémahalmazban vagyunk benne, amelyben sokszor még egy-egy részproblémát is nehéz definiálni, és nincsenek kitaposott megoldási sémák. A Laudato Si’ arra hívja fel a figyelmet, hogy vagy együtt haladunk következetesen a fenntartható fejlődés felé vezető úton, vagy inkább előbb, mint utóbb mindannyian a saját konokságunk által írt drámának leszünk a főszereplői.

Mit tehetünk mi, hétköznapi halandók abban, hogy élhetőbb bolygót hagyjunk gyermekeinkre?

– Zseniális az ökológiai megtérés gondolata, amit nem csak a keresztények értenek.

Kirángatja az embert a hamis csodavárásból.

Kifejezi azt, hogy az egyén nem rázhatja le a saját felelősségét, tevékenyen részt kell vállalni a megbomlott rend helyreállításában.  A koronavírus-járvány egyik pozitív hozadéka, hogy felhívta a figyelmet a globalizáció hamis bálványára, és arra, hogy egy rosszul értelmezett létbiztonság pillanatok alatt össze tud omlani.  Mivel mindenki más valóságot él meg, azt mondanám: legyünk nagyon kreatívak, és fedezzük fel, hogy mi mit tehetünk a hétköznapokban, akár apró dolgokban is. Úgy érzékelem, hogy a kisközösségek – legyen az játszótéri vagy lakóhelyhez köthető – nagyon sok tippet tudnak adni egymásnak.

Járjunk nyitott szemmel és tegyünk közösen is a jövő alakításáért. Hihetetlen, hogy milyen sok erő és lehetőség van ebben! Mi legyünk az élő példa a jövő generációi számára.


Tóth Gábor

Kiemelt képünk forrása: Flickr.com

A természethez csupán haszonélvezeti jogunk van, nem tulajdonjogunk

„Miattunk több ezer faj nem tudja már létével dicsőíteni Istent”

Az egész teremtés várja, hogy az Atyát dicsőítsük!

Illegális hulladéklerakodók felszámolásában segít egy új alkalmazás