Illegális hulladéklerakodók felszámolásában segít egy új alkalmazás

Mivel Magyarországon évente 328 ezer köbméter illegális hulladék keletkezik, a kormány is fontosnak tartotta, hogy lépéseket tegyen a helyzet normalizálása érdekében. Így februárban meghirdették a Klíma- és természetvédelmi akciótervet, melyben fontos helyet kapott az illegális hulladéklerakók felszámolása – írja a hirado.hu az M1 Kék bolygó című adása alapján. Mint írják, ehhez segítségként egy app is kapcsolódik.

Július elsejétől elkezdi munkáját a Hulladékgazdálkodási Hatóság, amelynek feladata a hulladékgazdálkodási ágazat ellenőrzése mellett az illegális hulladéklerakók felkutatása és a szemetelők tettenérése, illetve megbüntetése lesz, valamint – önkormányzatokkal együttműködésben – az ingatlantulajdonosok kényszerítése a hulladék eltávolítására – írja összefoglaló cikkében a hirado.hu.

Az M1 Kék bolygó című műsorában Hankó Gergely, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének ügyvezetője elmondta: „a hulladékelhagyás felszámolásáért felelős munkacsoport számos javaslatot tett az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak, és nagyon örültünk, hogy a Klíma- és természetvédelmi akciótervben egyik fő téma lett a hulladékelhagyás felszámolása.”

Magyarországon évente 328 ezer köbméternyi illegális hulladék keletkezik, amit úgy kell elképzelni, mintha a Kossuth teret hat méter magasan szeméttel töltenék meg. 

Mivel az ország területén számos illegális hulladékgócpont található, nehéz ezeknek a felmérését elvégezni – vagyis megállapítani, hol van nagyobb probléma. Viszont egy applikáció segítségével könnyebbé válhat a feltérképezésük. Pár hete jelent meg a világ számos pontján már bizonyított TrashOut alkalmazás magyar változata, mellyel kapcsolatban Hankó Gergely elmondta: „Amikor az ember felvisz egy szennyezett helyszínt, ott be tudja állítani a hulladékfajtákat és a mennyiségeket is, amiből jól lehet látni, hogy országos szinten hol vannak a nagyobb gócpontok.”

Az applikáció letöltésével mi magunk is hozzájárulhatunk környezetünk védelméhez. Fontos szem előtt tartani azt is, hogy felelősek vagyunk nemcsak a hulladéktömegek felszámolásáért, hanem a megtisztított területek tisztán tartásáért is. 

A teljes írás itt olvasható

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: pixabay.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre