Indonéziában elég szabadon értelmezik a tömeges összejöveteleket tiltó rendelkezést

Április 19, Indonézia. 7700 beteg, 600 halott, karantén, vallásszabadság. 

Két férfi beront egy házba, ahol a család tagjai mind a helyi protestáns felekezethez, a Batak Keresztény Protestáns Egyházhoz (HKBP) tartoznak. A család tagjai épp imádkoznak, mikor rájuk törnek és mindennek elhordják őket, mert „mit gyülekeznek itt?”, és főleg miért imádság céljából, tilos minden ilyesmi, hát korona van, itt fog elpusztulni mindenki miattuk.

Tény, hogy Indonéziában is, mint a legtöbb helyen a világban, megtiltották minden tömeges rendezvény, így a szentmisék és az istentiszteletek megtartását, ám talán belátható, a két férfi túlbuzgósága mögött mélyebb bántalom húzódhat meg, semmint a járvány féktelen terjedése felett érzett kétségbeesés.

A házban tizenegyen élnek egymás mellett, és lévén mindenki keresztény, szoktak együtt imádkozni. A családi fészek Kampung Rawa Sentulban található, ami azért is érdekes,

Ezek is érdekelhetik

mert épp ennek a nem túl központi helynek a nem túl jelentékeny elöljárója tört be a házba a család egyik szomszédjával karöltve, hogy erőszakkal vessenek véget minden illegálisan folytatott cselekedetnek.

A család egyik tagja szemfüles volt és videóra rögzítette az incidenst, ami az internetre kikerülve felrobbantotta a közösségi média távol-keleti szárnyát. 

Az egyik családtag, Arion Sihombing azt írta a Twitteren: „Szoktunk együtt imádkozni, de ez a kettő most hirtelen jött, és ránk parancsoltak, hogy hagyjuk abba az imádkozást. Attól tartunk, hogy később többen fognak visszatérni és még ellenségesebb dolgokat tesznek.”

A videót látva Nyugat-Jáva kormányzója, Ridwan Kamil az elkövetők helyett fejezte ki szégyenérzetét és ígéretet tett arra, hogy az esetnek következményei lesznek.

Az incidens napján, a délutáni órákban mediációs célzattal ült le a két fél megtárgyalni az ügyet. A helyi rendőrfőnök, Hendra Gunawan beszámolója szerint a két fél megegyezett abban, hogy a jövőben javítani fogják az egymás közti kommunikációt, hogy a fentiekhez hasonló eset ne történhessen meg újra.

A rendőrfőnök szerint a félreértés abból származott, hogy a család azt hitte, az imádkozásukat tiltaná be a helyi polgármester, a vádlók pedig állítólag csak a társadalmi korlátozások miatt erősködtek.

 

A cikk és kiemelt képünk forrása az International Christian Concern és a Twitter.

 

 

 

'Fel a tetejéhez' gomb