karantén
- (H)arctér
Szigorodnak a beutazási feltételek Ausztriába
A korlátozások értelmében hétfőtől az úgynevezett 2G-szabály alapján csakis a védőoltással rendelkezők és a fertőzésen igazoltan átesettek (geimpft, genesen) utazhatnak…
- (H)arctér
Erre számítsanak a Dél-Afrikából érkező magyarok az omikron mutáns miatt
A hétfőtől hatályba lépő szabályozás hét országra terjed ki: a Botswanai Köztársaságra, a Dél-afrikai Köztársaságra, a Szváziföldi Királyságra, a Lesothói…
- (H)arctér
Zárnak a szlovákok
Szükséghelyzet és zárás A kormány csütörtöktől három hónapra szükséghelyzetet rendelt el, amelynek értelmében két hétre kijárási tilalmat is bevezetnek –…
- (H)arctér
Ránk romlik az étel, a „karanténkilók” meg nem fogynak
Sok családban még mindig feleslegesen nagy az élelmiszertartalék, a háztartások 20 százaléka arra számít, hogy nem tudják a lejárati időn…
- (H)arctér
Ausztria már fogadja a Sinopharm vakcinával oltottakat
Az országokat három csoportba sorolták. Az első csoportba azok az országok tartoznak – Európa legtöbb állama, köztük Magyarország is -,…
- (H)arctér
Szijjártó: Horvátországba is lehet utazni bármilyen oltással
Szijjártó Péter azt mondta, már folynak a tárgyalások a szomszédos országokkal arról, hogy azok a magyar állampolgárok, akik már megkapták…
- Kultúra
Újraindul a Könyvtári Cserepont szolgáltatás
A FSZEK közleménye szerint a fokozatos újranyitás első ütemeként indítják újra a szolgáltatást. Hangsúlyozzák, hogy a FSZEK az olvasók érdekeit…
- (H)arctér
Egyre súlyosabb a járványhelyzet
A kormányzati portálon azt írták: 593 710-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 18 952-re emelkedett, a gyógyultak…
- (H)arctér
Az ukrán shoppingolók panaszkodnak a magyar határőrökre
Inkább visszafordulnak a határtól a félnapos várakozási idő miatt azok az ukrán állampolgárok, akik élni szeretnének 30 km-en belüli utazási…
- (H)arctér
Karanténba vonult az új szerb pátriárka
Porfirijt február 18-án választották meg a szerb ortodox egyház 46. pátriárkájává. Azért volt szükség új egyházfő megválasztására, mert az előző…