Nagyobb szükség van a keresztény egységre, mint bármikor

Szeptember 14-ét 1996 óta a keresztény egység ünnepeként tartjuk számon, hangsúlya konfliktusoktól terhelt jelenünkben egyre inkább növekszik. 1996-ban Pannonhalmán, a főapátság ezeréves millenniumi esztendejében tartották meg először az ünnepnapot, az első eseményen a grúz, a román, a szerb, az orosz és a magyar ortodox egyház is képviseltette magát, továbbá jelen voltak a magyar katolikus, református és evangélikus egyház vezetői is.

A kereszténység időtálló – ez már bebizonyosodott az elmúlt kétezer évben, hiszen a Jézus Krisztusba vetett hit táplálja létezését. Azonban hiába tűnik természetesnek a keresztény egység mint kifejezés, a különböző felekezetek közötti béke megtartása és erősítése egyáltalán nem magától értetődő feladat, akkor sem, ha ennek az egységnek tulajdonképpen Isten lényéből kell fakadnia.

Korunkban, amikor a keresztényüldözés még mindig nagy erővel sújtja a Krisztusban hívőket – igaz, sokszor ezek a történések csak korlátozottan jutnak el a világ egyes részeibe –, továbbá a globalizálódó világban a bibliaitól egészen eltérő értékek kezdenek fontossá válni, egyre hangsúlyosabb feladat a keresztény összefogás, valamint hitünk erősítése. 

Éppen ezért rá kell ébrednünk arra, hogy akármelyik felekezethez tartozzunk is, a célunk egy és ugyanaz, ahogyan Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök mondta: ha felfedezzük a csodálatos egységet, amely Krisztusban a miénk, akkor a világ is el fogja hinni, hogy Krisztus Isten fia.

A kereszténység nem öncél, azért vagyunk, hogy megmutassuk a világnak, hogy lehet sokféle embernek is együtt lenni, találkozni közös célokban.

A keresztény egységre való törekvés nem uniformizálni szeretné a hívők sokszínű közösségét, de felhívni a figyelmet arra, hogy a keresztényeknek

egyeknek kell lenniük a Jézus iránti feltétlen hűségben és a neki való engedelmességben.

Az ökumenikus imahétnek, melybe a legtöbb felekezet bekapcsolódik, szintén a keresztények egységének erősítése a célja, amely mellett a mindenkori pápa is gyakran emel szót, a keresztény összefogást hangsúlyozva. 

Nekünk, keresztényeknek egy az Istenünk, a keresztény összefogás, a felekezetek közötti békétlenségen, sérelmeken, ellentéteken való felülemelkedés és hitünk, Istenbe vetett bizodalmunk erősítése talán soha nem volt olyan fontos, mint manapság.

A keresztény értékek megőrzése és továbbadása, kultúránk védelmezése jövőnk és európai kontinensünk kulcskérdésévé vált. 

Szeptember 14-én, a keresztény egység emléknapján tehát tőlünk telhetően törekedjünk arra, hogy ne csupán egy emléknapot jelentsen számunkra az egységre való törekvés. Szívünkben is fogadjuk be annak gondolatát, hogy Krisztus lényében egyek vagyunk, együtt kell harcolnunk keresztényként meggyőződésünkért, hitünkért, akkor is, ha sokszor az egész világ és századunk korszelleme is ellenünk szegül.

„De te, óh Istennek embere, ezeket kerüld; hanem kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tűrést, a szelídséget. Harcold meg a hitnek szép harcát, nyerd el az örök életet, amelyre hívattattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság előtt. Meghagyom néked Isten előtt, aki megelevenít mindeneket, és Krisztus Jézus előtt, aki bizonyságot tett Poncius Pilátus alatt ama szép vallástétellel, hogy tartsd meg a parancsolatot mocsoktalanul, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig, amit a maga idejében megmutat ama boldog és egyedül hatalmas, a királyoknak Királya és az uraknak Ura, kié egyedül a halhatatlanság, aki hozzáférhetetlen világosságban lakozik; akit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat: akinek tisztesség és örökké való hatalom. Ámen.”

Pál Apostolnak Timóteushoz írt első levele 6; 11-16

Képek forrása: unsplash.com