református
- Spiritusz
Steinbach József: Isten azért áld meg bennünket, hogy áldássá legyünk a világban
Ökumenikus istentiszteletet tartottak szerdán, az államalapítás ünnepének előestéjén a budavári evangélikus templomban a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) szervezésében. Keczkó…
- (H)arctér
Megrongáltak egy felvidéki magyar huszáremlékművet, felháborodást váltott ki a kegyeletsértő vandalizmus
Ismeretlenek megrongálták a rimaszombati alsópokorágyi református temetőben álló hősi huszáremlékművet, amelyet idén májusban avattak fel a Don-kanyarban elesett 33 gömöri…
- (H)arctér
A KDNP számára az életvédelem alapérték (VIDEÓ)
„Amióta a Tisza-kormány belebegtette, hogy eltörölnék, azóta egyre szélesebb körű az összefogás a szívhangrendelet mellett” – mondta Rétvári Bence a…
- Szabadidő
Látod-e, Isten? Megelevenül a gályarab prédikátorok története a Protestáns sokadalmon
Protestáns sokadalom címen idén is közösen tart kulturális, hitéleti, gasztronómiai rendezvénysorozatot az államalapítás ünnepe alkalmából a református, az evangélikus, a…
- (H)arctér
A reformátusok is életpárti megoldást sürgetnek a szívhangrendelet ügyében
Steinbach József református püspök, a Zsinat lelkészi elnöke személyes találkozóra hívta meg Hegedűs Zsolt egészségügyi minisztert a szívhangrendelet életpárti szemlélet…
- (H)arctér
Száz év Montrealban – ahol az istentisztelet a magyarság megélését is jelenti
A hit megélése mellett a kanadai magyarság bástyája is a montreali magyar református gyülekezet, amely idén ünnepelte alapításának századik évfordulóját.…
- (H)arctér
Új vezetője van a Református Iszákosmentő Missziónak
Ünnepi istentiszteleten adtak hálát Némethné Balogh Katalin több mint két évtizedes misszióvezetői szolgálatáért, és beiktatták a Református Iszákosmentő Misszió új…
- Vélemény
Hitvallások a futballpályán
A futball-világbajnokság egy-egy mérkőzését több tízmillióan nézik a televíziós adásokban és internetes streameken, de a 2022-es döntőt több mint másfél…
- Szabadidő
LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgyében
Lélegzetvételt, megnyugvást és közösséget kínál ebben az évben is a taliándörögdi LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgye forgatagában július 24.…
- Szabadidő
Idén Veszprém ad otthont a Református Egyházi Napok Dunántúl fesztiválnak
„Szó és csend” – ez a mottója a dunántúli reformátusság kétévenkénti nagy találkozójának, a Református Egyházi Napok Dunántúl (REND) fesztiválnak,…