A megjelenteket Fodor György, az egyetem prorektora köszöntötte, aki kiemelte: az egyetem mindenben támogatja az Irakból menekülni kényszerülő keresztényeket.

Felszólalt Azbej Trisztán, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár is, aki arra utalt: szomorú, hogy a két megjelent vendég csupán címzetes érsekként, hivatalától megfosztva lehet jelen köztünk.

A közel keleti háborúk következtében ártatlan emberek tömegei váltak földönfutóvá.

Az ottani keresztényeket más vallású szomszédjaik is elárulták, s a nyugati világ sem volt érzékeny a helyzetükre.

hirdetés

Azbej Tristan felszólalása (Fotó: Vasárnap.hu)

A keresztény közösségek közül a legnagyobb károk Karakos varosát érték, ahol a templomot lerombolták, majd lőtérként használták és gyalázkodó feliratokkal csúfították el a megmaradt falrészeket.

Az államtitkár kiemelte:

ma több, mint 80 országban mintegy 215 millió ember szenved üldözést keresztény hite miatt.

Magyarországon a vallási tolerancia gondolata messzire nyúlik vissza: az 1568-as tordai országgyűlés elsőként – még ha csak a keresztény felekezetekre vonatkozóan is – vezette be a vallási egyenjogúságot. Magyarország a mai napig bezárólag ezt képviseli, még akkor is, amikor egyes, toleranciát és egyenjogúságot képviselő szervezetek a szőnyeg alá söpörnék ezt a kérdést.

Azbej Tristan arra is utalt, hogy

a migráció helyett a helyben maradás politikáját kell képviselni,

ezért is támogatja a kormány a keresztény közösségek újjáépítési programjait Irakban, Szíriában és Nigériában. Véleménye szerint téves, káros és veszélyes válasz a migráció támogatása, ez csupán növeli a humanitárius katasztrófa mértékét és sem a befogadó, sem a kibocsátó országok számára nem előnyös.

Az első felszólaló, Yohanna Petros Mouche szír katolikus érsek kiemelte: a legtöbb keresztény irakból Moszul és Karakos városaiból kellett, hogy elmeneküljön. A helyzet továbbra sem stabil az iraki térségben: az üldözöttek közül néhányan hazatértek már, de a többség továbbra is bizonytalan, és könnyen lehet, hogy végleg az elvándorlás mellett fognak dönteni.

Yohanna Petros Mouche atya beszéde

Pozitívum viszont, hogy sok helyről kaptak segítséget az utóbbi időkben. A magyar kormány is komoly segítséget nyújtott számukra, de a karakosi templomok restaurálásában például egy iraki üzletember is 50000 dollárral segített. A német, holland, francia és belga egyházi és SOS szervezetek is komoly segítséggel járultak hozzá az újjáépítéshez. Ezenfelül számos iraki szervezet, valamint az ENSZ Fejlesztési Programja is kivette a részét a helyreállítási munkákból.

Az érsek beszéde végén arra utalt: bár a történtek után sokan nehezen találják meg ismét a helyüket a lerombolt Karakos városában, mégis fontos, hogy visszatérjenek oda és folytassák korábbi életvitelüket.

Nicodemus Sharaf szír ortodox érsek atya felszólalása során kiemelte:

keresztényként azt tanulták, hogy békében és szeretetben kell élniük.  

Irakban annak ellenére számítottak marginalizáltnak a keresztények, hogy az iraki nép gyökereire visszamenőleg is fontos szerepe volt a kereszténységnek.  Az országban már csak ők beszélnek azon a szíriai-arámi nyelven, amelyet Jézus is használt.  

Jelen helyzetben úgy fest, hogy az iraki keresztények mindent elvesztettek. A hanyatlás már 2003 óta megfigyelhető: akkor még több mint másfél millióan voltak. Ezzel szemben ma már kevesebb, mint ötszázezer főt számlál az iraki keresztény közösség.

2003 óta már öt alkalommal kellett elhagyniuk Moszult, s a legutolsó, 2014-es menekülést követően még nem történt meg a felszabadítás.

2014-ben az iraki keresztények gyakorlatilag

egy nap alatt vesztettek el tizennyolc évszázadnyi keresztény történelmet.

Azok, akik már visszatértek, csak romokat találtak, s napjainkban sincs garancia arra, hogy a helyzet javulni fog.

Sharaf atya szerint az egyetlen reménysugárt számukra Magyarország biztosítja. Az atya köszönetet mondott a magyar népnek, a kormánynak és Orbán Viktornak is, akik mindig azon dolgoznak, hogy segítsenek az üldözött keresztényeken.

Az ortodox érsek beszéde végén kiemelte: az iraki keresztények szeretnének szülőföldjükön maradni, de ahhoz, hogy ezt megtehessék, a többi keresztény segítségére is szükségük van.