Elraboltak majd megöltek egy mianmari lelkészt Húsz éven át szolgált, mindig segített a szegényeken. Célja egy erős közösség felépítése volt.
Akinek mindig nemzete volt az első – Václav Havel, mozgalmárból államfő A 2011-ben, 75 éves korában elhunyt cseh író, politikus az első szabadon választott csehszlovák, később ceh elnök volt.
Greta Thunberg kaphatja idén a Nobel-békedíjat A fogadóirodák szerint a 16 éves svéd „klímaaktivsta” a toronymagas esélyes.
Johannes Singhammer: Köszönet a magyaroknak, amiért felvállalják a keresztényüldözés ügyét Johannes Singhammer is felszólalt a keresztény közszereplőknek szóló nemzetközi fórumon a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.