- Pengető
Varga Mónika: Az éneklés kapocs lehet Istenhez
Varga Mónika a legtöbbeknek a Forráspont Találkozón Vizy Márton mellett tűnhetett fel, aki az esemény egyik dicsőítésvezetői feladatát látta el.…
- Pengető
Dobner Illés és Évi a zsoltár szavaival dicsőít
– Szerintem a 103. Zsoltár gyönyörűen kifejezi Isten személyiségét. Azt a személyiséget, amiről sokszor úgy teszünk, mintha csak az Új…
- Pengető
Nálunk a Staykids is Szikra-díjas lenne
Minden a Nászúttal kezdődött A Staykids megint hozta a formáját. Az egy évvel ezelőtti Nászút című számuk után most egy…
- Pengető
Csókay Andrásnak nem megy az idegeire a keresztény könnyűzene
Kun Zsuzsa műsorvezető kérdésére Csókay András idegsebész professzor elmondta, hogy hálás a keresztény könnyűzenéért. Egyáltalán nem hozta zavarba, és nem…
- Pengető
Nyolc papnövendék, egy gitár és egy szívből szóló Ave Maria
Újra nyolc papnövendék, akik felvillantják kreativitásukat. Karácsonykor az esztergomi kispapok küldtek nekünk zenés irodalmi üdvözletet. A tavalyi év során a…
- Pengető
Szeretlek Jézus – a BBSO új dicsőítő dala
A BBSO olyan keresztények közössége, akik dinamikus és élő módon valósítják meg az életükben a Biblia igazságait. A rendelkezésükre álló…
- Pengető
Átadták a Szikra-díjakat – elismerés a keresztény könnyűzene legjobbjainak
Életműdíjasok A keresztény könnyűzene már jó fél évszázados múltra tekint vissza idehaza. A kommunizmus idején a belső ellenállás romantikus, ám…
- Pengető
Szent József csendesen dicsőít a háttérből
Keveset tudunk róla Szent Józsefről igencsak szűkszavúan beszél az Újszövetség. „Jákob nemzette Józsefet, Máriának a férjét, aki a Krisztusnak nevezett…
- Pengető
Újra élőben dicsőíthetjük Jézust az Eucharisttal
Hosszú ideje már, hogy a közösségi dicsőítések az online térbe húzódtak vissza. Éppen ezért sokszoros öröm, hogy nemsokára újra élőben…
- Pengető
A Szikra-díj-átadó gálán megismerjük a keresztény könnyűzene legjobbjait
A Szikra-díj alapvetően nem versenycentrikus megméretés. A díjátadó kiválasztott művészei és a díjjal éppenséggel nem elismertek egyaránt útmutatást kapnak arról,…