Csókay Andrásnak nem megy az idegeire a keresztény könnyűzene

Dr. Csókay András és Mező Misi egy közös beszélgetőműsorban vallottak Istenbe vetett hitükről. Mindketten ugyanarra a bizonytalannak tűnő bizonyosságra tették fel az életüket. A rendkívül igaz és őszinte beszélgetésre utólag is van lehetőségünk betekintést nyerni, amelynek során a Magna Cum Laude zenekar frontembere még dalra is fakadt. Csókay András pedig hálás amiatt, hogy a keresztény könnyűzene esetében az általa fiatalkora óta kedvelt rock nyelvén lehet Istent dicsérni.

Kun Zsuzsa műsorvezető kérdésére Csókay András idegsebész professzor elmondta, hogy hálás a keresztény könnyűzenéért. Egyáltalán nem hozta zavarba, és nem keltett benne ellenérzést, hogy a Hit mint inspiráció címmel megrendezett online beszélgetés Mező Misi közismert énekével kezdődött az énekes élő, „egy szál gitáros” előadásában.

A hit mint inspiráció

– Könnyűzene rajongó vagyok. Huszonhárom évvel ezelőtt (a professzor megtérése idején, a szerk.) el voltam keseredve, hogy a hagyományos rockot, amelyben nagyon sokszor obszcén szöveg van, és amely adott esetben összeszövődik akár a droggal vagy az alkohollal, el kell hagynom, mert elkezdtem Isten felé fordulni. Ezek után felfedeztem a keresztény könnyűzenét. Ebben a stílusban beszélnek Istenről is. Ilyen szempontból nagyon szeretem a könnyűzenét – vallotta be a Honvéd Kórház főorvosa.

Mező Misi ugyanezen a beszélgetésen kifejtette: az a különbség hívő és nem hívő ember között, hogy a hívők a szégyellni való dolgaikat oda tudják tenni a golgotai kereszt elé. A hibákat és a bűnöket. Mert mi tudjuk, hogy az az Úr Jézus, akit megfeszítettek, a mi bűnünkért is meghalt – mondta az énekes ugyanabban a műsorban, ahol Csókay András mellett ő is megvallotta a hitét Istenben.

Az online beszélgetés itt érhető el.

 

Újabb magyar orvosi győzelem: Csókay András és csapata sikeres koponyaműtétet hajtott végre Rabeyán

Mező Misi a Vasárnapnak: Ha fontos neked Isten, nem hallgathatsz róla!

A kiemelt kép forrása: MTI/Szigetváry Zsolt