Ungváry Zsolt: Nem mindenkihez illik a korona
Ezúttal a polihisztor Puzsér Róbert egy hatvanas évekbeli pártbrosúra világképéből, szóhasználatából, nézőpontjából építkezve, az irónia és a komolyság határmezsgyéjén egyensúlyozva írt arról a fenyegető veszélyről, hogy Magyarországon visszatérhet a királyság, Orbán Viktorral mint uralkodóval. Fokozza még azzal, hogy szerinte ez a magyar társadalom elvárása, és ezért nem is viccnek szánja, hanem az eseményekből logikusan következő megoldásnak.
Amit azonban ő szomorúan, értetlenül szemlél – és persze hiába hangsúlyozza ennek szervesen elvárható bekövetkeztét, azért eléggé leesne az álla, ha a Mátyás templomban Erdő Péter a miniszterelnök fejére tenné a Szent Koronát –, az valójában mégis az 1945-ben kisiklatott magyar közjogi rendszer kívánatos restaurációja lenne.
Régóta mondjuk, hogy az ezer éven át fennállt államforma természetes kerete a Kárpát-medencének. (Még ha a szlovákok le is cserélték a koronát az euróra.)
A marxista toposzok a nép sanyargatásáról, a mozgalmi dalokban lefestett dőzsölő nagyurakkal mélyen beleégtek kisdobos és úttörő őrsgyűléseken beszippantott kultúránkba, de egy ötvenes évekbeli párttitkár tényleges hatalma és az azzal való visszaélés lényegesen meghaladta egy középkori földesúrét. Rákosi vagy Kádár abszolutizmusától pedig még II. József is hányingert kapott volna, Mátyásról vagy Nagy Lajosról nem is beszélve.
Újpest ellenzéki polgármestere az első éjszaka jogára asszociált a régi elnevezések visszaállításakor (egy egyébként szellemes, ha politikailag nem is teljesen korrekt viccel), noha a szovjet katonák, a jobbikos országgyűlési képviselő-jelöltek, de talán némely úszóedző is vehetne erkölcs- és illemtan órákat a középkori váruraktól. (A momentumos Déri Tibor talán nem is bánná ezt az első éjszaka dolgot vagy a pallosjogot, ha a fránya demokrácia nem kötné meg a… kezét.
Persze, ha nyertek volna áprilisban és feles többséggel módosítják az alkotmányt, talán beszúrtak volna a kerületi polgármesterek számára egy paragrafust arról, mit tehetnek egyes rémisztő képződményekkel.)
Visszatérve Puzsér írásához, szerinte a zsellérek és munkások leszármazottai, akik József Attilán, Illyésen, Adyn nőttek föl (és mindazon be nem tiltott szerzőkön, akik a szocialista kultúrpolitika számára támogatandók voltak: U.Zs.) a maiak megtagadják mindezt, „mert önként vállalt szolgaságuk leveszi vállukról a felelősség terhét, a fogyasztáshoz meg nem kell szabadság.”
Vagyis, ha jól értem, a Fideszre behúzott iksz a jólétet és a szolgaságot (ld. Kutyák dala) hozza el, míg a Nemfidesz az éhínséggel és szabadsággal egyenlő.
De úgyis fogalmazhatunk, hogy a jelenlegi politika támogatása nem más, mint visszarévedés a feudalizmusba, elvetve a modernitást és haladást.
Én kevés fogalomtól viszolygok annyira, mint a „modern”-től, ami valójában azt jelenti: divat. Az a dolog, amit éppen a legjobbnak gondolunk, és igyekszünk követni. A divat (vagyis a korszerűség) azonban változik. Elég, ha csak a tetoválások hirtelen elszaporodását és társadalmi megítélésének gyökeres átalakulását, vagy a szőrtelenítést nézzük. A nyugatnak valamikor a rabszolgatartás és a gyarmatosítás volt a „korszerű”, ma pedig az, ha drag queenek leszbikus óvodásoknak transznemű meleg férfiak abortuszhoz való jogáról beszélnek.
Kérdés, vajon a lenézett, maradiságot jelképező feudalizmusban mennyire volt a maga ura az átlagember. Aki bonyolult háztartást vezetett, gondoskodott magának élelemről, ruháról, vetőmagról, legalább egy esztendőre látnia kellett előre, mire lesz szüksége.
Beleértve az adó előteremtését is, amiért igen, eljöttek a behajtók (mivel nem tudta átutalni) és valóban ingyen kellett dolgoznia a földesúr földjén, de végtére ugyanazt a munkát végezte, mint a sajátján, csak a termés nem az övé lett. Mintha ma nem végeznénk olyan munkákat, amikért nem fizetnek meg.
Mennyiben inkább az ura az életének egy mai, a fogyasztás kényszerpályájára, abnormális életre szánt „modern” ember, aki néha különböző könnyebb és keményebb drogok nélkül már létezni sem tud.
Ha bezárnak a szupermarketek, akkor kaja nélkül marad, ha elakad a gáz, fűtés nélkül. Ha nem nyit ki a benzinkút, közlekedni sem tud, s ha sztrájkolnak az ételfutárok, kénytelen hideget enni.
Ma a technikai civilizáció elképesztő jólétében depressziósan hajszoljuk a boldogságot, és küzdünk a félelmeinkkel (klíma, vírus, bőrrák a napfénytől), mert nem vagyunk urai az életünknek.
Egy középkori jobbágy a maga módján jobban uralta az életét, illetve tudomásul vette, amire nem volt ráhatása.
Nem volt napteje, de nem is nyafogott miatta; sosem hallott UV-sugárzásról, de fölvett inget, szalmakalapot, nem állt ki a tűző napra. Nem akart beleszólni olyan dolgokba, amihez nem értett, ami nem az ő dolga volt. A mai ember a háborútól az oltásig, a széndioxid-kibocsátástól a biodiverzitásig mindenben szakértő, s azt hiszi, ha nem tekerné a Földet, az nem is forogna.
Szóval, nem muszáj mindent nekünk eldönteni, nem feltétlenül attól születik meg egy jó döntés, ha minden hülye részt vehet a kialakításában.
Jó volna tehát a királyság, de csak jó királlyal. („Egy király se inkább, mint hitetlen: / Nyűg a népen a rossz s tehetetlen.”, írja Vörösmarty, Mátyás szájába adva e szavakat.)
Mert mi van, ha valami fatális véletlen folytán a baloldal egyszer megkaparintja a hatalmat, és Gyurcsányt koronázzák meg? És itt kevés az az érv, hogy V. Ferdinánd is gyengeelméjű volt, mert őt alapvetően nem a rosszindulat motiválta.
A címlapképen Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt látható Sétáló Budapest 2019 című programjának eredményváró rendezvényén az önkormányzati választáson a budapesti Krak’n Town szórakozóhelyen 2019. október 13-án. Forrás: MTI/Kovács Tamás
