Ungváry Zsolt: Krimi a bulinegyedben
Sokat beszélünk „véleménybuborékokról”, ami azt jelenti, hogy csak olyanokkal beszélünk, olyan honlapokat olvasunk és olyan programokon veszünk részt, amelyek a mi gondolkodásunkkal, felfogásunkkal, elveinkkel és életformánkkal kompatibilisek.
Ez egészen addig nem okoz megütközést vagy problémát, amíg valamilyen módon nem szembesülünk vele, mennyire különbözőek is vagyunk. Ennek elfogadása és megértése sokaknak nem okoz gondot, de vannak, akik képtelenek elviselni bármilyen eltérést. A legviccesebb az, hogy éppen a nagy hangon toleranciát hirdetők szokták a legkisebb megértést tanúsítani az övékétől legcsekélyebb mértékben is eltérő világképekkel vagy cselekedetekkel szemben. Ahogy a Fidesz győzelmei vad indulatot, és szavazóikkal szembeni mérhetetlen gyűlöletet és lenézést váltanak ki a balliberálisokból, most ugyanezt láttuk Amerikában.
Persze mi, keresztény-konzervatívok is rácsodálkozunk olykor az eltérő motivációkra, pláne az internet kéretlenül is ránk ömlő áradatában. Az elmúlt napokban szörnyű gyilkosság történt a fővárosban, amely – az áldozattal és szeretteivel vállalt együttérzés mellett – némi megütközést keltett bennünk. Egy 31 éves amerikai hölgy eltűnéséről számoltak be, barátai aggódva keresték a közösségi médián keresztül. Rövidesen kiderült, hogy bűncselekmény áldozata lett, az elkövető már beismerő vallomást is tett. A hozzánk turistaként érkezett „Mackenzie Michalski egy szórakozóhelyen megismerkedett egy nála pár évvel idősebb ír férfival, akivel egy másik szórakozóhelyre is átmentek. Miután táncoltak, közelebb kerültek egymáshoz, majd a lány úgy döntött, hogy felmegy a férfi VII. kerületi bérelt lakására. A gyanúsított intim kapcsolat közben végzett a lánnyal.”
Túl azon, hogy a magyar rendőrség villámgyorsan felderítette a két külföldi állampolgárt érintő súlyos bűntényt, számunkra rengeteg furcsa tanulságot hordozott. (…) „délelőtt még reménykedve nyilatkozott a keresett 31 éves nő párja az RTL-nek, elmondva, hogy barátnője nagyon izgatott volt a budapesti útja miatt, szerette az itteni éttermeket és kultúrát. A nő barátja – akivel hat éve alkottak egy párt – már akkor is arról beszélt, hogy attól tartanak, elrabolták a lányt.”
Ezek szerint a nőnek volt „párja” (akár a madaraknak), ráadásul hat éve, tehát nem csak valami felületes flört, de közben egyetlen találkozás után felmegy egy idegen férfi lakására, ahol „intim kapcsolat közben” megölik. Vajon miképpen zajlik ezeknél az „intim kapcsolat”, amibe az egyik fél belehal, majd a másik bőröndbe csomagolja, és elviszi a Balatonra, hogy a vaddisznók megegyék a holttestét? „Egy másik barátja szerint MacKenzie felelősségteljes volt, és mindenre odafigyelt.”
Ez imponáló, vajon milyenek lehetnek azok az amerikai nők, akik nem „felelősségteljesek”?
Persze, nekünk sincs okunk szemrehányást tenni, hiszen ez mégiscsak a mi fővárosunkban, a mi „bulinegyedünkben” történt, ahová részeges angol fiatalok járnak legénybúcsúra, mások meg a nagy vizeken túlról mint egy kerületnyi piros lámpás házat használják az Erzsébetvárost, ahol a lakók ezzel annyira elégedettek, hogy újraválasztották Niedermüller Pétert, aki talán erre az ír fickóra gondolhatott, amikor a heteroszexuális fehér férfiakat rémisztő képződményeknek nevezte. Lakatos Márkról nem nyilatkozott… A magyar rendőrség villámgyors és szakszerű munkáját megköszönve a barátok megosztottak még egy üzenetet: „Hálásak vagyunk, hogy Kenzie lelke most már békére lelt. Emléke mindenki szívében továbbél, akiket ismert. Ő azt kívánta a világnak: élj a jelenben, mindig légy önmagad, és mindig járj a fényben”. Hát, aligha így képzelte e hármas jelszó megvalósulását, vagy ha igen, én inkább azt javaslom a következmények függvényében, hogy ne nagyon kövessük. Azt sajnos ők sem tisztázták, amire pedig igazán kíváncsi lennék, valahányszor ezt a hülyeséget olvasom („Légy önmagad!” vagy reklámokban: „Itt önmagad lehetsz”), hogy milyen az, aki nem önmaga? És nem volna sokkal izgalmasabb, ha inkább más lehetne? MacKenzie is jobban jár, ha egy törékeny, erkölcstelen, felelőtlen nő helyett inkább a láthatatlan ember vagy Mike Tyson lett volna a kritikus pillanatban.
Tudom, hogy én egy maradi, unalmas, avítt világ maradványa vagyok, de ezt az egész sztorit elképzelhetetlennek tartom a saját kis buborékomban. Ezen töprengtem a miséről hazajövet, ahol öt perccel kezdés előtt már alig találtunk ülő helyet, és – mint minden vasárnap – ezúttal is a több száz fős közösségnek (kisbabáktól az aggastyánokig) mutatta be az atya a szentmisét. Szerintem ha egy liberális véleménybuborékos idetévedt volna a bulinegyedben átmulatott éjszakából, nem hitte volna el. Vagy azt hiszi, mindenkit az Orbán vezényelt ki.
Pedig mi így élünk. Így is lehet.
Címlapkép forrása: Pixabay.com
