A publicisztikának lehetőleg a legaktuálisabb témákról kell szólnia. És ma mi lenne fontosabb és időszerűbb – a háborús, inflációs, energiabizonytalanságos, gazdasági válságos, genderes, hitetlen, korrupciós korban –, mint a foci vb.
Hiába hirdették ugyan sokan sokszor, hogy a sport politikamentes, ez sosem volt így. Most sem. Az oroszok például nem lehetnek ott, már a pótselejtezőre sem engedték őket, ami nagyban hozzájárult a lengyelek kijutásához. A nemzeti lobogók mellett és helyett a szivárványos karszalagok léte vagy nemléte már előre központi kérdéssé vált, s egy kimondottan férfias és népszerű játékot megpróbálnak felhasználni a homoszexualitás népszerűsítésére. A korrupciót meg sem említem, mert azt ma már senki sem vitatja, hogy enélkül nem kerülhetett volna Katarba a labdarúgó seregszemle. Arra pedig, mennyire eltérő világképek találkoznak az Arab-félszigeten, jó példa az alkoholtilalom. Mert a futball ugyan egyetemes, de a transzcendensről, a sörről és a nővé operált férfiakról markánsan mást gondolnak egy iszlám országban és Nyugat-Európában.
A foci azonban mégiscsak foci, és nekem, akinek a családi legendárium szerint első szavam az volt, hogy gól, különösen sokat jelentettek a világbajnokságok.
1978 óta követem, emlékszem, még apám magyarázta el az akkor tizenhat csapatos torna lebonyolítási szisztémáját. Felnéztem rá, vajon honnan tudja, és arra gondoltam, milyen szerencse, hogy van egy okos apám, aki elmagyarázza nekem. A magyar válogatott végül három szoros vereséggel abszolválta az első csoportkört, a korabeli média átkozta a kutyaütőket; a mára legendává vált Törőcsik, Nyilasi és társaik kaptak hideget-meleget, és a még focizni tudó bezzeg-régiekhez képest szapulták őket. Pedig a házigazda Argentína (csalással), valamint az olaszok és a franciák vertek meg minket, és mindegyiküknek rúgtunk gólt. A franciáknak Zombori Sándor, akit aztán mint a Vasas serdülőcsapatának játékosa személyesen is láthattam az öltözőfolyosón, és terveztem, hogy megkérdezem tőle, milyen érzés világbajnokságon gólt lőni, de végül nem volt elég bátorságom megszólítani. De hát hogy is mertem volna olyan héroszokhoz szólni, mint például az európai ezüstcipős Várady Béla, aki – mint Majakovszkijnak Lenin – kép volt szobám falán.
Jött 1982, ezúttal bosszantóan necces kieséssel. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány sírvafakadt a stúdióban, hogy nem sok hiányzott.
És tényleg, a vb-k történetének legnagyobb győzelme (10-1 Salvador ellen) és a két éve EB-ezüstérmes belgák elleni döntetlen is kevés volt a továbbjutáshoz, de én 14 évesen a falat kapartam, hogy mindig hiányzik egy kicsi. A kutyafáját a sok kétballábasnak, akik nem bírták felrúgni a belga Ceulemans-t, aki a 76. percben végigbukdácsolt a térfelünkön és még be tudta adni a labdát, amit tizenhat méterről a feltételezhetően lengyel ősökkel bíró Czerniatynski (sosem felejtem a nevét, jóllehet a pontos írásmódért azért felkerestem most az internetet) úgy rúgott be, hogy a bőrgolyó a kapufáról vágódott a hálóba.
1986 júniusában azzal a biztos tudattal ültem le a tévé elé – félretéve az érettségire való készülést –, hogy ezt a vb-t jó eséllyel mi fogjuk megnyerni, ami nagyjából öt perc alatt semmivé foszlott, amikor a szovjetek – pont a szovjetek (az akkor talán még annál is szörnyűbb volt, mintha a románok lennének) – már kettő-nullra vezettek.
Én végig biztos voltam benne, hogy bunda történt; persze nem klasszikus, megegyezéses, amikor kölcsönösen hasznos a csalás, hanem kierőszakolt, ránk kényszerített, kötelező lefekvés a ruszkiknak. Amit a fiúk úgy oldottak meg, hogy mindenki láthassa a nyilvánvalót. Hiszen egy 3-2-es vereségnél ez senkiben sem vetődött volna fel…
Még egyébként így is továbbjutottunk volna, ha már akkor is három pont jár a győzelemért, vagy a bolgárok nem egyenlítenek ki az olaszok ellen a 85. percben, vagy a németek megverik Uruguayt…
Akkor nem gondoltam volna, de a következő kilenc vb nélkülünk zajlott. Majd talán 2026-ban… Ha lesznek még férfiak, ha lesz még foci, ha lesznek nemzetek. Ha lesz világ.
Ha igen, akkor ott leszünk.
A címlapképen a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokságon részt vevő országok zászlaival fényképezkednek szurkolók a katari fővárosban, Dohában, a zászlók terén 2022. november 11-én, kilenc nappal a Katar-Ecuador nyitómérkőzés előtt. Forrás. MTI/AP/Haszan Ammar
