Nincs ezen mit tagadni, magam is meglepődtem az amerikai félidős választások lassan már diagnosztizálhatóvá váló végeredményén. Az előzetes felmérések azt mutatták, hogy a szenátust megszerezni egész komoly esélye van a republikánusoknak, a képviselőházat pedig szinte biztosan magukhoz kaparintják.
Anélkül, hogy bővebben belemennék az amerikai közjogi helyzetbe – higgyék el, hosszan tudnék erről beszélni, nagy kedvencem a téma -, elég az alapozáshoz most annyi, hogy az Egyesült Államok törvényhozása klasszikusan kétkamarás. Azaz minden törvényjavaslatnak előbb az alsóházként funkcionáló képviselőházon kell keresztülmennie, majd következhet a szenátus, mint felsőház.
Eddig a képviselőházban meglehetősen nagy többséggel rendelkeztek a demokraták, így a Biden-adminisztráció tervei ott úgy futottak át, mint kés a vajon, de a szenátusbéli egál ellenére – ott mindeddig 50-50 volt a két párt közötti leosztás – plusz egy főként az alelnök, Kamala Harris el tudta dönteni a vitás kérdéseket.
Ezzel szemben most úgy áll a helyzet, hogy a szenátus biztosan marad a demokraták kezén – meglehet, sőt, jelenleg ez az esélyesebb, hogy most már Harris nélkül is többségük lesz -, a képviselőház pedig ugyan még mindig inkább a republikánusoknak áll, de közel sem lesz nagy többségük. Azért még így is jobban tudnak majd kellemetlenkedni, mint eddig.
Az amerikai jobboldalon – és az ottani szokásokat átvéve Európában, így itthon is – elterjedt az a finoman fogalmazva nem a semmiből vett vélekedés, hogy az amerikai voksolási rendszer bizony lehetőséget ad a sumákságokra. Egyes helyeken szinte semmilyen módon sem kell igazolni, hogy pontosan kik is vagyunk, a levélszavazatok ténye önmagában óriási kockázatot hordoz magában, ráadásul vannak olyan államok, ahol még az egy héttel később beérkezett voksokat is elfogadják, ha azokat a választás napján adták fel.
hirdetésMind emlékezhetünk a legutóbbi elnökválasztáson olyan szürreális esetekre, amikor egyik pillanatról a másikra megugrott, szinte kilőtt Biden voksainak száma.
Azzal tehát biztosan nem vitatkozom, hogy ezt okosabban is meg lehetne oldani és azt is elfogadom, hogy minimum a választási csalás lehetősége tálcán felkínáltatott.
De könyörgöm, ez a tényleges helyzet, ezzel kell kezdeni valamit. És ha a magyar jobboldal győzelmet-győzelemre tudott halmozni egy olyan helyzetben, amiben sokkal inkább balos többség volt, mint az USA-ban bármikor is, akkor ezt bizony az amerikai jobboldalnak is meg kell oldania. Értik, ugye? Folyamatosan siránkozni és a másikra mutogatni, hogy ezért és azért tudott nyerni, meglehetősen vesztes emberi típust mutat. Márpedig abban egyetérthetünk, hogy a konzervatív önmeghatározásba ez nem férhet bele.
Igen, sajnos el kell azon gondolkozni, hogy ebben mekkora szerepe lehetett Donald Trumpnak, aki egy történelmi mélységeket elérő inflációs helyzetben, nagyon népszerűtlen elnök ellenében kampányolhatott, úgy, hogy szinte szabad kezet kapott a republikánusoktól. És ilyen közéleti szituációban mondhatják el magukról azt a demokraták, hogy 20 éve nem látott sikert aratott a regnáló kormányzat a félidős választásokon.
Sajnos azt is tudomásul kell venni, hogy az abortusz témaköre bizony számos szavazót mozgósított és nem a republikánusok mellett.
Tetszik vagy sem, de ahogy szinte mindenhol Európában, úgy lassan az USA-ban sem lehet, még egy alapvetően jobboldali közeg dacára sem népszerűséget szerezni az életvédelem propagálásával. Ez pont azon témakörök közé tartozik, amelyekből ennek ellenére nem engedhet az amerikai jobboldal, de ettől még számolni kell azzal, hogy ott is kezd átfordulni a konzervatív közhangulat.
Minimális sikerként felmutatható majd a képviselőház megszerzése – csak az tényleg legyen meg -, de alapvető módon át kell gondolni a következő évek jobboldali stratégiáját.
A címlapképen szavazógépen adja le voksát egy férfi a Dél-Karolina állambeli Charlestonban 2020. november 3-án, az amerikai elnök-, valamint képviselőházi és részleges szenátusi választások napján. Forrás: MTI/EPA/Richard Ellis
