Az már biztos, hogy Emmanuel Macron és Marine Le Pen párharcát hozza majd a francia elnökválasztás második fordulója. Két hét múlva ilyenkor már tudni fogjuk, hogy az En Marche vezére újrázhat, vagy sokadik próbálkozásra Marine Le Pen elfoglalhatja az Elysée-palotát. Az első forduló utáni első közvéleménykutatások szoros verseny ígérnek, van olyan felmérés, amely alapján csupán 2 százalékpont a különbség, vagyis Macon 51%-on, míg Le Pen 49%-on áll.
Amiről viszont nagyon kevesen beszélnek, hogy a francia politika évek óta róluk, vagyis a liberális Macron és az Unió jelenlegi formájával szemben kritikus Le Pen párharcáról szól. Pedig nem volt ez mindig így, sőt! 2017-ben a hagyományos jobbközép Republikánusok jelöltje, Francois Fillon toronymagas esélyese volt az elnökválasztásnak, ám egy személyes és felesége körül kialakult botrány miatt nem jutott be a második fordulóba. 2012 és 2017 között pedig a hagyományos balközép Szocialista Párt adta az elnököt Francois Hollande személyében. Kijelenthető tehát, hogy egészen 2017-ig a francia politika a jobbközép néppárt és a balközép szociáldemokraták küzdelmére épült.
Ehhez képest most, 2022-ben előbbinek a jelöltje 4,79, míg utóbbié csupán 1,73%-ot szerzett az elnökválasztáson.
Jól látja a kedves Olvasó: a két állítólagos nagy tömb jelöltje közösen sem volt képes a választók 7%-ának megszólítására. Nem kell különösebben képzett politológusnak lenni ahhoz, hogy kijelentsük: Franciaországban halott a hagyományosan vett politikai struktúra. És ez az irány az egész Európai Unióban is. Elég csak Németországra gondolni, ahol nem ennyire gyorsan és drasztikusan, de hasonló folyamatot látunk. Hiszen
a Merkel vezette első nagykoalíció idején, 2005-ben a jobbközép CDU-nak és a balközép SPD-nek még 80% feletti többsége volt a Bundestagban, addigra a tavalyi választáson már az 50%-ot sem érték el.
Az erőviszonyok átalakulása az Európai Parlamentben is látszódik, hiszen a Néppárt és a szociáldemokraták egészen 2019-ig elegek voltak az 50%-os többség biztosításához, a mostani ciklusban azonban már csak a liberálisokkal közösen sikerült a különféle helyek elosztása. Európai trendről van tehát szó, amikor a politikai struktúra átalakulásáról beszélünk. És az okok is egészen nyilvánvalóak.
hirdetésA középre húzó jobb- és balközép pártok a hatalmuk megtartása érdekében egymással, a piacokkal, a pénzemberekkel és az NGO-kkal is szövetségre léptek és csupán egyvalakit felejtettek ki ebből a szövetségből: a saját választóikat.
Úgy jártak, mint a magyar baloldal. Azt gondolták, hogy ha majd ők megmondják az embereknek, hogy mi lenne a jó, hogyan is kellene élni, akkor rájuk hallgatva az emberek a „nagyobb jó” (klímaváltozás, háború, migránsok befogadása) érdekében megkötik azokat a kompromisszumokat, amelyek az életszínvonaluk csökkenésével is járnak.
Hát nem így lett. Az embereknek ugyanis éppen ebből lett elegük. A kioktatásból, abból, hogy mindenki mindent jobban tud náluk. Ezek a pártok pedig a demokrácia alapvetését felejtették el, amely szerint azért mégiscsak a választó az, aki eldönti, hogy kinek a kezébe adja a hatalmat. És nem elítélhető módon a választó nem moralizál, a választó nem érzékeny az emberi jogokra és az LMBTQ propagandára. A választó egy dolgot szeretne: nyugodtan, jólétben élni, éppen ezért két egyszerű kérdést tesz fel, mielőtt meghozza a döntését: jobban éltem-e az elmúlt 4 évben? És kitől várhatom, hogy a következő 4 évben jobban fogok élni?
Erre a két, pofonegyszerű kérdésre a hagyományos pártoknak nincs innovatív, az embereket meggyőző válasza.
És ez látszik is a választási eredményeken szerte Európában. Ráadásul az előttünk álló gazdasági válság és az abból adódó szociális krízis miatt a választók által feltett második kérdés még hangsúlyosabb lesz. És mondjuk ki: a mai Európában erre a patrióta, nemzeti alapon álló politikát hirdető erőknek van a legegyértelműbb, legmeggyőzőbb válaszuk. Ezért nyerte meg a Fidesz-KDNP a negyedik kétharmadát, ezért áll válaszút előtt a német jobboldal, ezért van esélye Marine Le Pennek a második fordulóban és ezért jöhet komoly patrióta fordulat Olaszországban. Az emberek helyett a pénzpiacok érdekeit szolgáló politizálás pedig szépen lassan eltűnik majd a történelem süllyesztőjében.
A címlapképen Emmanuel Macron francia elnök látható. Forrás: MTI/EPA/Olivier Hoslet
