A parókia nem csak a mi otthonunk, hanem az egész közösséggé, ezért nagyon fontos, hogy mielőbb újjáépítsük – Nagy Tibor Sándor parókus lelkipásztor számolt be a Vasárnapnak a szamosháti Kidén történt tragédia utáni a közösségi összefogásról és arról, hogy a Jóisten mindent áldássá tud formálni.
– Hogyan történt a január végi szerencsétlenség?
– Egy hosszú hétvégére készültünk éppen a családommal. Abban reménykedtünk, hogy örvendeni tudunk a szép havas tájnak, és a barátainkkal együtt nagyokat fogunk majd szánkózni. Mindez másképpen történt. Szombat délután egy óra körül észleltük, hogy nagy füst van a kazánházban. Hiába kerestük, nem sikerült megtalálni a füst forrását. Meg voltunk győződve arról, hogy a kazán környékéről eredhet a tűz, de a későbbi vizsgálat kiderítette, hogy a kémény volt a forrása. A tűz pedig a mennyezet és a padlás padlója között terjedt el. Amire ezt észrevettük, addigra már túl késő volt. Percek alatt lángba borult az egész tetőszerkezet.
Akkor el kellett dönteni, hogy tovább próbálkozunk az oltással vagy kimenekítjük azt, amit még lehet. Utóbbi mellett döntöttünk.
Kidei parókia romjai (Fotó: Kiss Gábor, Kidei Református Egyházközség)
– Mit tudtak ilyen rövid idő alatt kihozni az égő épületből?
– Először az egyházi dokumentumokat és az értékesebb tárgyakat vittük ki. Egy odasiető hölgy megkérdezte, hogy a legfontosabb személyes dokumentumokat is kihoztuk-e? Akkor döbbentünk rá, hogy azoknak a kimentéséről megfeledkeztünk.
Amit még tudtunk, kihoztunk, de azután, hogy már estek le a cserepek és a szenes gerendák, akkor már nem volt mit tenni: csak várni, hogy megérkezzenek a tűzoltók.
hirdetés– Kide egy zsákfalu, mindentől távol… Mennyi ideig tartott, amíg megérkezett a segítség?
– A várakozás egy örökkévalóságnak tűnt. 40 kilométerről, Kolozsvárról indultak el a tűzoltók. Több, mint egy óra volt amíg kiértek. Addig a tűz hírére összesereglett falubeliek megpróbálták visszaszorítani a tüzet, hogy ne terjedjen tovább a gyülekezeti teremre – amellyel majdnem összeért a parókia tetőszerkezete. Ez sikeres volt, mert nem terjedt tovább a tűz, és ami a legfontosabb, senki sem sérült meg a szerencsétlenségben.
Amígra kiértek a tűzoltók, addigra már szinte minden megsemmisült, ami fent volt a padlástérben. Az oltás befejezése után még egy-egy elázott bútordarabot sikerült kihoznunk.
„Ez nem csak a családom és az én személyes tragédiám, hanem a helyieké is.” (Fotó: Kiss Gábor, Erdélyi Református Egyházkerület)
– Mit jelentett ez a tűz a helyiek számára?
– Akkor értettem meg igazán a tragédiát, amikor gondnokasszonyom – két oldalról támogatva – megérkezett a még égő ház elé. Olyan kétségbeesést láttam a szemében, amelyet korábban még sohasem. Sorra érkeztek meg az idős kidei férfiak és nők.
A szemükbe nézve megértettem, hogy számukra ez nem csak a családom és az én személyes tragédiám, hanem az övéké is.
Kicsit olyan ez, mintha a saját portájukon belül történt volna a szerencsétlenség. Ennek a maroknyi kis közösségnek ez az épület több volt, mint a lelkipásztornak a lakása: ez egy igazi közösségi tér, ami a templomnak a szent terével tartozott egybe. Életük és múltjuk része volt, ide jártak gyerekként hittanra, jegyesoktatásra volt, akit ott kereszteltem meg télvíz idején.
Az égő parókia épületében saját életük egy része is hamuvá lett.
Estére mindenki már kifáradtan, átázott, latyakos cipőben állt a parókia kiégett épülete mellett. Nem akartak elmenni. Nem akarták elhinni, hogy tényleg ennyi az egész, csak ennyit lehetett tenni. Ekkor megkérdtem a falubelieket, hogy egy imádsággal zárjuk le a napot. Mindannyian éreztük, hogy valami elpusztult, de azt is, hogy ezzel párhuzamosan valami megerősödött a közösségben.
Kidei parókia tetőszerkezete teljesen leégett (Fotó: Kiss Gábor, Erdélyi Református Egyházkerület)
– A vasárnapi istentiszteletet meg tudták tartani?
– Ez egy percig nem volt kérdés! Másnap délelőtt tizenegy órakor a családdal visszamentünk az istentiszteletre. A gyülekezet pedig ott várt bennünket. Mi pedig együtt imádkozhattunk erőért, vigasztalásért és reménységért.
A parókia nem csak a mi otthonunk, hanem az egész közösséggé, ezért nagyon fontos, hogy mielőbb újjáépítsük.
Meglepett bennünket, hogy egy rövid híradás után – amit az egyházközségünknek a Facebook oldalán tettem közzé – hogyan özönlöttek a jókívánságokat és az együttérzést tolmácsoló üzenetek. Az erdélyi közösségnek egy csodálatos oldalát ismerhettem meg. Nem is gondoltam, hogy létezhet még ilyen együttérzés és ennyi szeretet.
Tűzoltók a mentés közben (Forrás: Kidei Református Egyházközség)
– Hogyan tovább?
– Még a kihívások sora áll előttünk, de érezzük, hogy nem vagyunk egyedül. Sok ember részéről érkezett támogatás, felajánlás, a parókia romjainak eltakarítására és újjáépítésére. A múlt szombaton volt egy ilyen közmunka – mondhatni kaláka – amelyre többszörös volt a túljelentkezés.
A végén sokakat meg kellett kérnünk arra, hogy máskor jöjjenek segíteni, mert túl sokan lennének.
A faluban a kedves hölgyeink összefogtak, fánkot sütöttek, egy önkéntes pedig gulyást főzött a dolgozóknak, akik részt vettek a romok eltakarításában.
Kidei összefogás. A Jóisten megmutatta, hogy mindent áldássá tud formálni. (Forrás: Kidei Református Egyházközség)
A tragédia rávilágított arra, hogy a Kidén születettek és a pár éve beköltözők mennyire magukénak érzik a falut, amiért képesek együtt dolgozni.
A Jóisten megmutatta, hogy mindent áldássá tud formálni.
Ez történt meg Kidében, ebben az eldugott, szamosháti zsákfaluban is. Érezzük, hogy nem vagyunk egyedül.
Adományokat a parókia helyreállítására a következő bankszámlaszámok egyikére lehet küldeni:
RO82 RNCB 0106 0266 1004 0028 – RON
RO08 RNCB 0106 0266 1004 0002 – EURO
Swift-kód: RNCB ROBU
Számlatulajdonos: Parohia Reformata Chidea
„Ez a falu maga Erdély. Olyan tündérkert, amely a fejedelmi Erdély örökségét élteti halálában is. Négy templomában harangoznak itt, katolikusok, reformátusok, unitáriusok mellett görögkatolikus románoknak is van itt egy piciny fatemploma” – írta Kidéről Időringató című munkájában Cs. Kovács Katalin.
A 150 lakost számláló Kolozs megyei Kide, a dácit tufából épült kis zsákfaluban élt a 18. században Sípos Dávid ismert kőfaragómester. Nyírő József is éveket szolgált a településen, amelyről Isten igájában című könyvében is beszámolt. A falu büszkesége Kovács András filmrendező is.
Tóth Gábor
Gyerekek maradtak otthon nélkül egy borzasztó tűzeset miatt a háromszéki Kommandón – segítsünk!
Kiemelt képünk forrása Kidei Református Egyházközség
