Az Ószövetségben a Mózesnek kinyilatkoztatott isteni parancsolatokat a kerubokkal díszített Frigyládába helyezték. Ez a tárgy szellemi erővel bírt: az illetéktelenek megsemmisültek a közelében. A törvény ládikójával kerülték meg annak idején Jerikó városát, amelynek falai Isten erejéből a földig rombolódtak. Ugyanezt a Frigyládát Dávid király ünnepélyesen hozatja Jeruzsálembe, hogy méltó helyet biztosítson számára. Isten törvényei egyben az ő valóságát is megjelenítették. A salamoni templomban őrzik aztán, annak is a legelőkelőbb részében, a Szentek Szentjében, ahová a főpap is csak egy évben egyszer léphetett be. A babiloni fogság idején a szent tárgynak nyoma veszett.
A Tízparancsolat kerubokkal díszített hordozója tehát elveszett. Az Újszövetségből azonban tudjuk, hogy a korábbi Frigyláda feladatát átvette az új – egy élő emberi személy alakjában. Éppen úgy, ahogyan a törvényt beteljesítette egyszemélyben az a Krisztus, akiről a próféták jövendöltek. Ő született meg a júdeai Betlehem városában, abban a szintúgy beteljesedett időben, amelyet hajszálpontosan Dániel próféta előre „kiszámított”.
Zakariás az ószövetségi papság feladatait végezve megnémul. Mindez szimbolikusan is értelmezhető. Arra a fajta áldozatbemutatásra már nem volt szükség, mert helyébe a megváltói áldozat lép – örökérvényűen és tökéletesen. „Krisztus, amikor a világba lép, így nyilatkozik:
Áldozatot és ajándékot nem kívántál, hanem emberi testet alkottál nekem. Nem kedves előtted az engesztelő és égőáldozat. Ezért így szóltam: Íme, elmegyek, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van. Először tehát ezt mondta: „Áldozatot, ajándékot, engesztelő és égőáldozatot nem akartál, nem volt az kedves előtted”, jóllehet ezeket a törvény írta elő. Azután így folytatta: „Íme, elmegyek, hogy teljesítsem akaratodat.” Tehát az előzőket eltörli, hogy helyébe állítsa az utóbbit. Vagyis Isten akarata szerint Jézus Krisztus testének feláldozása egyszer s mindenkorra megszentel bennünket – írja Szent Pál apostol a Zsidókhoz intézett levelében (Zsid 10,5-10).
Karácsonykor éppen ezt ünnepeljük: Krisztus a világba lép, hogy megtegye az Atya iránti szeretetből az ő akaratát. Megújult értelmet ad az addigi törvényeknek. Isten akaratának teljesítését, más szóval a dicsőítést rajzolja fel előttünk követendő útként. A dicséret, a dicsőítés áldozatát mutatja be. Ennek az „új törvénynek” az ékes foglalata a názáreti lány, akit engedelmes igenjével ez a dicsőítő folyam elsőként ragad magával.
hirdetésŐ maga lesz az új Frigyláda, a Szentlélek leszálló erejéből az új Törvény hordozója, az emberi alakban földre lépő Isten édesanyja. Éppen ezért
ahogyan a korábbi törvényeket hordozó, idővel elveszett ládikát a legnagyobb tisztelet illette meg, úgy Máriát is megilleti ugyanez.
Nem véletlen, hogy a távolabb élő rokon így kiált fel: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! Hogyan lehet az, hogy Uram anyja jön hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked!” Erzsébet Jézus édesanyjáról kijelentett szavaiban rálelhetünk a dicsőítés receptjére is. Hinni azt, hogy beteljesedik Isten ígérete az életünkben.
A betlehemi pásztorok is egy angyali ígéret szavára kelnek útra. Boldogok, amikor látják, hogy mindez valóság. A napkeleti bölcsek a tudomány ösztönzésére, de ugyanerre az eredményre jutnak, és az ő boldogságuk sem marad el. Minekünk is szól ez az ígéret, csak el kell indulnunk a jászolhoz. Fel lehet fedeznünk, hogy a „hópehely ostya, csöpp búzakenyér” színeiben maga Jézus van jelen. A pásztoroknak sem volt könnyebb dolguk: egy egyszerű fiú csecsemőt látnak abban a jászolban, akiről tudják, hogy a várva várt Messiás. Ha a pásztorok hitével érkezünk, mi is látni fogjuk a hit belső szemével, hogy
az új Frigyláda gyermeke, a tabernákulum kincse a halálon győztes Úr, aki ezen a Karácsonyon az én szívemben akar megszületni. Ez az igazi boldogság.
Gável András
