Ungváry Zsolt: Krisztus születése a történelem legfontosabb pillanata

Egy közösség számára meghatározó, hogy kihez-mihez viszonyítja az évek számolását. Egyiptomban a fáraók uralkodásához, a köztársasági Rómában a konzulok hivatali idejéhez mérték. Ennél követhetőbb és egyértelműbb értékválasztás egy konkrét kezdő pont kijelölése. Az ókori görögök az első olimpiai játékoktól, a császárkori Róma a város alapításától, a zsidók a világ teremtésétől számolták az esztendőket.

A kereszténnyé lett Európában a szkíta származású szerzetes, Dionysius Exiguus volt az, aki 525-ben (illetve miket beszélek, 1278-ban, ab urbe condita) megelégelte, hogy egy pogány birodalom létrejöttéhez mérjük magunkat. Ezért kiszámította, mikor is születhetett a Megváltó, a mindenség Ura, a földre szállt ige, vagyis amikor az Isten belépett a történelembe, mert ennél fontosabb esemény sosem történt. Ez az a bizonyos origó, amihez mindent mérni kell. Ettől kezdve az idő számítása pontosan a lényeget fejezte ki; mi történt Krisztus előtt és mi utána. Ez annyira logikus és nyilvánvaló volt, hogy soha senki nem próbált rajta változtatni (leszámítva egy néhány éves periódust a jakobinus Franciaországban, de Napóleon gyorsan eltörölte), még a kommunisták is meghagyták. Mindössze kicserélték Krisztus nevét az „időszámítás” szóra, így lett i. e. és i. u. Az „időszámítás után” formula viszont annyira értelmetlen volt, hogy később i. sz., vagyis időszámításunk szerint lett belőle. Ebben az abnormális rendszerek mindig jól teljesítenek; zavarja őket a valóság, az igazság, ezért – noha kénytelenek elfogadni – igyekeznek eltagadni. Krisztus születésétől számítják az éveket, de ezt diplomatikusan elhallgatják, nehogy valaki megtudja.

A rendszerváltáskor aztán hivatalosan is visszaálltunk a Kr. e., Kr. u. alakokra, amihez mind a történelemkönyveink, mind komoly emberek ragaszkodnak is. Sajnos nem egységesen, mert még mindig akadnak, akik valamiért tartanak az Isten fiának nevétől, ezért a pár évtizedig használt alakot írják újságokban, neten, itt-ott.

Látjuk, hogy ez mennyire sarkalatos kérdés, hiszen az újjáéledő jakobinusok-bolsevikok ismét támadásba lendültek, karöltve a Sátánnal. (Nem véletlenül halljuk hazai helytartóiktól kényszeresen ismételgetve, hogy „akár az ördöggel is összefognak”. Micsoda beteg elme képes ezt kimondani?)

Angol nyelvterületen már bevett gyakorlat az xmas alak, hogy ne kelljen Krisztus nevét leírni, mert aki a szavak harcában győz, az uralja a gondolatokat is. (Például ezért fontosak az elcsatolt területeken a magyar helységnévtáblák.) És elérkeztünk oda, amiért ezt a cikket megírtam. A legrégibb konzervatív-nemzeti szellemiségű nyomtatott napilapunk legutóbbi hétvégi mellékletében egész oldalas cikk szól a cukor, illetve az édesítés történetéről. A nagy ívű kitekintésben a különböző korszakok megidézésekor a szerző következetesen az időszámításunk előtt, sőt a már a hetvenes években is anakronisztikusan ostoba „időszámításunk után” alakot használja. A szerkesztő sem javította ki.

Ez csak látszólag apróság, valójában maga a lényeg: ha átengedjük a fogalmak értelmezését, ha elfogadjuk az ellenség szabályait, elveszítjük az identitásunkat, a jövőnket, a lelkünket. Nagyon kemény harcot vív a magyar kormányzat és a keresztény értelmiség, hogy a család fogalmát ne zilálják végleg szét. (Mennyivel előrébb tartanánk a születendő gyermekek védelmében, ha a rideg, orvosi szakkifejezés – abortusz – helyett következetesen a valódi tartalmat jobban visszatükröző magzatgyilkosságot mondanánk.)

Antall Józseftől származik az idézet: „Európában az ateista is keresztény.” Ennek egyik leglátványosabb eleme, hogy Krisztus születésétől számítjuk az időt. (Before Christ-after Christ; avanti Cristo-dopo Cristo; vor és nach Christus stb.) Ez még egyelőre megmaradt.

Ne adjon éppen a mi oldalunk muníciót az eltörlés kultúrájának! Ne lépjünk vissza önként hetven évet! Ne engedjük megszületni az antalli tétel parafrázisát, amikor Európában a keresztény is ateista lesz!

 

Kiemelt kép forrása: unsplash.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre!